2024. április 19., péntek

Jutalom volt a részvétel is

A Bátrak Ligája vetélkedőben részt vett iskolák értékes sportszercsomagot kaptak
A péterrévei tanulók és tanárok az anyaország és az MNT képviselőivel

A péterrévei tanulók és tanárok az anyaország és az MNT képviselőivel

A magyar Honvédelmi Sportszövetség szervezésében idén tavasszal megrendezésre került a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa elnevezésű vetélkedősorozaton – a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével – 10 vajdasági általános iskola csapata vett részt. A verseny sport és ügyességi összetűzésből, valamint történelmi-irodalmi összeállítású teszt kitöltéséből állt. A megmérettetésben részt vett oktatási intézmények ma értékes csomagokat kapnak. A központi ajándékkiosztó ünnepségekre Péterrévén, a Samu Mihály Általános Iskolában, Horgoson, a Kárász Karolina Általános Iskolában és Magyarkanizsán, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Ady-épületében került sor. Az ajándékcsomagokat Hajnal Virág, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága főosztályvezetője és Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke adták át. Az értékes csomagok korszerű, testnevelési órákon jól hasznosítható tornaeszközöket tartalmaznak.

PÉTERRÉVEI BÁTRAK

A magyar Honvédelmi Sportszövetség 500 000 forint értékű sportszercsomaggal díjazta a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa vetélkedősorozat sikeres és eredményes teljesítéséért a péterrévei Samu Mihály Általános Iskolát. Az intézmény nyolcfős csapata és a szurkolók, összesen negyvenhárman, a tavaszon vettek részt Mátyás Marijan és Božović Károly testnevelő tanárok vezetésével Makón a versenysorozat elődöntőjén, ahol jól teljesítettek, de nem jutottak tovább a döntőben.

A Honvédelmi Sportszövetség értékes sportszercsomagját csütörtökön adta át ünnepélyesen a diákoknak és a testnevelő tanároknak a péterrévei iskolában Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke. Lehócki Tünde péterrévei iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket és elmondta, hogy a diákok jutalomként élték meg a versenyzést, nagy örömmel és szép emlékekkel tértek vissza a versenyzők, a szurkolók és a kísérőtanárok is. Megköszönte az értékes ajándékot, amely érdekesebbé és élvezetesebbé teszi a tornaórákat. Továbbá mindazt a támogatást megköszönte a Magyar Nemzeti Tanácsnak és Magyarországnak, amellyel igyekeznek a péterrévei iskolát fejleszteni. Kiemelte, hogy az intézmény nyitott a további együttműködésre az oktatás minőségének javítása érdekében.

Jerasz Anikó elmondta, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Honvédelmi Sportszövetségnek köszönhetően tíz vajdasági általános iskola vehetett részt a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa elnevezésű versenyen, a megmérettetésre tavasszal került sor. Az MNT igyekezett úgy megszólítani az általános iskolákat, hogy minden régió képviselve legyen. A verseny sport és ügyességi összetűzésből, valamint történelmi-irodalmi összeállítású teszt kitöltéséből állt. A legjobb külhoni csapatok eljutottak Budapestre a döntőre is.

– Nagyon fontosak az ilyen fajta megmérettetések. Nagy öröm volt számunkra, hogy az iskolák szívesen kapcsolódtak be, illetve a tanulók örömmel vettek részt ebben a vetélkedősorozatban, mert ilyenkor még jobban előtérbe kerül a csapatszellem, az együttgondolkodás és az együttműködés az intézményért. Mindaz, amit produkált a péterrévei intézmény, illetve a vajdasági iskolák, példaértékű – emelte ki Jerasz Anikó, aki hozzátette, hogy az elődöntőkből a júniusi budapesti döntőbe a horgosi Kárász Karolina iskola, a szabadkai Majsai úti iskola és zentai Stevan Sremac iskola jutott be, közülük a zentai csapat bizonyult a legügyesebbnek.

Hajnal Virág elmondta, hogy a Honvédelmi Sportszövetség már több éve megszervezi a Bátrak Ligáját, amelyen eddig nem szerepeltek határon túli fiatalok. A Honvédelmi Sportszövetség megkeresésére a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosította ezt, mert az a feladata, hiszen egységes Kárpát-medencei térben gondolkodik, ezért a határon túli fiataloknak is ott volt a helyük a vetélkedőn, hogy megmérettessék magukat. Kiemelte, hogy a verseny esetében nagyon fontos és támogatják azt, hogy a diákok megtanulják és megmutassák, hogy milyen erős közösséget alkotnak és hogyan tudnak egymásért küzdeni. Hajnal Virág nagyon örült annak, hogy a diákok már az ünnepség helyszínén birtokukba vették a sporteszközöket, amelyeknek köszönhetően új lehetőségeket biztosítottak számukra a testmozgás fejlesztésére.

MAGYARKANIZSAI BÁTRAK

A Bátrak Ligája elnevezésű vetélkedőn részt vettek a magyarkanizsai diákok is. A modern tornaeszközöket tartalmazó ajándékcsomag átadására az Ady iskolában került sor.

Jerasz Anikó elmondta, a vajdasági diákok három elődöntőn mérették meg magukat, a magyarkanizsaiak Baján húszfős versenyző- és negyvenfős szurkolócsapattal.

– Nagyon ügyesen helyt is álltak, és azt hiszem, vitathatatlan, hogy az ilyen jellegű versenyek még közelebb hozzák egymáshoz a tanulókat, hiszen együtt kell gondolkodniuk, dolgozniuk és a közösségért a legjobb formájukat hozniuk – fejtette ki Jerasz Anikó.

Hajnal Virág szerint a Nemzetpolitikai Államtitkárság egyik fő feladata, hogy a jól működő magyarországi programokat kiterjesszék Vajdaságra is. Vélhetően ennek a versenynek lesz jövőre folytatása is, amin már nagy erőkkel dolgoznak.

A diákok rögtön birtokukba is vették az ajándékba kapott tornaszereket, amik szinte mind olyanok, amivel eddig nem rendelkezett az iskola, tudtuk meg a tornatanárnőtől, Balázs Vörös Líviától.

– A márciusban lezajlott bajai vetélkedőn a diákjaink nagy örömmel vettek részt, és abban a fordulóban másodikként kerültek ki. A hattagú csapatok akadálypályán, céllövészeten, puzzle-kirakáson vettek részt, ami még jobban összekovácsolta őket. Az ajándék már ráadás: pilates-eszközöket, erősítő szalagokat, egyensúlyérzék-javító eszközöket kaptunk, amiket használni fogunk annak érdekében, hogy még érdekesebbé tegyük a tornaórákat – mondta a tanárnő.

A magyarkanizsai diákok a sikeres versenyrészvétel által új eszközöket is használhatnak a tornaórán, ami még inkább kedvet ad majd nekik a versenyszellem és a közösségépítés erősítéséhez is.

Nyitókép: A péterrévei tanulók és tanárok az anyaország és az MNT képviselőivel