2024. március 28., csütörtök

Záporka tizennegyedszer

Bácsfeketehegyen megtartották a sérült gyermekek és felnőttek vers- és prózamondó találkozóját

Szombaton a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban tartották meg a XIV. Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót. Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület rendezvényre ez alkalommal is számos résztvevő érkezett Vajdaság különböző településeiről. Faragó Papp Boglárka, az esemény egyik szervezője arról számolt be lapunknak, hogy a találkozót tizennegyedik alkalommal szervezték meg sérült gyermekek és felnőttek számára.

– Nagy volt az érdeklődés az idei Záporka iránt is, összesen 45 résztvevőnk volt, akik három korosztályos csoportban indultak: 7-től 15 éves korig, 15-től 25 éves korig, valamint 25 év felett. Minden korosztályban két kategóriát csináltunk, a napraforgót és a szivárványt. Ez utóbbi kategóriában a tanulásban akadályozott gyerekek vehettek részt, a napraforgó csoportban pedig az értelmileg fogyatékos gyerekek és felnőttek. A Záporka két dolog miatt is fontos. Egyrészt Vajdaságban ez az egyetlen ilyen jellegű verseny sérült gyermekek számára. Itt megmutathatják magukat versben, prózában, vagy akár mesében is. Másrészt ezek a gyerekek, fiatalok nem nagyon mennek sehova sem. Némelyek még járnak iskolába, de utána négy fal között maradnak. Itt viszont találkoznak egymással, szerepelnek, barátkoznak. Ez a 14 év alatt nagyon sok barátság szövődött. Amíg az egyik csoport versenyen van, addig a többiek kézműves foglalkozásokon vesznek részt, valamint különböző játékokat játszanak – mondta el a szervező, majd arról is beszámolt, hogy az idei évben játékanimátorként Baranyi Kata és Ágoston Emília foglalkoztak a gyerekekkel. A kézműves foglalkozásokat Benedek Mária és Tölgyesi Anna vezette, a három korosztály csoportvezetői pedig Bede Noémi, Bede Anett és Bakos Dorisz voltak.

A gyerekek és a felnőttek produkcióit az idén is három tagú zsűri bírálta el. Az egyik zsűritag Barta Júlia nyugalmazott óvónő volt, aki egyben a találkozó ötletgazdája is. Mellette Tóth Anita, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke és Dudás Zita gyógypedagógus voltak. A találkozón a következő eredmények születtek: a napraforgó kategóriában, a 7 és 15 éves korosztályban a zentai Perpauer Patrik lett az első, a 15 és 25 éves korosztályban a zentai Ágoston Endre, a 25 felettiek közül pedig a zentai Ágoston Ferenc és a magyarkanizsai Vásár Róbert osztozott az első helyen. A szivárvány kategóriában, a 7 és 15 éves korosztályban a magyarkanizsai Bosnyák Benjámin lett a legjobb, a 15 és 25 éves korosztályban a szabadkai Temesvári Szabolcs, a felnőtteknél pedig a bácsfeketehegyi Jovanović Henrietta különdíjat kapott.

Az idei évben a Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót Kishegyes község önkormányzata, a bácsfeketehegyi helyi közösség, a PS Print nyomda, a Montel vállalat, az Agrokons Kft., a Substratum Kft. és a Samoizbori vállalat támogatták. A Nők Kishegyesi Fóruma két különdíjcsomaggal támogatta a rendezvényt, együttműködő partner volt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület.