Aki nemrég járt Verbász központjában, láthatta a fölállványozott ágostai evangélikus templomot, miként folynak a torony és a tetőzet felújításának komoly munkálatai. Mi is történik valójában szülővároskám egyik komoly tekintélyt parancsoló, de romosodó templomával? – vetődik fel bennem a kérdés, már csak azért is, mert gyermekkoromban többször megfordultam itt, leginkább kertész édesapám virágait hoztam templomdíszítéshez, ünnepekre akár több nyalábnyit is. Akkor, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Csepcsányi Istvánt követően László Ernő Szabadkáról érkező, filozófiai diplomával is rendelkező, de világbajnokságokon bélyeggyűjteményeivel érmeket szerző nagy tudású ember volt a lelkész. Leginkább ő nyitotta ki hatalmas kulcsával a templom ajtaját, s mondta, hagyjam ott a virágokat, amelyekkel majd az asszonyok feldíszítik az Isten házát. Én már akkor nem győztem csodálni a templom mennyezetén levő – később már megtudtam, 8×5 méteres – falfestményt, amelyet a lelkész, számomra akkor furcsa szavakkal valami „al secco”-nak nevezett, s mondta, Luther Mártont ábrázolja a kép, amint bíróság előtt áll. Már akkor, elemista koromban megmozgatta a fantáziámat e kép, de még inkább akkor, amikor kiderült, hogy kertszomszédi játszótársam, Pechán Öcsi nagyapja festette. Nemegyszer ugrándoztunk műtermeikben, merthogy Öcsi apja is festő volt, falaik, még a bejárati szárazkapu alattiak is tele festményekkel.
Csoda-e, hogy gimnazista koromban már érdeklődni is kezdtem a festők és műtermeik története felől. Pechán Béla festőművészben kitűnő beszélgetőtársra is leltem, ő akkor a verbászi gimnázium képző- és rajzművészetet tanító tanára is volt. A tőle szerzett ismeretanyag és a később megőrzésre fölajánlott dokumentumok alapján mertem már szerkesztő koromban kacérkodni a gondolattal, hogy meg kellene írni egy, a Pechánokról szóló könyvet, s abban reprodukálni minél több festményüket, rajzukat.
Erre bátorított, sőt kért föl társszerzőnek Bela Duranci művészettörténész, aki már foglalkozott a Pechán-témával, sőt 1969-ben Szabadkán meg is rendezte Pechán József (1875–1922) nagy retrospektív tárlatát, s komoly katalógust is jelentetett meg a festőről. Többévi kutatómunka után 1982-ben jelentettük meg közösen kétnyelvű kismonográfiánkat A két Pechán címmel, tehát az apa és a fia munkásságát bemutató kötetet, s már abban, javaslatomra, fekete-fehér reprodukcióban közzétettük templomunknak a Luther a wormsi bíróság előtt című mennyezetfestményét. Mivel a kép ekkorra már eléggé kopottas volt, Pechán József özvegyének a felvételét használtuk föl. Meggyőződésünk, hogy máig ez az egyetlen felvétel, amely alapján, remélhetőleg, restaurálni lehet majd e remekművet, amely – s ez nem túlzás – abba a sorba állítható, amelyben Eisenhut Ferencnek a zombori vármegyeháza dísztermében őrzött Zentai csata, vagy pedig Paja JovanovićDušan cár megkoronázása című nagyméretű alkotásai tartoznak. Ezt a felvételt ismételten közöltük a 2008-ban kiadott, az előző kiadáshoz lényegesen bővített, Pechán József munkásságát immár részleteiben is bemutató monográfiánkban.
Persze, a kutatás sohasem érhet véget. S amikor most Dolinszky Gábor, az Ágostai Hitvallású Keresztyén Egyház szerbiai–vajdasági püspökhelyettese kérésemre megküldte sajtóközleményét a verbászi templom teljes körű fejújításáról (amelynek „költségeit a Magyar Kormány vállalta magára”), olvastam, mivel is érdemelte ki e magára hagyatott templom a kegyet a fölújításra. 1820-ban épült, s most idézet következik az egyházmegyei szövegből: „A templom különleges értéke abban van, hogy ez volt a néhai bácsi egyházmegye székhelye, amely a Magyarországi Bányai Egyházkerület része volt. Az első világháborút követően, az új államban, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban a legszervezettebb itteni esperességnek számított, innen indult útjára az evangélikus élet, az újonnan kialakult határokon belül… Szemlélve a déli térségeket, ameddig elterjedt a protestantizmus, maga a verbászi templomépület egyike azoknak, amely a lutheranizmus jelzőoszlopa. Őrzi a 16. századi reformáció kiemelkedő szimbólumát, mint például a szószéken elhelyezkedő szántóvető képét, amely az Ige tiszta hirdetését jelképezi. A legértékesebb minden bizonnyal a mennyezeten található festmény, amely Luthert, a reformátort magát ábrázolja: ez egyedülálló az egész Vajdaság területén, és ennek megmentése értelemszerűen mindannyiunk közös érdeke. Ez csak néhány olyan ok, amely kiemelten szükségessé teszi ennek a monumentális templomnak a megmentését.”
Tegyük hozzá, a Verbászi Almanach című, 1912-ben kiadott könyv egyháztörténeti fejezetéből, Klein Ferenc leírásából tudjuk, hogy 1784–85-ben mintegy 900 német evangélikus és mintegy 100 református lélek érkezett Újverbászra a Rajna-vidékről, akiknek előbb közös imaházuk volt, de az államtól kapott segítség révén különváltak, de az evangélikusok már a nyolcszázas évek elejétől esperességet, majd főesperességet kaptak. Az első főgondnokuk maga Kiss József, a csatornaépítő, a németek betelepítésével is megbízott kamarai mérnök volt, az 1820-ban épült templomuk viszont a máig legnagyobb ilyen jellegű építmény a mai Vajdaság területén. De az evangélikus esperesség Szkolka András lelkész ténykedése idején már 1809-ben algimnáziumot alapított, Wagner G. Adolf szolgálata alatt pedig 1911-től a főesperesség székhelyévé vált a városka, miután „a fényes szónoki tehetséggel is megáldott lelkész” új paplakot építtetett, renováltatta az összes iskolákat úgy, hogy a modern kor igényeinek teljesen megfeleljenek, kifestette és újonnan berendeztette a templomot, földeket vásárolt, s adott is el, elsősorban az akkor épülő Újverbász–Zombor vasútvonal számára, s immáron egyházának tudhatott mintegy négyezer evangélikus hívőt, és felügyelt számos bácskai és szerémségi eklézsiát.
Mint említettem, a kutatás sohasem ér véget. E felújítási hír hallatán ismét elővettem a Pechán-hagyaték rám bízott részét, s ebben többek között a témához kapcsolódóan két értékes dokumentumra akadtam. Az első, hogy Pechán Józsefet – azonfelül, hogy a századforduló nagyon jelenős szecessziós festője volt – komolyan foglalkoztatták az egyházi vonatkozású témák is. Ennek bizonyítéka, hogy 1908-ban Városy Gyula „Nagyméltóságú Érsek Úr, Kegyelmes Atyám”-nak címzett levelében azzal a kérelemmel fordul a kalocsai érsekség vezetőjéhez, hogy részesítse őt a Haynald Lajos bíboros-érsek által alapított ösztöndíjban olasz mesterek műveinek a tanulmányozására. S e kérvényben a már elkészített munkái közül említi, hogy eddig megfestette az óverbászi ág. ev. templom részére a Jézus a tengeren, a kátyi templomnak az Ecce homo míg az erdeviki templom őrzi a Jézus mennybemenetele festményét, a pályázathoz viszont három vázlatot is mellékelt a: Jézus föltámasztja Jairus lányát, a Jézus mennybemenetele és a Qvo vadis domine címűt.
A dokumentumok közül előkerült az a német nyelvű „Vertrag”, azaz szerződés, amely 1910. május 18-án született, s szabályozza ama Luther a wormsi bíróság előtt megfestésére vonatkozó feltételeket, s rögzíti, hogy az újverbászi ágostai evangélikus egyház presbitériuma „Joseph Pechan Maler” részére 4800 koronát (ez az összeg ma több mint 25 000 eurónak felel meg) biztosított, mely összeg két részben fizetendő ki, de a festő köteles művét 1911. szeptember 15-éig elkészíteni.
A mennyezetfestmény elkészült, de az azóta eltelt több mint egy évszázad, különösen az utóbbi évtizedek nemtörődömsége megtette a magáét. Csak reménykedhetünk, hogy restaurátoraink és konzervátoraink újjá tudják varázsolni ezt a jelentős festményt
