2024. március 28., csütörtök

Washington ragaszkodik a szíriai olajmezőkhöz

Moszkva: Az amerikaiak célja valójában a csempészek védelmezése

Bírálta a hét végén az orosz védelmi minisztérium az Egyesült Államoknak azokat a terveit, hogy fenntartsa és fokozza katonai jelenlétét Szíria keleti részén. Moszkva szerint az amerikaiak igazi célja az olajcsempészek védelmezése.

Helikopterek kíséretében a hét végén visszatért Irakból egy amerikai katonai konvoj az északkelet-szíriai el-Haszeke tartományba. Az amerikai katonák érkezésével egy időben a szíriai hadsereg alakulatai nyolc településre vonultak be szombaton el-Haszeke tartomány északnyugati részé. A térségben tartózkodó török csapatok megpróbálták megakadályozni, hogy a szíriai katonák kijussanak a közös határra, ezért egy helyen tűzet nyitottak rájuk. Találat érte Hirbet-Haradzs települést is, ahol emiatt két nő meghalt. Másutt a térséget védő kurdok lőttek a betolakodó törökökre, akik közül egy katonát megöltek, többeket megsebesítettek.

Washington október elején vonta ki Szíria északi részéből a helyi kurd erőket támogató katonáit, megnyitva ezzel az utat a török hadsereg offenzívája előtt.

A katonák visszatéréséről az Egyesült Államok védelmi minisztere már pénteken tájékoztatta a nyilvánosságot. Mark Esper a NATO-tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozása után elmondta: hazája azért erősíti meg katonai jelenlétét Szíriában, hogy megakadályozza az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet harcosainak hozzáférését a területen található olajmezőkhöz és az abból származó bevételekhez.

Megerősítette: az USA csökkentett létszámú katonai kontingenssel továbbra is Szíriában marad. Az egységek fő célja annak biztosítása, hogy az IÁ-t a legkisebb területre szorítsák vissza, és ne tudja visszaszerezni az olajmezők ellenőrzését.
Esper szerint az észak-szíriai török hadművelet indokolatlan. Üdvözölte ugyanakkor a harcok leállítását és arra szólította fel Ankarát, hogy tartsa tiszteletben a humanitárius válság megfékezése, valamint a vallási és etnikai kisebbségek védelmében érdekében vállalt kötelezettségeit, továbbá vizsgálja ki a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat és tartsa ellenőrzése alatt az IÁ foglyait.

Az orosz védelmi tárca a hét végén azt üzente: Washingtonnak semmilyen törvény értelmében nincs felhatalmazása arra, hogy növelje katonai jelenlétét Szíriában; lépését nem a térséggel kapcsolatos tényleges biztonsági aggályok motiválják. Ennélfogva jelenlegi intézkedései (a kelet-szíriai olajmezők elfoglalása és az, hogy fenntartsa a katonai ellenőrzést felettük) a nemzetközi állami banditizmust idézik föl.

Moszkva szerint Szíria keleti részén amerikai csapatok és biztonsági magáncégek olajcsempészeket védelmeznek, akik havonta több mint 30 millió dollár bevételre tesznek szert.

A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Oroszország régóta hangoztatja, hogy jogellenes az amerikai katonai jelenlét Szíriában. Moszkva tovább erősítette pozícióját Szíriában azt követően, hogy az USA kivonta csapatait az ország északkeleti részéből. A múlt héten Törökországgal megállapodást is aláírt, aminek értelmében a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciának ki kell vonulnia a török–szíriai határ utóbbi oldaláról 30 kilométer szélességű sávban. Ankara ugyanis azt állítja, hogy az YPG a törökországi Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szövetségese.

Törökország azért indította meg hadműveletét október 9-én, hogy az Északkelet-Szíriában állomásozó amerikai alakulatok kivonása után biztonsági övezetet alakítson ki a török–szíriai határ mentén, és kiűzze onnan a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyvereseit. Az SDF fő erejét az YPG képezi.