2024. március 29., péntek

A gyermekrablási ügy részletei

Az elkövetők feltehetőleg váltságdíjat terveztek követelni az ópázovai kamasz szüleitől

A Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva Vladimir Rebić, a rendőrség igazgatója részleteket árult el az Ópázován elkövetett gyermekrablási ügyről. Megerősítette, hogy az említett bűncselekmény elkövetésének gyanújával a rendőrség három személyt tartóztatott le, míg a negyedik, egy tizenhét éves személy, ellen bűnvádi feljelentést tesz.

A rendőrség igazgatójának elmondása szerint elsősorban a családtól kapott információknak köszönhetően sikerült 24 óra leforgása alatt megtalálni a tizenhárom éves Petart.

– Fontos, hogy ilyen esetekben az első értesüléseket a rendőrséggel osszák meg, ne pedig a közösségi oldalakon terjesszék azokat. Petar fivére például felhívta arra a figyelmet, hogy szerinte a telefonára érkező szöveges üzenetet nem Petar írta, hanem valaki más. Az édesanyával beszélgetvén pedig azt tudtuk meg, hogy Petar aznap este nem maradt a barátaival, vagyis valószínűleg emberrablásról van szó. A gyermek eltűnésének bejelentését követően egy órán belül bevontuk a keresésbe az összes rendelkezésre álló járőrt, tájékoztattuk az illetékes ügyészt, a rendőrparancsnokot és a minisztert, majd kidolgoztuk a keresési akció tervét. A térfigyelő kameráknak köszönhetően azonosítottuk a gépkocsit, amelyet a feltételezések szerint a gyermekrablás során használtak. Ezt követően az összes járőrnek az volt a feladata, hogy ezt a gépkocsit keresse. Két órán belül rábukkantunk, a gépkocsiban két személy tartózkodott, őket letartóztattuk, majd a tőlük kapott információk alapján sikerült tovább szűkítenünk a gyanúsítottak körét. Ami az indítékot illeti, hisszük, hogy az a haszonszerzés volt – taglalta Rebić.

Dejan Kovačević rendőrparancsnok elmondása szerint a letartóztatott gyanúsítottaktól kapott értesüléseknek köszönhetően rábukkantak az erdei kunyhóra, ahol Petart elrejtették. A fiú nem volt megkötözve, ám Kovačević szavai szerint embertelen körülmények között tartották. A gyermek testén semmi nem utalt fizikai bántalmazásra, tette hozzá Kovačević.

A sajtóértesülések szerint a szombat késő este eltűnt Petar jómódú szülők gyermeke, ezért a belgrádi médiában szinte azonnal elkezdett terjedni a hír, hogy valószínűleg emberrablásról van szó.