Atata az elmúlt hetet a tudománynak szentelte, azt mondta, az embernek képben kell lennie az új technológiai vívmányokkal, hogy kellőképpen fel tudjon készülni a jövőre. Kezdeti lelkesedése azonban gyorsan lelohadt, és azt mondta, hogy a szép új világként beállított jövő őt már nem is annyira érdekli.
– Képzeld, Tematild – hüledeze az öreg –, a kínaiak egy mesterséges intelligenciával megtámogatott, gigászi felbontású kamerát kreáltak, amely képes egy stadionnyi emberből bárkit beazonosítani, a felvételen minden emberarc élesen kivehető, sőt olyan szoftvert is kifejlesztettek, amelynek köszönhetően a videofelvételen látható személyek a járásukról és a testalkatukról is könnyen felismerhetők.
– Ahhoz, hogy téged felismerjelek a járásodról, Tegyula, nincs szükség zuperintelligens kameraszörnyre – állapítá meg amama.
– Igen, mert most enyhén bicegek a sérülésem miatt – mondá kisé sértődötten a fater –, de te uopste nem veszed komolyan, miféle veszély leselkedik ebben a kamerásdiban! A hatalmasok nemsokára már nemcsak azt fogják tudni, hogy az állampolgár milyen tartalmakat néz az interneten, és milyen bejegyzéseket ír a közösségi oldalakon, hanem azt is, hogy merre közlekedik, és milyen termékeket vásárol a boltban! A becslések szerint Kínában jövőre már 600 millió térfigyelő kamera lesz funkcióba helyezve!
– Nahát! – csodálkoza amama. – Ehhez képest a Belegrád–Niš autópályán felszerelt 56 kamera nem nagy kunszt! Azokra a kamerákra egyébként azért van szükség, hogy kiszúrják a szabálytalankodó sofőröket. Ha felénk is mindent bekameráznának, legalább le tudnám ellenőrizni, hol hagytad el a szvetteredet, Tegyula!
– Hol tartunk mi még ettől?! – toppana be a zomzéd Zacsek. – Felénk egyelőre még postás sincs, aki idejében széthordja a zámlákat meg a leveleket, nemhogy informatikus zakember, aki csudakamerákat szerelgessen fel minden sarkon, aztán meg az ott rögzített adatokat silabizálja!
– Nálunk nem is olyan rég a faluban még egyetlen térfigyelő kamera sem működött, mégis könnyen ment az információáramlás – kedélyeskede atata. – A Vera néni, a Bözsi néni és az Annus néni délutánonként kiültek a kispadra, és mindent rögzítettek, ami a faluban történt. A vasárnap reggeli szentmise után már mindenki tudta, hogy a héten a Jocika hányszor ment haza a munkából tántorogva, a kikapós Icuka éppen kivel hetyegett, no meg azt is, hogy a kissé fura Janika totál megbolondult, mert amikor a napokban elhaladt előttük, fennhangon magában beszélt.
Aminek kapcsán a Zacsek elmesélt egy viccet.
Három idős asszony sétál a belvárosban.
– Fúj a szél – mondja az első.
– Nem, csütörtök van – tromfol a második.
– Én benne vagyok – egyezik a harmadik –, tényleg megihatnánk valahol egy kávét.
A kávézásról pedig amamának egy nemrég olvasott riport jutott az eszébe.
– Az elmúlt néhány év alatt tizenötszörösére nőtt a kínai turisták száma Zerbiában – mondá az öreglány –, csak tavaly a számuk meghaladta a százezret. Azt nyilatkozták, nekik nagyon furcsa, hogy itt minden kávézó mindig dugig van.
– Na, ja – kuncoga a Zacsek –, valahol csak meg kell beszélni azt a sok üzleti ügyet, ami errefelé köttetik.
– Biztos azért jönnek hozzánk, mert tudják, hogy felénk még nincs minden annyira bekamerázva, mint feléjük – mondá sejtelmesen atata.
– Felejtsd már el azokat a hülye kamerákat, Tegyula – ripakoda rá az öreglány.
– Akkor meg mit kolbászolnak ilyen messze a hazájuktól? – kérdé gyanakvóan atata.
– Ha éppen tudni szeretnéd, az itteni volt uralkodók érdeklik őket – felele amama. – Konkrétan a Titóról keresnek szuveníreket, meg az éttermekben a zokostelefonjukon mutogatják a Karagyorgyeva sniclát, mert olyat szeretnének enni.
– Nahát, ha ez válik be a turistáknak, kár a sok pénzt beleverni a spéci idegenforgalmi attrakciókba, elegendő lenne a középületek pincéjéből előhozni a Titó-mellszobrokat meg óriásportrékat, meg minden sarkon felállítani egy-egy sütödét – kuncoga a fater.
– Meg kínaiul beszélő idegenvezető sem ártana több az országban – fűzé hozzá amama. – Ez a közeljövő álomszakmája: kiállsz a szalmakalapos, szelfibotos kínai turisták elé, végig vezeted őket a Knez Mihailován, a Duna parkban meg a Kék zökőkút körül, s közben mandarinul handabandázol nekik a dicső múltról. Kár, hogy a Pistinek olyan csapnivaló a nyelvérzéke, mint az apjáé.
A Zacseknek pedig közben az alábbi vicc jutott az eszébe:
Az újgazdag a kávézóban folytatott üzleti tárgyalást követően nem tud ellenállni a felesége sürgetésének és elmegy vele a régiségboltba.
– Ez a gyönyörű kínai váza minden pénzt megér – mondja az eladó –, 2500-2600 éves.
– El ne hidd neki – figyelmezteti a feleségét a férfi –, be akar csapni!
– Ezt meg honnan tudod? Így értesz a kínai vázákhoz?
– Nem lehet 2500 éves, hiszen még csak 2019-et írunk!
A kínai turisták hallatán úgy tűnik, hogy az öregnek is kedve szottyant egy nagy utazáshoz.
– Sokat gondolkodtam, Tematild – mondá morfondírozva az öreg –, s úgy döntöttem, hogy miután nyugdíjba vonultam, Kanadába költözöm. Azért oda, mert ott több mint tízezerre rúg a száz éven felüliek száma. Ha addig élek, talán sikerül utolérnem magam.
– A te leendő nyugdíjaddal, Tegyula – epéskede amama –, örülhetsz majd, ha a következő hetet megéred, nem a százat!
– A kanadaiak jó életkilátásának köze lehet a friss levegőhöz, amit beszívnak – mondá bölcsen a Zacsek. – Láttam a zinterneten, hogy állítólag palackozzák is! A Sziklás-hegység friss levegőjét a gazdag kínaiak körében értékesítik, merthogy a kínai nagyvárosokban néha már elviselhetetlen a légszennyezettség.
– Ez ugyan sci-finek tűnik – lamentála a fater –, de sajnos ilyen zörnyű jövő vár ránk, Tematild: palackozott levegő, kamerák mindenhol, no meg a klímaapartheid, ami annyit tesz, hogy a klímaváltozás következtében lakhatatlanná váló területekről csak a gazdagok költözhetnek majd el élhető tájakra, a szegények pedig vessenek magukra.
– Nem kell ennyire sötétnek beállítani a jövőt, zomzéd – próbála kissé jobb kedvre deríteni atatát a Zacsek –, olvastam, hogy hamarosan személyre szabott szívet is elő lehet majd állítani 3D-s nyomtatón.
– Ez az eljárás nekem az évezred rejtélye – értetlenkede amama. – Hogy működik ez, fogod magad, és kinyomtatsz egy sakktáblát, egy autót, vagy akár egy májat, vesét, szívet, esetleg egy másik 3D-s nyomtatót, hogy tovább nyomtatgass még ezt-azt?!
– Ez nekem is kínai – ismere el a Zacsek –, de ha jól értem, ez az eszköz digitális modellekből háromdimenziós tárgyak alkotására képes, tíz éven belül már emberi szövetekből is!
– Megannyi technikai lehetőség adva lesz – mondá mélabúsan atata –, de mit ér majd mindaz, ha bizonyára egy mesterséges búra alatt leszünk kénytelenek élni.
– Remélem azért, Tegyula, hogy felettünk nem kínai búra lesz, hanem originál! – jegyzé meg amama.
– És milyen szerinted az originál?! – kérdé meglepődve a fater.
– Mit tudom én, de tudod, van originál meg kínai, az első jobb, a másik meg ócsóbb! – magyaráza amama.
– De mi van akkor, Tematild, ha már az originál is kínai, mint a csudakamera meg a készülő gyorsvasút?!
Atata költői kérdésére nem érkezett válasz, helyette a Zacsek elmesélt egy viccet az előre nem látható jövőről.
– Olyan vagyok neked, mint Hamupipőke – zsörtölődik a feleség –, csak főzök, mosok, takarítok.
Mire a férj:
– Hát nem azt ígértem, hogy ha hozzám jössz, mesés életed lesz?!
Pistike, kínaiul tanuló kameraman
