2024. március 28., csütörtök

Az üstök már készen állnak

A hétvégén szármafesztivál Topolyán

Az idén hetedszer kerül megrendezésre a már hagyományos Szármafesztivál. A szervezők október 26-án és 27-én, szombaton és vasárnap várják azokat az érdeklődőket a Vásártéren, akik szeretnének jót enni, jó zenére mulatni és kellemesen szórakozni. A rendhagyóan kétnapos rendezvény első napján a legügyesebb szakácsok mérhetik össze tudásukat a főzőversenyen, lesznek gyermekprogramok, káposztás versenyek, helyi termékeket felvonultató kézműves és gasztronómiai vásár, a látogatók pedig már elkészített töltött káposztát is vehetnek. A jó hangulatról is gondoskodnak a szervezők, délben fellép a La Banda női tamburazenekar, 14.30-tól a magyarországi Parno Graszt zenél, 18.00 órától az after partyn pedig a Sin Seekas muzsikál. A rendezvény második napján 10 és 15 óra között vasárnapi ebéddel várják az érdeklődőket, 12 órától pedig a Juhász zenekar ad koncertet a gyermekeknek.