2024. április 20., szombat

Peking felháborítónak találta Pence beszédét

Peking pénteken mély felháborodásának adott hangot és határozott ellenkezését fejezte ki Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Washingtonban elmondott beszéde miatt, amelyben élesen bírálta a kínai politikát.

Hua Csun-jing, a kínai külügyi tárca szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Pence beszéde arroganciáról és kétszínűségről árulkodott, és tele volt hazugságokkal, valamint politikai elfogultsággal. Hua szerint néhány amerikai politikus szándékosan eltorzítja az igazságot, Kína belügyeibe avatkozik, és gátat akar vetni fejlődésének és stabilitásának.

Mike Pence előző nap egyebek mellett a hongkongi szabadságjogok csorbításával, a Kínában élő muszlim vallású ujgur kisebbség elnyomásával, illetve az ázsiai szomszédaival szemben alkalmazott "egyre provokatívabb" magatartással vádolta a világ második legnagyobb gazdaságát, amellyel az Egyesült Államok már második éve kereskedelmi háborúban áll.

A kínai külügyi szóvivő aláhúzta: Peking álláspontja szerint a kétoldalú kapcsolatokat kölcsönös tiszteletre kell építeni, mindkét fél számára előnyös együttműködés kell folytatni.

A kereskedelmi tárgyalások októberi, Washingtonban megtartott fordulóján elért eredményekre utalva hozzátette: a két ország kapcsolatai kulcsfontosságú szakaszhoz értek, ezért a két nemzet alapvető érdekeit figyelembe véve az Egyesült Államoknak tartózkodnia kellene a felelőtlen kijelentésektől, és a kapcsolatok előmozdításán kellene fáradoznia.