2024. március 28., csütörtök

A zentai Király Rékáé az első hely és a vándorserleg

Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon lezajlott a beszédverseny és kihirdették a nyelvészeti pályázat végeredményét

A Zilahy Lajos kiállítás megnyitójával csütörtökön Adán megkezdődött a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok idei, rendhagyó módon kétnapos rendezvénysorozata, amelynek a nyelv és az etika a központi témája. Zilahy Lajos író életét, munkásságát, adai és moholi, illetve vajdasági kötődését bemutató tárlatot a kiállítási anyag összeállítója, dr. Molnár Csikós László nyelvészprofesszor nyitotta meg a könyvtár galériájában. A Szarvas Gábor-napok keretében ezután a hagyományokhoz híven csütörtök délelőtt az adai községháza dísztermében megtartották a középiskolások beszédversenyét és a nyelvészeti pályázat eredményhirdetését. A beszédverseny előtt Búcsú Attila, az adai képviselő-testület elnöke megnyitotta az idei rendezvénysorozatot, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, a Szarvas Gábor Könyvtár és Ada község önkormányzata közösen szervezett meg.

Majd dr. Hódi Éva, a nyelvművelő egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy 1970 óta, mintegy fél évszázada rendezik meg a nyelvművelő napokat, Ada és Vajdaság kiemelkedő nyelvészeti eseményét, a magyar nyelv ünnepét, amely a határon túl is komoly hírnevet vívott ki magának. Megköszönte a középiskolás fiataloknak a részvételt a versenyen, a felkészítő tanároknak pedig azt, hogy ráirányítják a diákok figyelmét az anyanyelv fontosságára és szépségére.

A középiskolások beszédversenyén most tíz diák vett részt hat középiskolából és egy művelődési egyesületből Szegedről, Szabadkáról, Újvidékről, Zentáról és Adáról. A hagyományokhoz híven a beszédverseny most is két részből állt. Az első részben a tanulók kétperces szabadon választott prózai szöveget mondtak el fejből, a második részben egy ismeretlen szöveget, mégpedig Nyiri Péter Gondolatok a nyelvi erkölcsről és a szeretettel megcselekedett nyelvről című írásának részletét kapták kézhez, amelyről tízperces olvasás után kellett beszélniük, kiegészítve azt saját gondolataikkal. Az elhangzott produkciókat a dr. Molnár Csikós László nyelvészprofesszor, Elor Emina színművész és Morvai Nagybali Tamara magyartanár és könyvtáros alkotta zsűri bírálta el. A zsűri döntése értelmében az első díjat és az ezzel járó vándorserleget Király Réka (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, dr. Katona Edit felkészítő tanár) érdemelte ki. A második díjat Tóth Szilárd (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Radócki Dukai Virág f. t.) szerezte meg, a harmadik helyen végzett Gusztony Endre (újvidéki Svetozar Marković Gimnázium, Kovács Smit Edit f. t.). A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület különdíját Rekecki Vivien (zentai Ingénium Alapítvány, dr. Katona Edit f. t.) vehette át, a Szarvas Gábor Könyvtár különdíját Lévai Balázs (adai Műszaki Iskola, Péter Krisztina f. t.) érdemelte ki, illetve a Széchenyi István Stratégiakutató Intézet különdíjában részesült Tóth Zsuzsanna (szabadkai Zeneiskola, Varga Attila f. t.). A beszédversenyt követően dr. Hódi Éva kihirdette a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület által közzétett nyelvészeti pályázat végeredményét és kiosztotta a díjakat a középiskolások, illetve az egyetemisták és felnőttek kategóriájában. A beérkezett pályaműveket dr. Molnár Csikós László, dr. Hódi Éva és Szabó Szabados Ilona magyartanár alkotta zsűri bírálta el és díjazta. A pályázatot a középiskolások számára Megéri igazat mondani címmel hirdették meg. Az első díjat Varga Erna, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola tanulója érdemelte ki, a második díjat Éter Réka, a topolya Mezőgazdasági Iskola diákja vehette át, harmadik díjban részesült Nagy Krisztina, aki szintén a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola tanulója. Mindhárom diáknak Éter P. Bettina magyartanár volt a felkészítő tanára. Az egyetemisták és felnőttek kategóriájában a Nyelv és etika címmel meghirdetett pályázaton a bírálóbizottság dicséretben részesítette az adai Bálind Árpádot.

A Szarvas Gábor-napok csütörtöki programja az adai színházteremben zárult, ahol 19 órakor Jaj nekem…szerelem címmel drámákból, versekből, prózai szövegekből és dalokból összeállított műsort mutatott be Elor Emina, László Judit, Ozsvár Róbert és Szalai Bence színművész.