2024. március 28., csütörtök

Folytonos változásban a médiavilág

Kommunikációs és üzleti kérdésekről hallhattak előadásokat a sajtó helyzetével kapcsolatos menedzserképzésen lapunk székházában

A kommunikáció jelenti a kulcsot a sikerhez, az, ahogyan beszélgetőpartnerünket megszólítjuk, ahogyan gesztikulálunk, amit mozdulatainkkal üzenünk. A mondanivalónkat, a hitelességet voltaképpen ez teremti meg, nem egyedül a kimondott szavak, hanem a közlés módja az, ami meghatározó – hangzott el Tatjana Tanja Vojtehovski újságíró, televíziós szerkesztő előadásában ma lapunk székházában. A helyi szintű média üzletága: Írni és fennmaradni címmel tart kétnapos szemináriumot Újvidéken a Magyar Szó tanácstermében az Integracije SADA! nemkormányzati szervezet az Egyesült Államok belgrádi nagykövetségének támogatásával a médiában foglalkoztatott szerkesztők, vezetők számára. Céljuk, hogy munkájukat sikeresebbé, koordináltabbá, a munkakörükhöz tartozó feladatok ellátását hatékonyabbá tegyék.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

– A legtöbbször nem is vagyunk teljesen a tudatában annak, hogyan alkalmazzuk a nyelvi kommunikációt, ellentmondásos üzeneteket továbbítunk szavainkkal és gesztikulációinkkal embertársainknak arról, mi az, amit közölni szeretnénk, s mi az, amit szavainkkal el szeretnénk érni a beszélgetés során. Sokszor túl meggondolatlanul alkalmazunk bizonyos nyelvi konstrukciókat, szintagmákat, mert az a meggyőződésünk, hogy a beszélgetőtársunk érteni fogja, mit akarunk valójában mondani, ugyanarra gondol majd, mint mi. Csakhogy a kommunikációban kétféle valóság létezik, a miénk és az övé. Mindketten meg vagyunk győződve, hogy a minénk a „valódi valóság”. Meg kell tanulnunk áthidalni ezeket a különbségeket, és azt, hogyan válhatunk magunk a kommunikáció irányítóivá – mondta el lapunknak nyilatkozva a szeminárium kapcsán Vojtehovski.

Veljko Lalić, a Nedeljnik társadalmi-politikai hetilap tulajdonosa és főszerkesztője arról beszélt, lehetséges-e sikeres üzletté fejleszteni a mai világban egy lapot, vannak-e még ennek reális esélyei a XXI. században, a modern technológiák korszakában.

– Akkor eszmélünk igazán rá a nehézségekre, amikor összehasonlítjuk a hazai üzletelési feltételeket a külföldi feltételekkel. Sajnos, továbbra is az állam a legnagyobb akadálya annak, hogy könnyen sikeres üzleti modellt lehessen felépíteni egy hetilap vagy napilap köré. Óriási nehézséget jelentenek az árak. Normálisnak számít, hogy egy hetilap ötször drágább egy napilapnál. Ugyanakkor a versenyben nem jelent előnyt az sem, amikor egyes lapokat támogat az állam, másokat pedig nem – fogalmazott Lalić.

A szervezők képviselőjeként Nataša Heror elmondta, a médiamunkások számára mindig fontos az új tapasztalatok szerzése, mert az új idők új szabályokat, feltételeket is teremtenek, a változások elfogadása pedig a média fennmaradása szempontjából elengedhetetlen.

– Állandó változásban élünk, ezért állandóan változnunk kell magunknak is. Ez nem egyszeri feladat, ez egy szüntelen folyamat. A statikusság nem vezet eredményre a média világában. Meg kell tanulnunk, hogyan győzhetjük meg a beszélgetőpartnerünket, az olvasónkat, a nézőnket, a hallgatónkat. Ez az egyedüli útja a sikernek – fogalmazott Heror.

A szeminárium ma folytatódik, a résztvevők lapunk vendégeiként megtekintik azt is, hogyan zajlik a Magyar Szó napi szerkesztői koordinációs ülése, operatívája.