2024. március 29., péntek
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Van aprója?

A címben szereplő kérdést valószínűleg sokan hallottuk már. Például, amikor egy üzletben vagy trafikban vettünk valami apróságot, és egy nagy címletű papírpénzt nyújtottunk át az eladónak. Aztán ha a kérdésre nemmel voltunk kénytelenek válaszolni, mert a pénztárcánkban nem lapult kisebb címletű bankjegy, akkor az eladó szúrós tekintetét is el kellett viselnünk. A történelem azonban sokszor hozott el olyan időket is, amikor a vásárló akkor sem tudott volna aprópénzzel fizetni, ha nagyon akart volna.

Magyarországon, így Szabadkán is, az I. világháború első évében alakult ki nagy hiány az egykoronás, tíz- és kétfilléres érmékből. Az aprópénz hiánya leginkább a kávéházak tulajdonosainak okozott nagy fejfájást. A kialakult helyzetről a Bácskai Hírlap 1915. május 28-ai száma közölt egy riportot.

„A legtöbb bajt okoz a kávéházak fizetőpincéreinek az aprópénzhiány, mert a délutáni feketéjét vagy ozsonnakávéját a kávéház publikuma különös előszeretettel fizeti a két koronás papírpénzzel.

A törzsvendégekkel még nincs baj, mert a kettészakadt két koronás egyik felét adja vissza egy korona helyett, a nikkel pénz helyett meg, ha lehet levélbélyeget ad át, de nagy forgalmú kávéházak fizetőpincéreinek naponta legalább 3-400 korona váltópénzre van szüksége.” – olvashatjuk a neves szabadkai napilapban.

Így a főpincérek egyik legfőbb feladata volt valahogyan aprópénzhez jutni. Általában egy kisegítő pincért vagy egy pincérfiút bíztak meg azzal, hogy nyitás előtt felváltson néhány nagyobb címletű bankjegyet. Ehhez azonban gyakran az egész várost be kellett járnia. A sok pénzzel járkáló pincérfiúk azonban igen hamar a csalók és számítók áldozataivá váltak. Egy ilyen esetről is beszámolt a Bácskai Hírlap.

„Csak a múlt napokban történt, hogy Kolozsvárott egy pincér a főpincér 1200 koronájával megugrott, a helyett, hogy aprópénzt hozott volna.

Ma a kolozsvári pincérnek követője akadt Szabadkán.

A »Városi kávéház« főpincérje az egyik pincérfiút, a Dani gyereket szokta megbízni azzal, hogy neki aprópénzt szerezzen. Az ügyes fiú fel is hajszolt naponta 4-500 koronát. Este 9-10 óra tájban szokta neki a pénzt átadni, hogy másnap délutánra a váltópénzt beszerezze.

Richter Albert pincér, a ki csak három nap előtt jött Budapestről a kávéházba – látta, hogy a fiú 400 koronát kapott az este a főpincértől. Ma reggel, amikor a fiú el akart menni a pénzt felváltani, odament hozzá Richter és elkérte a fiútól a 400 koronát.

– A főúr megbízott, hogy kérjem el a 400 koronát – mondta – majd én hozok aprópénzt.

A fiú gyanutlanul átadta Richternek a főpincér pénzét. A főpincér délben megérkezvén a kávéházban kérte a pincérfiútól a 400 korona aprópénzt.

– Átadtam az Albertnek – mondta a gyerek – ahogy a főúr parancsolta!

A főpincér azonnal a rendőrségre ment és megtette a följelentést Richter Albert ellen.

A rendőrség megállapította, hogy Richter a 10 óra 15 perces gyorsvonattal Budapestre szökött. Nyomban telefonált az államrendőrségnek, amely – ha tényleg Budapestig utazott Richter – a gyorsvonat megérkezéséig lefülelhette a a tolvajt.

Ma estig azonban nem érkezett jelentés erről a szabadkai rendőrségre.” – írta a napilap.

Az aprópénzek hiánya végül a belügyminisztériumot is cselekvésre késztette, ugyanis félő volt, hogy a bankjegyek elértéktelenednek és infláció következik be. Ezért 1915 júliusában a minisztérium körrendeletben, mint „hazafiatlan cselekedetet, amely legszigorúbb megrovást és megtorlást érdemel” betiltotta az aprópénzek forgalomból való kivonását és elrejtését.