2024. március 29., péntek

Elhelyezték a Vajdasági Birkózóakadémia alapkövét Magyarkanizsán

Elhelyezték a Vajdasági Birkózóakadémia alapkövét Magyarkanizsán szerdán.

A Vajdasági Birkózóakadémia alapkőletétele az összefogás újabb példája - hangsúlyozta Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke Magyarkanizsán. Kiemelte, hogy a vajdasági birkózás sok nagyszerű sportolót adott a világnak, és erre a hagyományra építve szeretnék tovább szélesíteni a versenyzők előtt álló lehetőségeket.
A Vajdasági Birkózóakadémia a magyarkanizsai önkormányzat, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 963 millió forintos támogatásával jön létre.
"A mai alapkőletétel fontos mérföldkő egy olyan álom megvalósulásának útján, amely sok ember közös elhatározása nyomán válhat valósággá" - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, honvédelmi államtitkár.
A kormány 2016-ban elindított vajdasági gazdaságfejlesztési programjára Budapest eredetileg 50 milliárd forintot szánt, a második szakaszban azonban jelentősen nő ez az összeg, és ez teszi lehetővé a birkózóakadémia felépítését is - hangsúlyozta.
Németh Szilárd köszönetet mondott a magyar és a szerb kormánynak, valamint azoknak, akik felismerték, hogy a magyar beruházások annyira erősítik Szerbiát, mint Magyarországot.
A Szerbiában élő magyar kisebbségekre Budapest és Belgrád is összekötő kapocsként tekint. Felismertük, hogy együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön - tette hozzá.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy nem véletlen választották az alapkőletétel időpontjának október 23-át.
"Az, amit ma teszünk, ugyanarról szól, mint október 23. A szabadságról, a nemzet szabadságáról, az egyén szabadságáról, az egyéni kvalitások kibontakoztatásáról és láthatóvá tételéről" - közölte.
Az elnök megköszönte azt az erkölcsi, politikai, anyagi támogatást, amelyet a vajdasági magyar közösség az utóbbi mintegy tíz évben kapott.
"A vajdasági magyar közösség életerős, előre tekintő, önmaga számára szebb körülményeket teremtő közösség" - szögezte le.
Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere azt mondta, hogy a birkózóakadémiával a virágzó sportélet alapját teremtik meg.
Željko Trajković, a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke közölte: a magyar és a szerb szövetség együttműködése példaként szolgálhat más országok számára is.
A Vajdasági Birkózóakadémiát a tervek szerint 2020 végén adják át.