Együtt a városért

Zentára látogatott Branko Ružić miniszter

zs

2019. október 22., 21:32

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Ma a zentai önkormányzatba látogatott Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. A városvezetéssel történő megbeszélését követően Czegledi Rudolf polgármesterrel együtt nyilatkozott az újságíróknak.

Branko Ružić és Czegledi Rudolf (Fotó: Gruik Zsuzsa)

Branko Ružić és Czegledi Rudolf (Fotó: Gruik Zsuzsa)

– Néhány évvel ezelőtt indítottuk el azt a folyamatot, amelynek során a városháza homlokzatát az eredeti állapotba állítjuk vissza. A főkupola munkálatait önkormányzati forrásból fedeztük, a második fázisra viszont már sikerült pályázati pénzeket szerezni az önkormányzati minisztériumtól, így ezt a beruházást sokkal könnyebben be tudtuk fejezni. Bízunk benne, hogy a fölújítást a jövőben a harmadik fázissal folytathatjuk, és a városháza homlokzatának Fő tér felőli része is visszanyeri eredeti állapotát. Ezen túlmenően a képviselőterem elektromos berendezéseit is a minisztérium segítségével újítottuk föl. Ez megkönnyíti a képviselők munkáját, és az ott tartott rendezvényeket is magasabb színvonalon tudjuk megszervezni – mondta Zenta polgármestere.

Branko Ružić a zentai önkormányzat és az önkormányzati minisztérium közti együttműködést emelte ki. Mint mondta, reményei szerint nagyon hamar, akár már a jövő évben megvalósulhat a városháza felújításának következő fázisa. A képviselőterem elektronikus berendezését érintő beruházásról elmondta, hogy a zentai önkormányzat képviselőterme az egyik legszebb az országban, és itt is szükségessé vált a modernizálás, különösen ami az e-kormányzást illeti. Köszönetét fejezte ki a zentai önkormányzat és az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium között létrejött együttműködésért, és hangsúlyozta, hogy a problémák együttes erővel oldhatók meg.

– Bízom benne, hogy továbbra is jó együttműködést tudunk megvalósítani, illetve hogy Zenta továbbra is az marad, ami mindig is volt: nem csupán Vajdaság ezen részének kulturális és gazdasági, hanem sportközpontja is. Zenta emellett turisztikai potenciállal is rendelkezik.

A nyilatkozatokból kiderült az is, hogy a városháza homlokzatának felújítása mintegy 12 millió dináros beruházás volt, amelynek felét a minisztérium finanszírozta, a képviselőterem elektronikus berendezésének 720 ezer dinár értékben történő korszerűsítését pedig 650 ezer dinárral támogatta a minisztérium.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége