2024. április 20., szombat

Újabb japán beruházások várhatók

Brnabić részt vesz Naruhito császár koronázási ceremóniáján

Ana Brnabić kormányfő megköszönte Abe Sindzó japán miniszterelnöknek, hogy kiegyensúlyozott állásponton van Koszovóval kapcsolatban. A szerb kormányfő ugyanis háromnapos látogatásra érkezett ma Tokióba, hogy részt vegyen az új japán császár, Naruhito koronázási ceremóniáján, aki az 1989 és 2019 között uralkodó Akihito legidősebb fia. Az ünnepi ceremóniára holnap kerül sor.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Brnabićot Japánban Abe Sindzó fogadta. A szerb kormányfő rámutatott, Japán elismerte ugyan Koszovó függetlenségét, ám a nemzetközi politikai színtéren a Szerbia számára legfontosabb kérdéskörben, az UNESCO-ba és az Interpolba való tagosodás kapcsán tartott szavazáskor tartózkodó állásponton volt. Ezt a szerb politika úgy könyvelte el, hogy Japán Szerbia oldalán áll.

Brnabić a kormányközlemény szerint közölte: Abe kijelentette, Japán Szerbiát tartja a legfontosabb partnerének a Nyugat-Balkánon. Kiemelte, tárgyalásuk fókuszában a gazdasági együttműködés állt, amely az utóbbi években felfelé ível.

– Szerbia együttműködik néhány olyan japán beruházóval mint a Japan Tobacco International (JTI), amely bővítené a termelést. A Toyo Tires már bejelentette inđijai beruházását, és ezzel Európában itt lenne a japán vállalat egyedüli képviselete, valamint a Yazaki mintegy 1700 embert foglalkoztat majd – emelte ki Brnabić. A szerb kormányfő megismerkedett újabb japán beruházókkal, akik az élelmiszeripar és a mezőgazdaság terén érdekeltek. Mint az N1 televízió közölte, Japán és Szerbia, illetve az illetékes minisztériumok azon munkálkodnak, hogy megállapodásra jussanak a kettős adóztatás megszüntetéséről, ami Szerbia számára újabb beruházást hozhat.

Brnabić holnap az új japán császár, Naruhito koronázási ceremóniájával folytatja a látogatását. Az eseményre 2600 vendéget várnak a világ minden tájáról.