2024. március 28., csütörtök

Kiss Nándor az új elnök

Tisztújító ülést tartott a VMSZ Ifjúsági Fóruma Szabadkán

Péntek este tisztújító ülést tartott a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma. Az eseményre a párt szabadkai székházában került sor, ahol az Ifjúsági Fórum tizenhét helyi szervezetének elnöke gyűlt össze. Az ülésen egyhangúlag Kiss Nándort, az adai ifjúsági szervezet vezetőjét választották meg elnökké, két évre. Az új elnök Fehér Szabolcsot váltja a tisztségben, aki négy évig töltötte be ezt a posztot.

Szavazás a VMSZ székházában (Patyi Szilárd felvétele)

Szavazás a VMSZ székházában (Patyi Szilárd felvétele)

Az ülés után megtartott sajtótájékoztatón Kiss Nándor elmondta, hogy huszonhat éves és okleveles mester közgazdász. Az új elnök jövőbeni terveit is ismertette.

Elsődleges célunk a politika népszerűsítése a fiatalok körében. Szeretnénk bevonni őket, hogy megmutassuk nekik, a politika egy lehetőség, amellyel ha élnek, elősegíthetik a vajdasági magyarság ügyét és élhetőbb környezetet tudnak kialakítani saját maguknak. Először a sportolni vágyó fiatalokat várjuk, ugyanis legközelebbi rendezvényünk november 30-án lesz, amikor a 2019 perces focit tartjuk meg. Ez az esemény, mint az előző évben, az idén is Zentán lesz.

Az ülésen alelnököt is választottak a huszonhárom éves Ódri Norbert személyében, aki az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán tanul állatorvosnak.

Az előző elnöki időszakban az Ifjúsági Fórum elnökségi tagjaként jó tapasztalatot szereztem, és jó kapcsolatrendszert alakítottam ki a többi fiatallal. Ez járult hozzá ahhoz, hogy a régi és az új tagok bizalmát is elnyertem. Az ülés után az eddig megkezdett munkát fogjuk folytatni, de vannak területek, ahol javítani kell. Az új csapattal ezen fogunk dolgozni. Az ideológia és a cél ugyanaz. A közösség egyben tartása és fejlesztése – mondta a sajtó képviselőinek Ódri Norbert.