2024. március 29., péntek

Bővülő kapcsolatok

Dmitrij Medvegyev, Oroszország miniszterelnöke szombaton Belgrádban járt

Oroszország álláspontja Koszovó kapcsán nem változott. Továbbra is kitart az az elv mellett, miszerint erre a problémára az ENSZ 1244-es rezolúciójának megfelelően kell megoldást találni, békés úton. Oroszország továbbra is teljes vállszélességgel támogatja Szerbia szuverenitását és területi integritását, emelte ki Dmitrij Medvegyev, Oroszország miniszterelnöke szombaton Belgrádban tett látogatása során. Aleksandar Vučić szerb államfő köszönetet mondott, hogy az orosz barátok egyenrangú partnerként tárgyalnak a felmerülő problémákról és politikai támogatást nyújtanak Szerbiának.

Dmitrij Medvegyev repülője szombaton 12 óra után érkezett a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre, ahol Ana Brnabić kormányfő fogadta, ezzel kezdődött meg az orosz miniszterelnök belgrádi látogatásának sűrű programja. Látogatásának célja mindenekelőtt az volt, hogy részt vegyen Belgrád felszabatásának 75. évfordulójára megszervezett rendezvényen, hiszen mint arra Medvegyev rá is mutatott, Szerbiát és Oroszországot közös történelem köti össze, ez az évforduló is közös, hiszen a város felszabadításában a Vörös Hadsereg is részt vett, és oroszok is elestek Belgrád szabadságáért.

Medvegyev részt vett a szerb katonaság katonai bemutatóján a batajnicai Milenko Popović katonai repülőtéren, mely alkalommal mintegy 2500 katona 100 szárazföldi hadi járművet és kísérő járművet, megközelítőleg 30 repülőt és helikoptert mutatott be szimulált bevetésben.

Ezt követően a Szerbia Palotában ünnepélyes keretek között fogadta őt Ana Brnabić. Medvegyev kiemelte, pontosan tíz év telt el azóta, amikor utoljára járt Szerbiában. Szavai szerint ez hosszú idő, ez alatt az idő alatt a két ország barátsága elmélyült, Szerbiában azonban nagyon sok minden változott. Medvegyev a szerb kormányfővel zárt ajtók mögött folytatott négyszemközti megbeszélést, miközben a szerb és az orosz kormány képviselői, köztük Vlagyimir Medinszki orosz művelődési miniszterrel, Alekszandr Novak energetikai miniszterrel és Jurij Boriszov védelmi miniszterrel, aki egyben az orosz kormány alelnöke is, összesen 11 megállapodást írtak alá. A megállapodások érintik a mezőgazdaságot, a pénzügyeket, az infrastruktúrát, a kereskedelmet és a kultúrát is. Visszakerül Szerbiába a Miroslav-evangélium, az egyik legjelentősebb szerb és délszláv írásos emlék hiányzó 166. oldala, Szerbia cserébe 7 Nikolaj Rerih-festményt ad Oroszországnak. Megalakul az a nukleáris kutatóközpont is, amelyet nemcsak kutatásra, hanem gyógyszergyártásban és egészségügyi kísérletekre használhat majd az ország. Aláírásra került többek között a Belgrád–Bár vasútvonal felújítását érintő megállapodás is.

Medvegyev részt vett a szerb katonaság katonai bemutatóján a batajnicai Milenko Popović katonai repülőtéren (Ótos András felvétele)

Medvegyev részt vett a szerb katonaság katonai bemutatóján a batajnicai Milenko Popović katonai repülőtéren (Ótos András felvétele)

Medvegyev koszorút helyezett el a Vörös Hadsereg emlékművénél és a felszabadítók emlékművénél, majd beszédet tartott a köztársasági képviselőházban, ahol a parlamenti képviselőkhöz szólva a közös történelmi tetteket emelte ki, az emlékezés jelentőségét, hogy a második világháború borzalmai többé ne történjenek meg. Rámutatott arra, hogy a nemzetközi jogok be nem tartása már bebizonyította, hogy csak a multipoláris világ tartható fenn, amelyben mindenki tiszteletben tartja a másik belpolitikáját. A történelem ugyanis rávilágított, milyen veszélyek rejlenek abban, ha valaki demokráciára akar tanítani egy másik államot, felborítva azzal a jól működő politikai rendszereket. Az egyenrangú politikát várja el Oroszország mindenkitől, Koszovó kapcsán is.

Medvegyev elmondta, Oroszország figyelemmel kíséri Szerbia eurointegrációját. Szavai szerint minden országnak saját népe érdekében kell meghoznia a döntéseket. Üdvözölte ugyanakkor, hogy Szerbia ellenállt a nyomásgyakorlásnak és nem vezette be Oroszországgal szemben a szankciókat, mint ahogy azt az EU tette. Így Szerbia kivitele egyre nő, és egy újabb piac nyílik meg Szerbia előtt, ugyanis a közeljövőben Moszkva látja vendégül Ana Brnabićot, amikor is az Eurázsiai Gazdasági Unióval ír alá kereskedelmi megállapodást. További 180 millió emberhez jutnak majd így el a szerbiai termékek.

Kitért a Török Áramlatra is, arra a földgázvezetékre, amely Törökországon keresztül Bulgárián át érkezik Szerbiába és halad Magyarország felé. Szavai szerint már csak apróbb tennivalók maradtak hátra, hogy 2020-ban megkezdődhessen az építkezés, és Szerbia energiaellátása biztosabb legyen.

Az orosz miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Aleksandar Vučić államfővel is, ezt követően közös sajtótájékoztatón Vučić elmondta, a két ország közötti árucsere-forgalom tavaly elérte a 3,6 milliárd dollárt (3,2 milliárd eurót), 2019 első nyolc hónapjában pedig már 2,17 milliárd eurót jegyeztek. Szerbia 350 millió euró értékű mezőgazdasági árut szállított Oroszországba. Hozzátette, nemcsak a kereskedelem terén, hanem minden szinten fejlődik a két ország kapcsolata, így a tudomány és a kultúra terén is.

Vučić a sorait azzal zárta, hogy megköszönte Oroszország 75 évvel ezelőtti támogatását Belgrád felszabadításában, de külön háláját fejezte ki, hogy politikai téren most is élvezheti a támogatását.