2024. március 28., csütörtök

Újabb vendéggyőzelem

Tovább folytatja menetelését az Eurokupa B csoportjában a Partizan, amely a 3. fordulóban a litván Rytast verte idegenben 66:61-re. Andrea Trinchieri tanítványai egyedüliként hibátlanok a hat gárda közül, és – miután a nyitókörben az olasz Veneziát is idegenben verték – második vendégsikerükkel máris lépéselőnyben vannak a riválisokkal szemben, igaz, még hét forduló van hátra.

A litván csapat kezdett jobban Vilniusban, a 3. percben már 7:1-re vezetett, ám Gordić pályára lépésével a belgrádiak rendezték soraikat, az első negyed végén minimális Rytas-előny (18:17) állt az eredményjelzőn. Kiegyenlített csata következett a második negyedben, amely végén Walden hármasával először vette át a vezetést a Partizan (30:31), majd Paige triplája zárta az első félidőt (30:34).

A harmadik negyedben egy ideig úgy tűnt, hamar eldől a találkozó, Janković kosarával 46:37-re távolodott a Partizan, ám a litvánok egy 11:0-s szériával teljesen visszajöttek a meccsbe (18:16, 48:50). Mindkét oldalon sok hibával és kemény védekezéssel zajlott a zárónegyed, amelyben a Rytas hamar egyenlített (52:52), de fordítani már nem tudott, a 17 pontos Paige vezette Partizan a hajrában eldöntötte a találkozót. A litvánokat Gordić triplája törte meg fél perccel a dudaszó előtt (64:59), a bosnyák irányító egyébként 13 pontja mellé 7 gólpasszt és 6 lepattanót jegyzett.

Távol voltunk a tökéletes játéktól, de a védekezést ismét sikerült a megfelelő szintre emelnünk. Végig keményen kellett küzdenünk, de a csapatban megvan az X faktor, végig erős maradt fejben, ezért tudtunk nyerni a végén” – értékelt elégedetten Trinchieri.

A Crvena zvezda az Euroligában ma este 20.05-kor az izraeli Maccabi otthonában lép pályára.