2024. április 16., kedd

A szuperkamera mindent lát

A kínai fejlesztésű megfigyelőrendszer egy stadionnyi ember közül kiszúr bárkit

Hivatalosan katonai és (nemzet)biztonsági célokra használhatják majd fel azt a gigászi felbontású kamerát, melynek első prototípusa most készült el a világ eddig is legjobban bekamerázott országában, Kínában. Katonai és ipari létesítmények védelmét, közbiztonsági, határvédelmi célokat emlegetnek.

Az 500 megapixeles, AI-jal (artificial intelligence), azaz mesterséges intelligenciával megtámogatott kamera egy stadionnyi ember közül kiszúr bárkit. A Fudani Egyetem, a csangcsuni Optikai Központ és a csangcsuni műszaki egyetem által közösen készített giga-kamera képes arra, hogy egy stadionnyi emberről elképesztően részletes panorámafelvételt készítsen, majd a rendszer mögött álló AI a felvétel elemzésével – a kifinomult arc- és tárgyfelismerő algoritmusnak köszönhetően – beazonosítson célpontokat és tárgyakat. A felvételeken minden egyes ember arca élesen kivehető. Nem kérdés, hogy az ilyen kamerák a világ legjobban megfigyelt országában nagyon rövid időn belül üzembe állhatnak (egyes becslések szerint jövőre Kínában már több mint 600 millió biztonsági kamera üzemel), ugyanakkor a hírek szerint már a fejlesztőcsapaton belül is felmerültek aggodalmak arra vonatkozóan, hogy a kameraszörny kiterjedt használata súlyosan sértheti a magánélethez való jogot.

A lakosság tömeges megfigyelése régóta terítéken van Kínában. A jelenleg használatban lévő kamerák egy részének a képét már automatizált rendszerek elemzik, arcfelismerés segítségével próbálják riadóztatni a rendőrséget, ha keresett személy bukkan fel a lencséjük előtt. S ez még nem minden: az AP beszámolója szerint a Watrix nevű kínai cég olyan szoftvert fejlesztett ki, amely képes azonosítani a videofelvételeken látható személyeket a járásuk és a formájuk alapján. Egyelőre a kamera és a célszemély között legfeljebb 50 méter lehet a távolság, távolabbról már nem megbízható az elemzőrendszer működése. A felismerési pontossága viszont 94 százalék. Pekingben és Sanghajban a helyi rendőrségek már tavaly élesben tesztelték a járás alapján működő személyfelismerést.

Kínában már nemcsak azt akarja tudni az állam, hogy a polgár mit keres és milyen megjegyzéseket ír be az interneten, hanem akár azt is, hogy mit vásárol a boltban. Maya Wang, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet kutatója, aki gyakran bírálja intézkedéseiért a pekingi kormányt, azt mondta, Kína súlyosan megsérti az egyéni szabadságjogokat. „A polgárok viselkedés szerinti rangsorolása egy látszólag problémamentes társadalom megteremtésének kifinomult módszere. Az alacsonyan rangsorolt emberek nehézségekbe ütköznek az élet minden területén, a foglalkoztatástól kezdve a gyerekek iskoláztatásáig” – fogalmazott Maya Wang.