2024. április 18., csütörtök

Letartóztatás az Oliver Ivanović-ügyben

Belgrád szerint Pristina démonizálja a koszovói szerb közösséget

Május végét követően ma ismét behatolt Koszovó északi, szerbek lakta területére a koszovói rendőrség különleges alakulata, és letartóztatott két személyt. A pristinai illetékesek elmondása szerint a letartóztatási akciót Oliver Ivanović koszovói szerb politikus meggyilkolásának ügyében indított nyomozás keretében ejtették meg. A belgrádi vezetés felháborodottan reagált, a Szerb Lista értékelése szerint azonban ekképpen próbálják megfélemlíteni a szerb lakosságot.

Sylë Hoxha koszovói különleges ügyész a KoSSev szerb nyelvű hírportál szerint megerősítette, hogy a rendőrség Oliver Ivanović meggyilkolásával kapcsolatban letartóztatta R. B.-t – sajtóértesülések szerint Rade Basaráról van szó –, a szökésben lévő Ž. B. – a sajtó szerint Željko Bojić – után továbbra is nyomoz. Mindkettőjüket szervezett bűnözésben való részvétellel és az említett ügy bizonyítékainak rejtegetésével gyanúsítják – tette hozzá Hoxha, aki arról is beszámolt, hogy az akciót a pristinai Alapfokú Bíróság jóváhagyásával hajtották végre.

Az N1 TV értesülései szerint Vasilije Bojićot, Željko Bojić fiát is letartóztatták,  illegális fegyvertartás miatt, ám nem rendeltek el számára rendőrségi fogva tartást. Rade Basara és Željko Bojić mindketten a koszovói rendőrség magas rangú tisztségviselői a térség északi részében. Basara kihallgatása még tegnap elkezdődött, Hoxha elmondása szerint a gyanúsított tekintetében előzetes letartóztatás elrendelését indítványozta. Az akcióra a hónap azon a napján került sor, amikor 2018 januárjában egyelőre ismeretlen elkövetők meggyilkolták Oliver Ivanovićot.

Sylë Hoxha koszovói különleges ügyész később, a nap folyamán azt is kifejtette, hogy a letartóztatott, illetve a gyanúsított személyek a feltételezések szerint összefüggésbe hozhatók Milan Radoičić bűnbandájával. Ez a bűnbanda bizonyítékokat rejtegetett, továbbá tagjai nem tettek eleget a nyomozással kapcsolatos felkéréseknek – mondta a folytatásban Hoxha, kiemelvén, hogy ez a magatartás nemcsak Oliver Ivanović ügyében jellemző, hanem egyéb bűncselekmények – javarészt emberölés – tekintetében is. Milan Radoičić bűnbandája jól szervezett és hatalmas befolyást gyakorol a rendőrségre és az állami szervekre Észak-Koszovóban – emelte ki Hoxha.

Milan Radoičić koszovói szerb politikus, ellentmondásos üzletember, a Szerb Lista alelnöke tavaly óta szökésben van. A koszovói rendőrség szinte azonnal, a tett elkövetése után összefüggésbe hozta Oliver Ivanović meggyilkolásával. Egyébként Oliver Ivanović Észak-Koszovó „egyik legbefolyásosabb bűnözőjeként” jellemezte Milan Radoičićet. Az érintett ennek kapcsán korábban kifejtette: „Nem kedvelte Ivanovićot, de nem is ölte meg.”

Kosovska Mitrovica békésebb napokban (Beta-illusztráció)

Kosovska Mitrovica békésebb napokban (Beta-illusztráció)

A SZERB KOLLÉGÁK TUDTÁK

A szerb rendőrség tudta, hogy a koszovói rendőrség különleges alakulata bevetést hajt végre Koszovó északi térségében – nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Vladimir Rebić, a szerbiai rendőrség igazgatója. Értesülései szerint 24 páncélozott gépjárművel hatoltak Észak-Koszovó területére. Mint hozzátette, ez az akció, a korábbiakhoz hasonlóan, ellentétben áll a hatályos megállapodásokkal és határozatokkal, s az a célja, hogy megfélemlítse a szerb lakosságot. Rebić értékelése szerint a bevetés hátterében Pristina csalódottsága áll, amiért vissza kellett vonnia tagfelvételi kérelmét az Interpolba. Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy mit tehet Szerbia hasonló esetekben, a rendőrség igazgatója azt mondta, hogy a szerb lakosság esetleges „exodusa” esetében Szerbia intézményei mindenféleképpen beavatkoznának. Rebić ehhez azt is hozzátette, hogy értékelése szerint nem kerül sor a koszovói szerbek „exodusára”.

NEM HISZNEK PRISTINÁNAK

A Szerb Lista közleményben ítélte el a történteket, brutális támadásnak minősítvén a letartóztatási akciót. A politikai csoportosulás szintén arra az álláspontra helyezkedik,  hogy a pristinai vezetésnek Észak-Koszovó stabilitásának az aláásása és a szerb lakosság megfélemlítése a célja. Mindehhez azt is hozzáteszik, hogy Pristina ekképpen próbálja elvonni a figyelmet az Interpolba való felvétel ismételt meghiúsulásáról. A Szerb Lista a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását követeli.

Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője azt is tudni véli, hogy a több mint 20 páncélozott gépjármű mellett 40 egyéb rendőrségi gépjármű is részt vett az akcióban. A Pink TV-nek nyilatkozva Đurić közölte: a bevetésnek semmi köze az Oliver Ivanović meggyilkolása ügyében indított nyomozáshoz, az egyedüli cél ellehetetleníteni a szerbek életét Koszovóban, továbbá a szerbek démonizálása. Aleksandar Vučić államfő már korábban is figyelmeztetett arra, hogy Željko Bojić és más koszovói szerb rendőrök hamarosan Pristina és a koszovói szélsőségesek céltáblájává válnak – tette hozzá Đurić.

NE LEGYEN VISSZAÉLÉS

Jetlir Zyberaj, Behgjet Pacolli koszovói külügyminiszter tanácsadója arra kérte a belgrádi politikumot, hogy ne éljen vissza a rendőrségi akcióval politikai pontszerzés céljából. A koszovói rendőrség Oliver Ivanović meggyilkolásának ügyében nyomozást folytat, és e nyomozás keretében került sor a letartóztatási akcióra – hangsúlyozta Zyberaj, majd arra kérte a szerbiai illetékeseket, hogy az ügy felgöngyölítése érdekében működjenek együtt a koszovói szervekkel.