Az iskolában megjelenő agresszió egyáltalán nem tekinthető újdonságnak. A kortársak közötti piszkálódás, zaklatás mindig is jelen volt, és valószínűleg bizonyos mértékben mindig is jelen lesz. A gyerekek között mindig voltak és lesznek nézeteltérések, ezért rendszeresen előfordulnak kisebb összetűzések, dulakodások. Nemrég a hódsági Branko Radočević Álatalános Iskolában tettlegességig fajultak az indulatok, amikor is matematikaórán az egyik tanuló rátámadott osztálytársára és az iskolapadba ütötte társának a fejét, méghozzá a tanárnő jelenlétében, a hétvégén pedig Újbelgrádban egy 16 éves kamasz vert meg egy 11 éves kisdiákot egy általános iskola udvarán.
Fotó: pixabay.com
Bori Mária iskolapszichológus szerint az agresszió már fiatalabb korban is megjelenik, például amikor a gyerek frusztrált, mert nem tudja elérni azt, amit szeretne, akkor általában haraggal mutatja ki nemtetszését és próbálja minden áron elérni célját. Amikor azonban valamilyen közösségbe kerülnek a gyerekek – óvodába, később pedig iskolába –, akkor már nyilvánvalóbbá válnak az erőszakosság és kiközösítés jelei. Idősebb korban már megválogatják, hogy kivel barátkoznak, és kivel nem.
Szavai szerint egyfajta hatalmi harc folyik a közösségekben, hogy ki lesz az, aki vezeti a csoportot, és akinek a véleményére adnak, ugyanis a domináns személy dönti el, hogy kivel lehet barátkozni.
– A legnagyobb gond akkor van, amikor a közösség nem tud szembeszállni és nemet mondani ennek a személynek. Vagy félelemből, vagy konformizmusból, mert valahova tartozni kell. Ez az, ami meggátolja őket abban, hogy tegyenek az ellen, hogy megtörténjen a kiközösítés – magyarázta.
Mint megjegyezte, a bántalmazásnak nem csupán a fizikai erőszak számít. Ide sorolható a verbális agresszió is, amikor valakit csúfolnak, bosszantanak társai. Létezik még érzelmi és szexuális erőszak, valamint jelen korunkban ami a legyakrabban előfordul, az a digitális erőszak. Sokszor az interneten, a közösségi oldalakon történnek a zaklatások. Ezekre az esetre többnyire nem derül fény, ezért a pedagógusok és a szülők sem tudnak közbeavatkozni.
Az iskolapszichológus szerint nem a gyerekek erőszakosabbak, hanem az agresszió eszköztára bővölt ki. Ma már nincsennek határok.
– A virtuális világ megnyitotta előttünk az egész világot, így az ott történtek is megjelennek nálunk. Gyorsabban terjednek a hírek. Régen sosem tudtuk meg, hogy a másik faluban összeverekedtek, most viszont szinte azonnal értesülünk róla. A gyerekeknek pedig mintha mintát nyújtana, ötletet adna – mondta Bori Mária.
Hozzátette, a szülők sem foglalkoznak annyit a gyerekkel, nem tudnak annyit dolgaikról mint régen, amikor többet volt együtt a család.
– Újabban nem minden szülő követeli meg gyerekétől, hogy biztonsági okokból mondja el, hova megy, kivel és meddig fog maradni. Ennek meg is vannak a következményei, a szülők nem tudják, mi történik a gyerekük életében. A gyerek pedig nagyon szabadnak érzi magát, azt gondolja, az övé a világ és bármit megtehet – magyarázta a szakember.
Nagyon sokszor megtörténik, hogy az erőszakoskodó gyerek szülei nem a pedagógus mellé állnak, amikor az próbálja orvosolni a gondokat, hanem saját gyereküket védelmezik, annak ellenére, hogy tudják, bántotta a másikat. Mindig a kifogásokat keresik, mindig másban keresik a hibát, nem a saját gyerekükben. Bori Mária véleménye szerint reálisan kell látni a helyzetet, egy szülőnek a rossz tulajdonságokat is meg kell látnia gyerekében, és ez csak akkor lehetséges, ha minél többet van vele, beszélgetnek és megismeri.
Sziveri Tóth Franciska, a temerini Kókai Imre Általános Iskola magyartanárnője elmondta, iskolájukban nem túl gyakori jelenség az agresszív viselkedés. A szélsőséges magatartás azonban soha nem marad büntetés nélkül, és talán ennek tudtható be, hogy nem fordul elő gyakran bántalmazás.
– Az agresszió sajnos jelen van az iskolai életben. Úgy gondolom, hogy volt is mindig, csak a megnyilvánulási formái változtak meg. Természetesen az aktív és direkt erőszakot veszi észre a tanár legkönnyebben. Ilyenkor azonnal reagál, próbálja a kialakult szituációt kezelni. Sokkal veszélyesebb az indirekt agresszió, ha például egy diák a társait biztatja, hogy valakit bántalmazzanak. Az ilyen esetek nehezebben tudódnak ki. A sértett leginkább nem panaszkodik, nem szól, mert attól tart, hogy az árulkodása miatt még inkább rosszabbodik a helyzete. De a tanár, az osztályfőnök felfigyel arra, ha a diák szokatlanul csöndesebb, visszahúzódóbb, nem társalog a szünetekben. Ezek a jelek arra utalnak, hogy valami nincs rendben. A szülő is jelezheti, hogy gond van. Ilyenkor megkezdődik a „nyomozás”, és legtöbbször sikeresen felgöngyölítjük az ügyet – mondta a tanárnő.
Hozzátette, a tanárok sajnos nem tudják megakadályozni az agreszivitást teljes mértékben, de sokat tehetnek annak érdekében, hogy megelőzzék azt. A gyerekekkel sokat kell beszélgetni, meghallgatni őket, bizalmas kapcsolatot kialakítani velük, megfelelően működő osztályközösségeket kelle létrehozni. A deviáns viselkedésről szükséges az osztállyal beszélgetni, közösen megoldást találni a felmerülő problémára, hiszen az erőszakos cselekmények nemcsak a bántalmazót és az áldozatot érintik, hanem negatív hatással vannak a közösség többi tagjára is. Továbbá a pedagógus szerint a szülőkkel való együttműködés is rendkívül fontos. A szülő nagyon sokat segíthet az osztályfőnöknek, de fordítva is érvényes ez a megállapítás. Vagyis a leghatékonyabban akkor lehet a felmerülő problémákat orvosolni, ha a diák–tanár–szülő viszony egészséges és kölcsönös bizalomra épül.
