2024. április 20., szombat

A századikra is visszavárják

Molnár Zoltán színművész Szeretnék néha visszajönni még című verses összeállításának tavaly május végén volt az ősbemutatója a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben, és itt lépett pódiumra vasárnap a monodráma 50. előadásával is. A produkcióban válogatás hangzik el Ady Endre, Juhász Gyula, Jung Károly, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és mások műveiből. Az előadás a menni vagy a szülőföldön boldogulni kérdéskörére épül fel, a Melankolikus utazás alcím pedig egy ember életében az emlékek felidézésére és a jövő elővetítésére utal.

Jónás Gabriella, a Lányi Ernő IME művészeti vezetője, akinek az újvidéki Művészeti Akadémia színészosztályában Molnár Zoltán egykor tanítványa volt, majd kollégájává vált, elmondta, nemcsak Vajdaságban, hanem az anyaországban, Erdélyben, a Felvidéken számos helyen szintén láthatta e monodrámát a közönség, és reményét fejezte ki, hogy az összeállításnak lesz 100. előadása is, amivel ugyancsak e művelődési egyesületben lép pódiumra a színész.

A Lányi Ernő IME közönsége vastapssal köszönte meg Molnár Zoltánnak az előadást.