2024. március 28., csütörtök

Finomságok fesztiválja volt Óbecsén

Sok látogatója volt a fesztiválnak (Fotó: Fehér Rózsa)

Sok látogatója volt a fesztiválnak (Fotó: Fehér Rózsa)

Halételek, vegetáriánus és vegán finomságok, szárma, különleges palacsinták, tönkölytermékek, mézkészítmények, hidegen sajtolt olajak, gyümölcs- és zöldségtermékek, biokozmetikumok, kézműves sörök, borok és pálinkák – csak néhány a közül a sok finomság közül, amelyekbe belekóstolhatott az, aki vasárnap kilátogatott az óbecsei Erdőtelepítők Parkjába. Itt tartották meg ugyanis a Than Fivérek Értelmiségi Kör ifjúsági csoportja szervezésében a harmadik Gasztrofesztet. A rendezvényen hagyományos ételek elkészítésében versenyeztek négy vajdasági szakközépiskola szakácstanulói, közülük a legjobbat az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola diákjai főzték, akik egy török eredetű boszniai étellel, a pendervissel győzték meg a zsűrit. A szakácstanulók által készített ételeket 250 dináros áron meg is vásárolhatták ebédre a látogatók, de különböző vajdasági gasztrofesztiválok és éttermek ételeit is bemutatták. Sinkovics Ede képzőművészként találkozott a kender nyújtotta lehetőségekkel. Ő a fesztiválra kenderből készült élelmiszereket – kendermagváltozatokat, kenderlisztet, kenderolajat, kenderlevet, kenderteát, kendersütit – hozott. – Komolyan foglalkoztatnak a környezetvédelmi kérdések és az újrahasznosítás. A második világháború után Jugoszlávia volt a világ harmadik kenderexportőre, de azóta sokan elfelejtették ezt a növényt, pedig az egész civilizációnk erre épült. Ma már ismét 50–60 ezer regisztrált kendertermék létezik: többek között szigetelőanyag, építőanyag, gyógyászati és táplálkozási termékek készülnek belőle, és nem mellékesen egy hektáron három hónap alatt, amíg ki nem nő a kender, nagyjából 30 tonna szén-dioxidot vesz fel a levegőből – mondta el érdeklődésünkre Sinkovics Ede. Az óbecsei Balzam Borbála a tönkölybúzát népszerűsítette a fesztiválon. – Tönkölylisztből és búzából, mesterséges adalékok hozzáadása nélkül készült édes és sós süteményeket, köreteket, salátákat, pástétomokat hoztam, de a tönkölybúza pelyvából alvó- és relaxációs párnákat is készítek. Sajnos a tönkönytermékeket még alig ismerik az emberek, legfeljebb a tönkölybúzából készült kenyérről tudnak – én azt szeretném megmutatni, hogy a kenyéren kívül milyen sokféle ételt lehet készíteni belőle – mondta Balzam Borbála.

A gasztronómiai bemutató beváltotta a hozzá fűzött reményeket: remek kiállítók mutatták be a termékeiket, és sokan is voltak kíváncsiak rájuk. A legkisebb látogatók kézműves és egyéb szórakoztató foglalkozásokkal múlathatták az időt, a jó hangulatról pedig a Pendergő tamburazenekar, a BEUS tamburásai, valamint Toll Gyula prímás és zenekara gondoskodott. Bár a családbarát rendezvény elsődleges célja a régió gasztronómiai vállalkozásainak, fesztiváljainak és hagyományainak a bemutatása volt, ezúttal egy jótékonysági akciót is szerveztek, melynek keretében a Lurkóházak javára gyűjtöttek adományokat, és néhány, a Prosperitati Alapítvány támogatásával megvásárolt kisebb gépet is kiállítottak a szervezők.