2024. április 24., szerda
A házak helyén

Dohányért pengőforint

Pillanatképek Hódegyháza (Jázova–Hodics) hétköznapjaiból a második világháborútól a délszláv háborúig

7.

Németh Mariska (Gergely József felvétele)

Németh Mariska (Gergely József felvétele)

Jázován több generáción át asztalosműhelyt tartott fenn a Németh család, a legifjabb, Németh Nándor Szegeden tanult és dolgozott az 1940-es években a német megszállás idején, amikor a „bundisták” (bánáti németekből verbuvált fegyveresek) őrizték a határt. Magyarország felé tilos volt az átjárás, csak külön hatósági engedéllyel léphette át valaki a határt. Amikor Nándor a barátjával haza akart jönni, este sötétedés után keltek útra, csomagokkal megindultak Szegedről Szőreg felé, majd át a zöldhatáron Oroszlámos irányába. Már a „hétöles” úton haladtak, amikor eltévedtek.

– Karácsony táján történt, mert egyebek mellett két kiló almát hoztak az ünnepre a családnak. Leültek pihenni az árokpartra, és mind a ketten megszunnyadtak, de fáztak, és felébredtek, ekkor már világosodott. Nem tudták, merre menjenek, megindultak egy irányba, majdcsak kijutnak valahova. Törökkanizsától nem messze baktattak, amikor egy közeli tanyához értek, itt bekopogtak, hogy megkérdezzék, merre kell menni Törökkanizsa felé. Valaki kiszólt, hogy jó felé mennek, de térjenek be bátran, majd kicsit megmelegszenek. Amikor a két fiatalember bement a tanyára, már látták, hogy baj lesz, bundisták voltak a tanyán, a szoba falán felakasztva lógtak puskáik. Bementek a bundisták szájába. Elvettek tőlük mindent, de annyit megengedtek nekik, hogy az almát megegyék, a többit nem vihették magukkal Jázovára – mesélte Mariska néni, aki később ennek a Németh Nándornak lett a felesége, már gyerekkori barátság fűzte őket össze, ebből lett a házasság.

– Egyszer én is megjártam a zöldhatárt oda-vissza, még valamikor lánykoromban. Ha jól emlékszem, 1944-ben, 15 évesen többedmagammal én is nekivágtam a hosszú útnak a zöldhatáron át. Jókora, 17 kilós csomagot cipeltem a hátamon vállpántos zsákban, pedig nem nagy szál lány voltam. Vágott dohányt még tollat vittem eladni. A Boros Józsi apja, a Pista bácsi vezetett át többünket. Este heten indultunk útnak felpakolva, kinek mi volt eladnivaló, és megindultunk Oroszlámos felé. Gőzekeszántáson bukdácsoltunk, amikor leléptem a barázdába, olyan mély volt, hogy hátamon a zsák a földet súrolta. Az útvezetőnk meg nevette, hogy a kis vézna lány hogy bukdácsol nagy csomaggal hátán az ugarban. A Pista bácsi tudta, hogy mikor hol járunk, mikor vagyunk már teljes biztonságban, mert már magyar földön járunk. Szerencsésen átértünk, ismerte a törökkanizsai szállásokat, a Jajgin meg a többi tanyát, és ezeket kifürkészték, hogy hol lehet átjutni a határon kikerülve a tanyákat meg a bundistákat. Átértünk az oroszlámosi országúton, ez lehetett a hétöles út, már közel volt a határ Majdán felé. Mire virradni kezdett, már Szőreg határában baktatott a kis csapatunk. Szőregen, a bejáródott útvonal végén, a Mariska néni volt az úti cél, akkoriban minden jázovai ismerte ezt a nevet. Szőreg szélén lakott, ide tért be a kis csapatunk, a tollat megvette, adott érte, amennyit gondolt, én meg örültem, pengőhöz jutottam, de a vágott dohány nem kellett neki. A dohánnyal napközben házaltunk, kilincseltünk, bevittük Szegedre is. Mezítláb poroszkáltunk Szeged utcáin, a járókelők tudták, kifélék lehetünk, mert ügyet sem vetettek ránk. Mindenesetre nem volt ajánlatos csendőrökkel találkozni, mert azok, akit elkaptak… hamar eljárt a kezük.

(„A selypes Sörös Joca is ilyen embörcsempész vót, oszt mikó ēkapták a határon, meséte, olyan pofont kapott, hogy háromszó mögfurdút.” Szemerédi Károly)

„Csíra”

– Jó dohányt termesztettek a jázovai népek, ē lehetett adni Szegeden, jó földeken zsíros, erős dohány termett, a lazább homokos fődön kevésbé vót erős. Apám vágta a dohányt, izzasztó nehéz munka vót, amikor láttam, hogy folyik róla verejték, pihent valamennyit, akkor én átvettem tőle, de nem nagyon bírtam vágni. A hétfős csapatunkból négyen mentünk házalni a vágott dohánnyal, a tapasztaltabbak már tudták, hová érdemes bekopogtatni. Oda ne mennyetek, azt a kaput ne nyissátok ki, ott egy „csíra” lakik. Homoszexuális ember lakott ott, nem mertünk bemenni a dohánnyal. A vágott dohányt újságpapírba csomagoltuk, olyan tízdekás csomagokban kínáltuk, kaptunk érte valamennyi pengőt, persze nem sokat fizettek, de az a pénz is nagyon jól jött. A pénzen vásároltam Szegeden ruhának való anyagot méterre, nyári szövetet az olcsóbb fajtából, hogy minél többet tudjak venni. „Pétróljomot” szinte mindenki vett, hoztuk haza kétliteres pléhkannában, mert még azt se lehetett venni a háborús években, meg utána se egy ideig még. Egyik boltból a másikba mezítláb Szeged városába, megmosolyogtak bennünket, de ott már nem bántottak bennünket az üzletben. Almát is vettünk, cipeltük haza, itthon nem volt alma, mért, nem tudom már. Eperfákat ültettek, fehér eper volt a két árok között Szentmiklós felé. Pálinkába szedtük a nagymamámmal. Az udvarunkon is vót nagy fekete eper, de alma nem. Nagyon szerettem olvasni, inkább este olvasgattam, bár volt kagylós rádiónk már, de nem szerettem, mert ha a többiek nem voltak csöndben, nem lehetett hallani semmit. A bátyám is szeretett olvasni, gyorsan fogyott a „pétróljom”, sokszor rászóltam, hogy oltsd már le a lámpát, féltem, hogy elfogy a drága „pétróljom”.

Dohányba csavart asszonyok

Villanymotorra szerelt, modernizált dohányvágó gép (Gergely József felvétele)

Villanymotorra szerelt, modernizált dohányvágó gép (Gergely József felvétele)

A jázovai szövetkezet pénztárosa volt Kiss Laci bácsi, a nővére, Mária (Albert Maris) a férje után Vastag, a férjének az öregapja Albert János, innen az Albert név. Albert Maris a háború után években a sok jázovai asszonyhoz hasonlóan feketén, zugiban árulta a vágott dohány, járt vele piacokra már távolabbra is, vitte Debellácsra meg Nagybecskerekre a füstölnivalót. A fináncoktól el kellett rejteni a tiltott árut, ami legbiztosabb helyen volt az asszonyoknál, ha 4-5 centis rétegben, ruhába, vászonba csomagolva körbecsavarták a testükön, a lenge, nem testhez álló női ruha jól eltakarta, elrejtette a dohányt a fináncok vizsla, fürkésző tekintete elől.

Már ismerték a kuncsaftok az Albert Marist, amikor megjelent a piacok környékén a vágott dohánnyal. A férfinép érdeklődött: nem-e tudna mást is adni a dohány mellé? Na, több se kellett a szabadszájú Maris néninek, olyan szitokáradatot zúdított a szemtelenkedőre, hogy többet nem próbálkoztak nála.

A háznál termelt dohány nagy részét nem vitték el delekcióba (dohánybeváltó), hanem dohányvágóval nagyon vékonyra felaprították, és feketén értékesítették.

Kiss Laci bácsi feleségének, Katica néninek az édesanyja is próbálkozott hasonlóval:

– Az én anyám is mesélte, hogy majd megfulladtak, mire vonaton eljutottak Nagybecskerekre vagy Debellácsra a testükre szorosan rátekert dohánnyal. Lapos csomagokba, papírba, rongyba csavarva eligazították, és szorosan a testükre csavarták a ruhájuk alatt, ami nagyon kényelmetlen volt, de a fináncok nem motozták meg az asszonyokat. Aki kézi csomagba próbálta vinni, attól könnyen elvehették a dohányt. A Maris néni, még jól emlékszem rá, amikor kezdtem bálba járni, hordta a cukrot, a cukorkákat. Akkoriban kezdett elterjedni a cukorka, bonbon, amit nála lehetett megvásárolni, meg a piacon is árulta, házalt is vele, meg a többi áruval, amit a dohány árán vásárolt. Évekig lehetett nála meszelőt venni, Óbecsén megismerkedett valakivel, aki az ottani kefegyárból szerezte be, bizonyára jutányosan, a meszelőket, kis meszelőt, nagy meszelőt, mindenfajta szőrkeféket – mondta a Katica.

– A Maris néném férje zenész volt, nem szeretett dolgozni, bár jóravaló ember volt. Csak az volt a baj, hogy a zenélésből meg nem lehetett megélni, pláne nem úgy, hogy az összemuzsikált pénzt azon melegében el is itta. Annyira vitte az italozást, hogy végül az okozta a vesztét. A halála előtti este kivételesen nem ivott aznap, kérte a feleségét, hogy menjen el pálinkáért, de az már nem volt hajlandó. Lefeküdtek, és másnap reggelre halott volt az ember, ott halt meg mellette a családi ágyban, észre sem vette, hogy mikor történt az éjszaka folyamán. Utána sajnálkozott a Maris néni, hogy mért nem vitt neki pálinkát az este…