2024. március 29., péntek

Romboló kapcsolatok

A fejleszthető érzelmi intelligencia és az iskolai erőszak kapcsolata

Elkezdődött a tanítás az iskolában, a nyári szünidő elmúltával újra együtt vannak a gyerekeink a társaikkal, és az együtt töltött rövid idő után újra előkerültek az eddig félretett, elfojtott, régi vagy újonnan generált különböző ellenségeskedések, piszkálódások, egyesek bántalmazása és más erőszakos cselekedetek. Mondhatjuk azt is, hogy nincs olyan közösség, ahol ez nem jelenik meg manapság, és hogy ez az élet velejárója. A gond az, hogy az utóbbi időben megsokszorozódott a különböző erőszakos magatartások száma, és megváltoztak a formái is az iskolai közösségekben. Eldurvult a gyerekek, fiatalok közötti kapcsolatrendszer. Az oktatási intézményekben elhatalmasodott erőszak ellen az Oktatási Minisztérium úgy próbál harcolni, hogy külön minisztériumi egységet, csoportot alakított, amely egyebek között az erőszak és a diszkrimináció elleni védelemmel is foglalkozik. A törvény által előírt tilalmakat, mint pl. az erőszak, a bántalmazás és az elhanyagolás tilalmát (111. szakasz) a miniszter által meghatározott szabályzatok, mint pl. Az erőszakos cselekmények, a bántalmazás és a kötelességmulasztás megakadályozásának intézményi eljárásrendjéről szóló szabályzat (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 46/2019. szám) szabályozzák, meghatározzák az erőszak fajtáit, szintjeit, az ún. procedúrákat, amelyeket az iskola köteles betartani, hogy minden gyermek/tanuló számára biztosítsa „a gyermek, a tanuló és a felnőtt teljes mértékű fejlődéséhez” szükséges „serkentő és biztonságos környezetet”, hogy fejlessze az erőszakmentes magatartást, és megteremtse az erőszakkal szembeni zéró toleranciát, valamint biztosítsa „3) az emberi jogok és valamennyi gyermek, tanuló és felnőtt jogainak tiszteletben tartását és az emberi méltóság méltányolását;…”, ahogyan azt Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény Az oktatás és nevelés általános elveiben (7. szakasz) és az Oktatási és nevelési célokban (8. szakasz) lefektette. De ahhoz, hogy az iskola ne csak oktató, de nevelő hatását is ki tudja fejteni, számos változtatásra lenne szükség az egész iskolai rendszert illetően. De bárhogyan is állnak a dolgok, az iskola semmit se tud tenni, ha a család a korábbi életszakaszban nem tette a maga dolgát, nem ültette be a gyermekbe az alapvető viselkedési szokásokat, szabályokat, normákat, ha nem nevelte a mások iránti kedvességre, az együttérzésre, arra, hogy támogassa a másikat, hogy segítsen, hogy képes legyen az együttműködésre. Ha a családban nem fejlesztették a gyermek érzelmi intelligenciáját, azt a képességet, hogy felismerje saját érzelmeit, meg tudja azokat érteni, hogy kezelni tudja őket, és át tudja érezni a másik gyermek, ember érzelmeit. Hogy pontosítsuk: „az érzelmi intelligencia alatt az érzelmek kifejezésére, felismerésére, megértésére, felhasználására, szabályozására való képességeket” értik a szakemberek. A fejlődéslélektani kutatások megmutatták, hogy az érzelmi intelligencia képességei viszonylag lassan fejlődnek ki, és fejlődésükkor a szülők igen sokat tehetnek. Egyes embereknél természetesen adatott, veleszületett, másoknál nem, de fejleszthető. Elsősorban a családban kell dolgozni gyermekeink érzelmi kompetenciájának fejlesztésén. A gyermek egészséges fejlődéséhez érzelmi kapcsolatokra van szükség, elsősorban érzelemformáló személyi, valamint érzelemformáló közösségi kapcsolatokra. Az EQ fejlesztésével foglalkozók szerint sokat tehetünk, ha már egészen kicsi korban meséket olvasunk gyermekünknek, mert a meséknek fejlesztő ereje van. A mesehősök, a mesélés indirekt módon hatnak, megmutatják, mi a jó és mi a rossz tulajdonság, és melyek a pozitív emberi tulajdonságok. Pl. a Holle anyó mesében a két lány viselkedéséből, reakcióiból megtanulható, hogy mik a pozitív emberi tulajdonságok, hogy milyen a jó, a segítőkész, az együttműködő viselkedés. Amikor már idősebbek a gyerekek, lehet beszélgetést kezdeményezni a meséről.

Nagyon fontosnak bizonyult a folyamatos párbeszéd a gyerek és a szülő között. A szülő jó, ha tudja, hogy mi az, ami a gyermekét foglalkoztatja, mi történt vele aznap. Ilyenkor nem hatásos megkérdezni egyszerűen, hogy: Mi volt ma az oviban? Mi volt ma az iskolában? Hatásosabb, ha arra kérdeznek rá, hogy mi volt aznap a legjobb vagy a legviccesebb, vagy mi volt tanulságos a számára. Jó, ha előbb mi, felnőttek válaszolunk a kérdésre, ezzel mintát adunk a gyereknek, felbátorítjuk, hogy megossza velünk a saját élményét. Mivel tudjuk, hogy az érzelmileg intelligens ember képes a saját érzelmei felismerésére és megnevezésére, fontos beszélni adott helyzetben a megélt érzelemről. Ne csak azt, hogy: Most nagyon dühös vagyok! Arról is szólni kell, hogy a harag mögött csalódottság vagy félelem van. Hogy gyermekünk képessé váljon arra, hogy érzéseit a megfelelő formában kifejezze, hogy pl. haragjában ne ordítozzon, üssön-vágjon, hanem hogy el tudja mondani, hogy milyen érzések rejlenek a dühe mögött. Meg kell tanítani gyermekeinket, hogy ne csak a saját érzéseiket ismerjék fel, hanem arra is, hogy jól tudjanak „olvasni” mások érzéseiben, és erre empatikusan, megértően, elfogadóan tudjanak reagálni. Mindehhez elengedhetetlen a szülői példamutatás, a szülői viselkedési minta, az, hogy adott helyzetekben hogy reagál, hogyan mutatja ki és hogyan kezeli az érzelmeit. Igyekezni kell, hogy szülőként kiegyensúlyozott, türelmes és figyelmes modellként, mintaként szolgáljanak a gyermekük számára, mert a gyerekek szivacsként isszák magukba a szülőktől, a szeretett személyektől látottakat-hallottakat, és amikor hasonló helyzetbe kerülnek, maguk is ezeket alkalmazzák. Így van ez a konfliktushelyzetek kezelésével is. Ha a szülő rögtön elveszíti a fejét, kiabál, és ajtócsapkodással kivonulva oldja meg a konfliktushelyzetet, vagy éppen eltussolja az ügyet, szőnyeg alá söpri a dolgokat, azt vesszük észre, hogy a gyermekünk is ugyanúgy old meg konfliktushelyzetet, mint mi jómagunk. Nem szabad szem elöl téveszteni, hogy a legkisebb mindennapi történés is nyomot hagy a gyermekben. Fontos lenne, ha maga a szülő is dolgozna önmagán, a családi kultúrán is, hogy olyan mintát tudjon nyújtani, amilyenné szeretné, hogy a gyermeke fejlődjön, hogy megtanítsa, hogyan lehet a haragot egyszerre kimutatni és kordában is tartani, hogy ne legyen romboló hatású a kapcsolatra.