2024. április 20., szombat

Együttműködés és párbeszéd

Belgrádban mintegy 150 ország képviseli magát az Interparlamentáris Unió 141. ülésén

A parlamenti képviselők útja ezúttal Belgrádba vezetett. Húsz év után először ismét Európában tartották meg az Interparlamentáris Unió (IPU) ülését. Aleksandar Vučić szerb államfő nyitotta meg ünnepélyesen tegnap este Belgrádban a világ országgyűléseinek 141. találkozóját. A szerb főváros másodszor ad otthont a legnagyobb nemzetközi parlamentáris szervezetnek, amely már 130 éve létezik. Miközben Szerbia 1891-ben társult ehhez a szervezethez és először 1963-ban fogadta a világ diplomáciai küldöttségeit, ezúttal mintegy 80 parlamenti elnököt és 60 alelnököt, valamint több mint 800 parlamenti képviselőt látott vendégül, így az IPU öt napon át tartott ülésein a külföldi delegációk több mint 2000 részvevővel vesznek részt.

Fotó:Beta

Fotó:Beta

Az Interparlamentáris Unió idei központi témája a parlamentek szerepe és mechanizmusai a nemzetközi jog megerősítésében és a nemzetközi jog érvényesítésében. Maja Gojković, a szerb parlament elnöke az Interparlamentáris Unió megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón rámutatott, Szerbia javasolta az IPU főtémáját, ugyanis úgy érzi, hogy veszélybe került az Egyesült Nemzetek nemzetközi jogra vonatkozó rezolúciója.

A szerb parlament elnöke kiemelte, a kétoldalú megbeszélések már tegnap megkezdődtek, Maja Gojković megbeszéléseket tartott azon országok többségével, amelyek a napokban megérkeztek, így tegnap tárgyalásokat folytatott Burundi, Írország, Ruanda, Fülöp-szigetek és Montenegró parlamenti képviselőivel.

A megbeszélések többségében szóba került Koszovó, a Belgrád–Priština-párbeszéd jelentősége, valamint a régióban uralkodó viszonyok, illetve Szerbia területi integritásának tiszteletben tartása és az országok politikai párbeszédének, illetve ezáltal gazdasági együttműködésének a lehetőségei.

Gojković rámutatott, az idei IPU-üléseknek két kulcsszava van: az együttműködés és a párbeszéd. Ezt nemcsak Szerbia tartja fontosnak, hanem a világ parlamentjei is.

A következő napokban a parlamenti küldöttségek számos területen folytatnak tárgyalásokat, mindenekelőtt a nemi egyenjogúság kapcsán, de szóba kerül a gyerekek és a fiatalok helyzete, valamint az emberi jogok és a fenntartható fejlődés is. Gabriela Cuevas Barron, az Interparlamentáris Unió elnöke rámutatott, a nemzetközi jogok erősítésével és a regionális együttműködéssel erősödhet a parlamentarizmus. Így számos kétoldalú megbeszélés elé néznek ezekben a napokban, és mindegyiknek a jobb jövő kialakítása a célja, így a hétköznapi emberek kerülnek a megbeszélések középpontjába, vagyis a kötelező ingyenes egészségügyi biztosítás, a parlamenti képviselők védelme, a terrorizmus elleni küzdelem, a klímaváltozás, a nők és a fiatalok szerepe. Az elnök hangsúlyozta, hogy a demokrácia megerősítéséhez a nők és a fiatalok intenzívebb részvételére van szükség a parlament munkájában.

Martin Chungong, az Interparlamentáris Unió főtitkára is azt nyomatékosította, hogy számos probléma van, amiről az országgyűlések képviselőinek tárgyalni kell. Ő arra az égető problémára hívta fel a figyelmet, hogy több mint 300 parlamenti képviselő van a világon nagyon rossz helyzetben, általában nőkről és az ellenzék képviselőinek üldöztetéséről van szó.

Kiemelt helyen szerepel majd az IPU-üléseken a gyermekjogok védelme. Mint Chungong rámutatott, erre azért van szükség, mert a gyerekek szinte soha sem hallathatják hangjukat, a jogaik pedig sérülnek,/sérülhetnek. Maja Gojković újságírói kérdésre elmondta, a szerb kormányban készül van az új gyermekjogok védelmével foglalkozó törvény.

Az Interparlamentáris Unió belgrádi ülésén megszületik majd az úgynevezett belgrádi deklaráció, illetve megválasztják az UNICEF új regionális nagykövetét is. 

Újságírói kérdésre, miszerint Maja Gojković éppen az együttműködés és a párbeszéd jelentőségét emelte ki, ugyanakkor a szerb képviselőházban ez nem tapasztalható a hatalmi párt és az ellenzék egy része között, hiszen az hónapok óta bojkottálja a parlament munkáját, a parlament elnöke elmondta, hogy a szerbiai országházban uralkodó viszonyokba más államok parlamentjeinek is van betekintésük. Reményét fejezte ki, hogy a politikai erővel rendelkező pártok belátják, hogy a nézetkülönbségek csakis párbeszéddel és a parlamenten keresztül oldhatók meg.

– Én nyitott vagyok mindenfajta dialógusra, hogy megtaláljuk a módját annak, hogyan lehet így, a mandátumunk vége felé előremozdítani az együttműködésünket, hiszen tudjuk, hogy a rendes parlamenti választásokra márciusban sor kerül – emelte ki Maja Gojković.

Nyitókép: Fotó:Beta