2024. április 19., péntek

Gyenge évük volt a méhészeknek

Mézfesztivál a nagybecskereki Aviv parkban

Nagybecskereken pénteken megnyílt a 15. Mézfesztivál, amelyet hagyományosan közösen szervez a nagybecskereki Milivoj Bugarski és a muzslyai Akác méhészegyesület. A háromnapos rendezvényt ezúttal nem a város főterén tartják, első ízben az Aviv Park a rendezvény színhelye. Eladási és ismertető jellege van, és mintegy húsz méhész mutatja be a termékeit. A rendezvényt Saša Santovac Nagybecskerek alpolgármestere nyitotta meg. Az érdeklődők pénteken, szombaton és vasárnap 9 és 21 óra között tekinthetik meg a fesztivált.

A méhtermékek erősítik az immunrendszert (Fotó: Kecskés István)

A méhtermékek erősítik az immunrendszert (Fotó: Kecskés István)

Egy korábbi adat szerint Vajdaságban 2200, Közép-Bánátban pedig mintegy négyszáz méhész van. Azt tapasztalják azonban, hogy évről évre gyengébb a méztermés (az elmúlt három év volt a legrosszabb) sok fiatal méhész hagy fel a méhészettel. Egykor száz kaptárból egy család meg tudott élni, ma ahhoz ennek csaknem a háromszorosa szükséges.

Torma Nándornak feleségével, Magdolnával több mint kétszáz kaptára van. Mint mondja az elmúlt húsz évben nem tapasztalt ilyen rossz évet a méhészet szempontjából, mint amilyen az idei volt. A méhlegelők szinte egész évben rosszak voltak. Az akác virágzása idején sok eső esett, az éjszakák hidegek voltak. A hárs ugyan hozott valamennyi mézet, de a napraforgó virágzását úgyszintén elrontotta az időjárás. A kései meleg már csak arra volt jó, hogy a méhek bekészítsék a telelésre valót, amit még persze cukorral is kellett pótolni. Mindemellett a kirajzás külön gondot okozott az idén.

Bálint János fiával több mint ezer méhkaptárral gazdálkodik. Mint mondja, újra gyenge évet hagynak maguk mögött a méhészek. Évről évre a mezőgazdaságban használt vegyszerek is megkeserítik a méhészek mindennapjait. Már nem elegendő csak méztermesztéssel foglalkozni, mert nagyon kicsi az átlaghozam, közben pedig a költségek növekednek, ezért szerinte érdemes más termékekkel is foglalkozni, mint a méhanyák eladása, rajkészítés és azok eladása. Két éve pedig virágport szednek a brémai (Németország) Alwex társaság részére. Jelenleg csaknem hétszáz kaptárból szedik a virágport. A kaptárankénti 5–10 kilogramm virágporból származó jövedelem pedig segíti a méhészetet az ilyen nehéz időszakban.

Bálint János a vidék legtapasztaltabb méhészeként igyekszik továbbadni tudását. Előadásokat tart nemcsak itthon, hanem Magyarországon, Romániában, Horvátországban, Montenegróban. A magyarországi Siófokon megrendezendő hivatásos méhészek idei találkozójának az előadói között lesz.