BEVEZETŐ
Jázova látképe (Gergely József felvétele)
A második világháborútól a Jugoszlávia szétesését okozó délszláv háborúig, a kilencvenes évek elejéig terjedő közel fél évszázad tanulságos történéseit, a hétköznapok és a ritka ünnepek eseményeit a gyéren lakott Jázován és az elnéptelenedő Hodicson már csak a legidősebb polgárok és egykori lakók tudják feleleveníteni.
A hétköznapi élet a legjobb történetíró, egy zárt kis közösség tagjai naponta találkoztak, például amikor abranjicával a vállukon a lányok és asszonyok vízért mentek a kifolyós (artézi) kútra, vagy a tejhasznot vitték ugyancsak a vállukon a csókai vagy a zentai piacra. Kukoricát vittek őröltetni a szélmalomba, szénát kaszáltak, együtt bandákban búzát arattak, majd a cséplőgéppel kicsépelték a kenyérnekvalót.
Dohányt és paprikát termesztettek, fűzték, hasították, vágták, vitték a piacra. Jószágot, birkát, marhát, libát, disznót tereltek a falu körüli legelőre, a szikfoltokon szedték a virágot (kamillát). A Kuntéra (Aranka) jártak fürödni, „emelizni” (halat fogni) és békászni, pákászni, madártojást gyűjteni és nádat vágni. Kovácshoz (négy is volt faluban), bognárhoz, asztaloshoz, pékhez és boltba jártak, szombaton borbélyhoz mentek, majd vasárnap délelőtt templomba, délután bálba, este meg kocsmába. Karácsonykor koringyálni jártak, a disznótorokba kántálni. Gügyübe mentek lányt kérni, amiből lakodalom lett, évente több tucat, és persze keresztelő. Élet volt a faluban, de aztán valami elromlott a nyolcvanas években.
A hodicsiak (Kurta sor, Két sor, Haranga sor…) a hatvanas évektől folyamatosan költöztek be Jázovára, vagy még tovább, Szabadkára, sokan már akkor külföldre, Németországba mentek. Az Arankára tekintő Haranga sor teljesen eltűnt, már csak a kanálissá szelídült folyócska fölé hajló ördögcérnás bozótos „díszlik” a házak helyén.
Sziráki Ilona (1929):
„A háború után vittek bë tyúkot, disznót, tehenet, mindönt, oszt abbú lött a szövetközet (a 60 holdas Zákány-birtokra alapoztak). Mán hetvenen is dógoztak a szövetközetbe… Ott mindönt mögvöttek, disznót, tojást, möggyet, hajmát, még a mákhajat is. Szödtük a kamillát, oszt azt is mögvötték. A tejfölt, túrót Zëntára hordtuk a piacra…”
„Akik akkó fölépítötték a szövetközetöt, sëmmit nem kaptak. A Csókához kötték (húsgyár), oszt tönkremönt…”
„Nem is olyan nagyon van jázovai. Mos még az a szöröncse, hogy a Bácskárú ölég sokan, ezek a Lajkóék, akkó a Bilickiék, a Sándor Laciék, bëkőtöztek…”
FALU A SZIKESEN
Cs. Simon István (1942–2007) író, újságíró Falu a szikesen címmel 1997-ben, a falu első írásos említésének 660. évfordulójára összefoglalta Jázova történetét, ami egy négyoldalas, képekkel illusztrált melléklet formájában jelent meg a Szabad Hét Nap hetilapban.
A falunak legtöbb lakója a XX. század elején volt, amikor népes családokban kis híján kétezren éltek Jázován és Hodicson, ez a lakosságszám enyhe csökkenéssel egészen a múlt század közepéig jelen volt. A számottevő népességfogyás a hetvenes években (1971) már tetten érhető, ekkor valamivel több, mint 1600 lakost vettek számba. A délszláv háború kitörésekor, 1991-ben már csak 1130 lakos maradt a faluban. A háborús őrület a kis eldugott bánáti faluba is jelentős számú menekültet sodort, valakik ide irányították őket, de megélhetés híján a száznál is több menekültből napjainkra alig másfél tucat maradt.
Jázova és Hodics népességének alakulását Vastag Bálint nyugalmazott „jegyző”, volt anyakönyvvezető évtizedek óta pedánsan dokumentálja, minden házról és lakóiról nyilvántartást vezet.
Jázovának 2008 végén 757 lakosa volt, köztük 98 betelepült menekült. A legfrissebb adatok szerint 2019 elején 571 lakója maradt a falunak, de közülük már mindössze 18 a menekült, a többiek mind elhagyták a falut. A tíz év alatt 246 fővel apadt a falu lakóinak a száma. A nyilvántartásba vett 571 lakosból 479 a felnőtt, a kiskorúak száma 92. Sok az idős falusi, a nyugdíjasok száma 120, ami több mint húsz százaléka a jelenlegi lakosságnak. Egykor a faluban 565 nyilvántartott lakóház volt, 2019 elején 250 házban laktak, 113 pedig üresen áll vagy romos. Ritka esemény a faluban a lakodalom és a keresztelő, annál gyakoribb a temetés.
Egy évtized alatt a csökkenés majdnem harmadát „vitte el” a jázovaiaknak, nagyon sokan elköltöztek a faluból, a kivándorlás, a jobb élet reményében sokan vándorbotot fogtak, és meg sem álltak Nyugat-Európáig, legtöbben Magyarországon és Németországban kerestek, keresnek megélhetést.
