Bő esztendeje már annak, hogy az amerikai elnök saját magát egy „nagyon stabil zseni”-nek nevezte, akinek a memóriája „minden idők egyik legjobbja”, szókincse pedig ténylegesen is a legjobb. A minősítés a héten tovább bővült. Donald Trump immár azt is szétkürtölte, hogy „kimagasló és páratlan bölcsesség” lakozik benne, s ennek alapján hoz döntéseket.
Alighanem erre a hihetetlen képességére támaszkodva engedélyezte a múlt vasárnap Törökországnak, hogy hadjáratot (értsd: háborút) indítson Szíria ellen. Ráadásul egy kiterjedt határ menti vidéken, amelyet a kurdok ellenőriznek. Azok a fegyveresek, akik a szíriai belháborúban az Egyesült Államok oldalán (és támogatásával) harcoltak hol a damaszkuszi rezsim, hol az Iszlám Állam (IÁ) fanatikusai ellen. Különösen sikeresek voltak az IÁ – iraki és szíriai – birodalmának, a kalifátusnak a szétzúzásában.
Trump lényegében abba egyezett bele, hogy a török hadsereg bevonuljon Északkelet-Szíriába és ott biztonsági övezetet hozzon létre. Ám ez csak úgy érhető el, ha onnan kifüstöli a területet felügyelő kurdokat, vagyis Washington leghűségesebb szövetségeseit.
A katonai invázió így lényegében a kurdok ellen irányul, s a fő célja a szóban forgó népcsoport elűzése a török–szír határtérségből. Ankara ugyanis így akadályozná meg, hogy a szíriai háború befejezése után szorosabb együttműködés alakuljon ki a helyi és a törökországi kurdok között.
A többi csupán szép mese az akció igazolására. Így az is, hogy a 480 kilométer szélességű és 32 kilométer mélységű – kurd fegyveresek ellenőrizte – északkelet-szíriai területen (a közös határ mentén) Ankara egy olyan zónát alakítana ki, amelybe áttelepítené a Törökországban élő 3,6 millió szíriai menekült zömét. Jó esetben csaknem kétmillió embert.
A török hadseregnek előbb azonban ellenőrzése alá kell vonnia a kiszemelt régiót, amely az Eufrátesztől az iraki határig terjed. A csapatok szerdán kezdték meg az offenzívát, vagyis a Béke Forrása fedőnevű beavatkozást Szíriában.
Kérdés azonban, hogy sikerül-e a hadjárat. Recep Tayyip Erdoğan török államfő ugyanis már három éve üldözi katonái egy részét, nem kímélve a főtiszteket sem, akiket azzal vádol, hogy részt vettek az ellene szervezett 2016-os puccskísérletben. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy az egyébként erős török hadsereg gyors eredményt tud elérni.
És ez még csak a kisebbik baj. A nagyobb gond az, hogy az ellenálló kurdok oldalán beléphetnek a küzdelembe hazai és külföldi segítők is. Főleg olyanok, akik nem néznék jó szemmel Törökország tolakodását, befolyásának kiterjesztését Szíriában.
Így könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt évek harcaiban megedződött kurdok segítségére siet a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsim hadserege, továbbá Irán, amely régóta Damaszkusz mellett áll, s akár Szaúd-Arábia is. Rijád már eddig is fontos szövetségesének tekintette a kurdokat az Ankarával folytatott térségbeli rivalizálásában.
Az újabb szíriai proxy (vagyis kihelyezett, kiszervezett) háborúba ráadásul még Izrael is beszállhat, amely nehezményezi, hogy Törökország támogatja a Gázai övezetet irányító Hamaszt. Azt a szélsőséges palesztin mozgalmat, amely nem ismeri el a zsidó állam létjogát.
Úgy tűnik azonban, hogy Erdoğannak nagy szüksége van a hadműveletre, hiszen segítségével elterelheti a figyelmet az otthoni súlyos gazdasági problémákról. Talán a gyors és látványos sikerben bízik, esetleg abban, hogy ezáltal visszaszerzi az utóbbi időben igencsak megkopott népszerűségét.
Az általa vezetett konzervatív-iszlamista kormánypártban, az AKP-ban sincs minden rendben. Sőt komoly belharcok jellemzik, főleg azóta, hogy a nagyvárosokat elvesztette a tavaszi helyhatósági választásokon.
Bár Trump újabban álságosan azzal fenyegetőzik, hogy tönkreteszi és eltörli a török gazdaságot, ha Erdoğan megengedhetetlen lépésre szánja el magát Szíriában, múlt vasárnapi telefonbeszélgetésük során lényegében szabad kezet adott neki. Akkor nem kifogásolta a tervezett török hadműveleteket (a kurdok ellen) Északkelet-Szíriában, sőt azóta ki is vonta az amerikai katonákat a térségből. Ezzel mintegy jelezve, hogy a Fehér Ház nem akar fegyverekkel beavatkozni a közel-keleti folyamatokba, de legalábbis jelentősen mérsékli szerepvállalását Szíriában. Az ottani kurdokat lényegében elárulta, magukra hagyta, s lehetővé tette, hogy Ankara bármit megtegyen velük. Félő, hogy ez így is lesz.
A fogadkozások ellenére a török offenzíva valószínűleg nem javít a terület biztonságán. Sőt a kurd többség (és az önhatalmúlag kikiáltott autonómiájuk) megszüntetése végett erőszakos etnikai átrendezésre is sor kerülhet. Ezenkívül újabb humanitárius katasztrófa következhet, amely ismét hatalmas menekültáradatot indíthat el.
Trump döntésének így valószínűleg Szírián jócskán túlmutató következményei lesznek. Ráadásul bátorítást adhat Iránnak, Oroszországnak, sőt még az IÁ-nak is, amelyet hivatalosan ugyan legyőztek (az általa Szíriában és Irakban ellenőrzött területeken), a valóságban azonban továbbra is létezik. Trump lépése ugyanakkor figyelmeztetés is Washington (lehetséges új) szövetségeseinek, hogy jól gondolják meg, kivel fognak össze, mert a végén még úgy járhatnak, mint a szíriai kurdok, akiket néhány év után egyszerűen cserbenhagyott az Egyesült Államok. Korábban meg több másik nyugati hatalom, amelyek saját céljaik érdekében szintén kihasználták, majd „ejtették” őket.
A kurdok azóta is tűrnek. Abban a reményben, hogy egyszer hozzájuk is kegyes lesz a történelem, s megvalósíthatják fő célkitűzésüket, a saját állam megteremtését. A baj csak az, hogy ehhez mindig hazug szövetségesek jelentkeztek, akik csak a saját programjukra figyeltek.
