2024. március 29., péntek

Az itthon maradásért

Ada község önkormányzata 833 000 dinár támogatást biztosított a fiatal házaspároknak

Ada község önkormányzata a múlt év tavaszán írt ki először pályázatot a fiatal házaspárok és élettársi kapcsolatban élő párok számára vissza nem térítendő támogatás folyósítására családi ház vagy lakás vásárlásához. Bilicki Zoltán adai polgármestertől megtudtuk, hogy a tavalyi pályázat nem hozta meg a kívánt eredményt, az idén viszont már a nagy érdeklődés miatt második pályázati kört is meghirdettek. Az idei első körben 10 millió dinárt osztottak ki a pályázók között egyenlő arányban, a hamarosan lezáruló második körben viszont 2 millió dinárt fordítanak a házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és a gyereket nevelő egyedülálló szülők otthonteremtő támogatására. A program célja, hogy a párok otthonteremtő támogatásával lelassítsák az elvándorlást és fejlesszék Ada községet.

Bókáék a megvásárolt családi ház udvarán(Csincsik Zsolt/Foto Video Studio Dobai felvétele)

Bókáék a megvásárolt családi ház udvarán(Csincsik Zsolt/Foto Video Studio Dobai felvétele)

– A pályázati feltételeken igyekszünk állandóan javítani, ami megmutatkozik a jelentkezők számában. Tavaly viszonylag gyér volt a jelentkezés és végül az önkormányzat senkinek nem tudott segíteni, mert aki jelentkezett, annak nem volt megfelelő a leadott dokumentációja, mivel a megvásárlásra kiszemelt ingatlannál nem volt minden épület legalizálva a telken – magyarázta Bilicki Zoltán. – Az idei évben az első pályázati körben 10 millió dinárt szándékoztunk szétosztani, és erre 17-en pályáztak. Viszonylag nagy volt az érdeklődés, voltak olyan pályázók, akik más községből szerettek volna ideköltözni. Az illetékes községi bizottság döntése alapján 12 párnak segítettünk, ezért nem kapta meg mindenki a maximális 1 millió dinárt, hanem egyenlő részben osztottuk el, vagyis családonként 833 000 dináros támogatáshoz jutottak. Az idei második pályázati kört azért hirdettük meg, mivel nagy volt az érdeklődés, és néhányan lemaradtak a pályázási lehetőségről, illetve módosítottunk is a határozaton. A célunk az, hogy segítsünk a gyerekét egyedül nevelő szülőkön is, amit eddig a pályázati kiírás nem tett lehetővé, mert mi csak párokban gondolkodtunk. Viszont az egyedülálló szülők, akik dolgoznak és egyedül nevelnek gyereket, sokszor még nehezebb helyzetben vannak, mint a párok, ezért kibővítettük a pályázók körét. Az utolsó körben 2 millió dinárt írtunk ki, sajnos, több pénzt az utolsó költségvetés módosításakor nem tudtunk biztosítani. Nagy bizonyossággal mondhatom, hogy jövő januárban vagy legkésőbb februárban újabb pályázatot írunk ki nagyobb összeggel. A program nem ér semmit, ha csak egy évben csináljuk, utána öt-tíz évig nem. Úgy lehet eredményes, ha folyamatosan és minden évben olyan feltételekkel hirdetjük meg, ami nem ad lehetőséget a visszaélésre, viszont felkelti a fiatalok érdeklődését – közölte a polgármester, aki hozzátette, hogy a támogatásra pályázhatnak más községek lakói is, amennyiben a pár egyike legalább egy éve Ada községben dolgozik valamelyik cégben, vállalatban vagy a közszférában, de a pontozási rendszer alapján a helyiek előnyben vannak. A feltételek között megemlítette, hogy a megvásárolt ingatlanra hét évre jelzáloghitelt tesz az önkormányzat. Azok a személyek, akik nem tudnak felmutatni munkáltatói igazolást, őket hathavonta ellenőrzik, hogy az ingatlanban laknak-e. Ha a párnál bebizonyosodik, hogy nem, vagy esetlegesen meggondolják magukat és mégis elköltöznek, akkor az önkormányzat nem kívánja elvenni tőlük a házat, hanem lehetőségük van kamatmentesen visszafizetni az összeget, és az ingatlan a tulajdonukban marad. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor az önkormányzat értékesíti az ingatlant, a vételárból visszaveszi a saját részét, a maradék összeget a házaspár kapja meg.

Bilicki Zoltán(Csincsik Zsolt/Foto Video Studio Dobai felvétele)

Bilicki Zoltán(Csincsik Zsolt/Foto Video Studio Dobai felvétele)

 – A bérek Ada községben, Vajdaságban és Szerbiában nem érik el a nyugat-európai szintet, ezért ezt olyan támogatással próbáljuk ellensúlyozni, ami azt eredményezheti, hogy a fiatal párok mégis az itthon maradást választják, nem pedig az elvándorlást. Hosszú távon ez az alapja annak, hogy Ada község fennmaradjon. Amellett, hogy a gazdaság fejlődik, felújítunk iskolákat, óvodákat, építünk egy wellnesst, ezenfelül valami többletet kell adni a fiataloknak, hogy itthon maradjanak. Biztos vagyok abban, hogy a program hosszú távon eredményes lesz, hiszen egyre több fiatal lesz a kedvezményezettje. Főleg, ha csak mi csináljuk, a környező községek nem, akkor ebből előnyt kovácsolhatunk a magunk számára, és stabilizálhatjuk a lakosság és a munkaerő létszámát. Ha egy vidéki személy naponta Adára jár dolgozni, esetleg a házaspárból mindketten itt vannak munkaviszonyban, akkor próbáljuk meg őket egy ilyen jellegű támogatással átcsalni – ismertette a program célkitűzéseit a polgármester, aki szerint jó lenne, ha ebbe legalább egy szimbolikus összeggel bekapcsolódnának a helyi cégek is, mert ez az ő javukat is szolgálja. Bilicki Zoltán elmondta, hogy az önkormányzat és a cégek együtt komolyabb eredményeket érhetnének el, hogy átvészeljék az elvándorlás okozta gondokat. Hozzátette, hogy információi szerint a tömbmagyarsághoz tartozó községek közül Adát érintette legkevésbé az elvándorlás problémája. Kiemelte, hogy ez nem azt jelenti, hogy Adán nem probléma az elvándorlás, mert bizony az, de kisebb gondot idézett elő, mint más községekben.

Nem mindenki az elvándorlásban látja a megoldást, köztük az adai Bóka házaspár, Károly és Aurélia, akik szeretnek Adán élni és a jövőjüket is itt képzelik el. Mindketten az adai Dobai vágóhídon dolgoznak: Károly sofőrként, Aurélia csomagolóként. Az idei első pályázati körben megpályázták és elnyerték a házvásárlási támogatást, és azt az önerővel kiegészítve vásároltak Adán egy családi házat. Az örömhírt július végén tudták meg, azóta javítgatják a házat, három helyiséget már rendbe tettek, és amint végeznek a papírmunkával, odaköltöznek. Mindkettőjüknek az előző házasságából van két-két gyermeke, így elmondták, hogy mindig sokan vannak és nagy a nyüzsgés nálunk. A Bóka házaspár szerint a pályázat nagy lehetőség volt, amivel sikerült élni. Habár kezdetben nem számítottak a támogatásra, de most már nagyon örülnek neki. Megjegyezték, hogy mindenképpen itthon maradtak volna, de így már sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz számukra a boldogulás, és végképp nincs okuk a távozásra.

– Albérletben laktunk és terveztük, hogy vásárolunk saját házat már a gyerekek miatt, mert nem egészséges dolog egyik helyről a másikra költözködni. Gondolkoztunk a hitelfelvételen, de csak úgy tudtunk volna házat venni, ha mindketten veszünk fel kölcsönt, amit fél életen át fizetünk vissza, méghozzá duplán. Azonban tudomást szeretünk a második pályázati fordulóról, amit végül megpályáztunk, hátha összejön – mesélte Bóka Aurélia. – Nem nagy bizalommal vágtunk neki, mert mások is mondták, hogy ez Szerbia, itt mindig megvan előre, hogy ki nyeri a pályázatot. Emellett pénzbe kerül összeszedni a pályázathoz szükséges dokumentumokat is, csak a ház értékbecslése 30 000 dinárba került. Utólag ha összeszámolom, akkor jó pár száz euróba került a pályázás. Vasárnap láttuk meg az interneten a pályázatot, ami akkor már néhány napja nyitva volt. Eldöntöttük, hogy megpályázzuk, bár bizonytalanok voltunk, hogy egy hét alatt össze tudjuk-e gyűjteni a papírokat. Eladó házat sem tudtunk, még aznap nekiindultunk keresni. Szerencsénkre az egyik munkatársunk szólt, hogy egy másik munkatársa már régóta árul egy házat, és végül azt néztük ki magunknak. Muszáj volt, mert hétfőn már intézni kellett a papírokat, az pedig ház nélkül nem ment – állapította meg az asszony. 

Bóka Károly elmondta, hogy amikor elmentek megnézni a házat, az már első ránézésére megtetszett mindkettőjüknek: – Már hazafelé megbeszéltük, hogy nem is keresgélünk tovább. Ez egy száztizenegynéhány négyzetméteres oldalház, hátsó épületekkel és 200 négyzetméteres portával. A ház 10 000 euróba került. Ebből az önkormányzati támogatás 833 000 dinár, az önerő pedig 352 000 dinár volt. Viszonylag olcsó ingatlan volt, amin van javítani való, de az minden házon van. Nagyon sokat segített a támogatás, ha ez nincs, akkor gyűjtögethettük volna még jó darabig a pénzt saját házra – magyarázta a férj. Bóka Aurélia megjegyezte, hogy megnézték az interneten az ingatlaniroda kínálatát is. A jó állapotban lévő ingatlanok ára 15 000–20 000 euró között mozgott. Kisebb házat, kisebb portával lehetett volna 6000–8000 euróért kapni, viszont kicsit nagyobb ház 10 000 euró alatt már nincs. Majd hozzátette, hogy megérte a sok szaladgálás a papírok után, érdemes volt pályázni és elégedettek a megvásárolt házzal is.