Remény és kétségbeesés

Paul Schrader: A hitehagyott

Sándor Zoltán

2019. október 12., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

„Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.”

Jelenések Könyve 11:18

 

A vallási érzület az ember egyik legintimebb sajátossága. A nyugati kultúrkörben az utóbbi években/évtizedekben ezen a téren két egymással meglehetősen ellentétes tendencia figyelhető meg. Egyrészt növekszik a vallás hatása a közösségi életre, különösen a korábban erősen szekularizálódott társadalmakban, aminek keretében megerősödött a vallási élet, a vallási gyakorlat a magánszférából nagyobb mértékben kilépett a nyilvánosságba, megnőtt az egyházi méltóságok tekintélye és befolyása, s kulturális téren is megváltozott a vallás szerepe. Ezzel egy időben csökken a vallás transzcendens jellege. A lelke mélyén a vallási tanításokkal immár azonosulni nehezen képes nyugati ember számára ebből kifolyólag a vallási hovatartozás sok esetben csupán hívó szó a saját felekezetem iránti lojalitásra, az etnikai összefogásra, törzsi összetartozásra, nem ritkán a politikai kötelességtudatra. Egy sajátos paradoxon folytán – ahogyan Don Cupitt Cambridge-i filozófiaprofesszor már az ezredforduló előtt megírta – „hagyományos hitükért folytatott küzdelmük nemhogy megállítaná, inkább felgyorsítja a hagyományos vallási értékek szétporladását; a hagyományos identitásokat szétmorzsoló erők sokkal alaposabb munkát végeznek, mint a megőrzésükre irányuló kísérletek”. Ezt az állapotot támasztja alá a maga módján Paul Schrader A hitehagyott (First Reformed) című játékfilmje.

A mű főhőse az Ethan Hawke által alakított Toller tiszteletes, a Dús Élet Egyház első reformáltja. A 46 éves lelkipásztor fia katonaként odaveszett Irakban, amitől az egészségileg is gyengélkedő férfi feleségétől elhidegülve, puritán körülmények közt él egyedül a 250 éves templomban. Úgy dönt, egy évig naplót vezet hagyományos módon, gondolatait, érzelmeit és kétségeit kézzel írja az erre a célra szánt füzetébe, semmit sem törölve abból, ami egyszer lejegyzésre került, hiszen, aki önmagáról ír, nem gyakorolhat irgalmat, meglátása szerint pedig a napló megnyilatkozás: az ima egy formája. A férfi szürke hétköznapjait az Amanda Seyfried alakította Mary rázza fel. A várandós fiatalasszony arra kéri a tiszteletest, hogy beszélgessen el férjével, Michaellel. A fiatalember környezetvédelmi aktivista, akit elkeserítenek a világban lejátszódó folyamatok, meggyőződése, hogy a jelenlegi tendencia mellett a környezeti összeomlás elkerülhetetlenné válik, erkölcsi viadala önmagával abban a meglátásában csúcsosodik ki, miszerint bűn gyereket hozni erre a világra. Michael révén Toller tiszteletes is érdeklődni kezd a klímaváltozás és a környezetvédelem iránt.

A hitehagyott többrétű alkotás. Bergman Úrvacsorája megcsömörlött protestáns lelkészére emlékeztető hőse révén egyszerre boncolgatja a hitbéli, az egyház küldetésén keresztül a társadalmi, s nem utolsósorban a korunkat meghatározó környezetvédelmi kérdéseket. A mű kendőzetlenül feszegeti a kényes témákat, semmit sem bízva eközben a véletlenre, a cselekményvezetés, a hősök megnyilvánulásai és misztikumra hajló képsor által vall aggodalomra okot adó világunkról. Privát szférától mentes világ ez, amelyben a pornográfiának és agresszív videojátékoknak kiszolgáltatott fiatalok könnyen a szélsőségesek prédáivá válnak. Olyan világ, ahol közösségi viszonylatban könnyen naiv idealistának tűnhet az az egyén, aki komolyan veszi a szentírás egyes megállapításait, hiszen mindig lehet ugyanabban az írásban a szóban forgóval feleselő idézetet találni, vagy azt másképpen magyarázni. Olyan világban, amelyben a törvénykezésre is nyomást gyakorló energiacég támogatása nélkül nehezen tartható fenn egy üzletközpontra emlékeztető egyházi közösség. Olyan világban, ahol egy templom, amelyben a sötét időkben rabszolgákat rejtegettek, 250 éves fennállásának újraszentelése csupán alkalom arra, hogy néhány gazdag pasas meglapogassa egymás hátát.

A hitehagyott sajátos nézőpontból, a környezetvédelem szemszögéből közelíti meg a vallást és a hitet, elsősorban arra a társadalmi kérdésre keresve a választ, hogy mit tesz a mindenkori egyház Isten legfőbb alkotása, a Föld megőrzése érdekében. Ethan Hawke remek alakítást nyújt az önmagával viaskodó lelkész szerepében, minden arcrezdülésében, legyen szó érzelmi kitörésről vagy csüggedtségből fakadó közömbösségről, kitapintható belső őrlődése. A lényegére csupaszított komor történet mellett a templom rideg falai, az óriási egyházközpont belső sivársága, a lelkészlak puritán berendezése, a temető kietlensége, akárcsak a városközeli parkban magasodó fák kopársága nagymértékben hozzájárulnak a film zord légköréhez. Összességében Paul Schrader alkotása arra mutat rá, hogy mindig választhatjuk az erényes életet, hiszen az élet nem más, mint egyszerre szembenézni a reménnyel és a kétségbeesettséggel, s minden, amit megőrzünk, az alkotás aktusává válik, így veszünk részt mi magunk is a teremtésben. Kár, hogy a kiaknázható lehetőségekhez mérten a film vége kissé hollywoodi szájízűre sikeredett, holott a történetben a nagyot robbanó radikálisabb lezárás is benne volt.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége