2024. április 19., péntek

Gazdag művelődési élet Bajsán

Ajtót, ablakokat cserélt a Testvériség Művelődési Egyesület – Igyekeznek helyrehozni az egykori, romos Zákó-kastély épületét

Amióta leégett Bajsán a színházteremnek helyet adó Zákó-kastély, azóta a helyi Testvériség Művelődési Egyesület szakcsoportjainak a működési terét, illetve a Kultúrtermet a falu helyi közössége biztosítja. A szervezet sikeresen vett részt a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán, ennek köszönhetően le tudták cserélni az épület közel fél évszázados nyílászáróit, amivel kapcsolatban Kókity Erika, az egyesület elnök asszonya nyilatkozott.

Kókity Erika (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Kókity Erika (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– A földszinten kisebb helyiségekben működünk, próbálnak a szakcsoportjaink, illetve van egy nagyobb számú nézőközönséget befogadó termünk. A régi ablakaink nem csak, hogy elavult technológiával készültek, de már megadták magukat az időnek is, és az időjárási viszontagságoknak – nyilatkozta a művelődési egyesület elnök asszonya, aki elárulta azt is, hogy a nyílászárók cseréjére 1 millió forintot, vagyis mintegy 330 ezer dinárt nyertek.

– Az ablakok cseréjére azért is volt már nagy szükség, mert a székházunk melletti lakások tulajdonosait zavarták azok a rendezvényeink, amik picit hangosabbak voltak. Az új nyílászáróink hő- és hangszigetelés szempontjából is megfelelnek, tehát sokat jelent számunkra a nyílászáróink cseréje – tette hozzá Kókity Erika.

A bajsai művelődési egyesület keretein belül öt szakosztály tevékenykedik, a Csalogány Népdalkör és Citerazenekar, a Fürge ujjak Kézimunka Csoport, a Napsugár Gyermek Néptáncegyüttes, illetve a Pitypang Citerazenekar, továbbá a szervezet Szarus íjkészítőket tömörítő hagyományőrző csoportja.

A Bajsai Testvériség Művelődési Egyesület székháza felújított nyílászáróinak egy része (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A Bajsai Testvériség Művelődési Egyesület székháza felújított nyílászáróinak egy része (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Minden szakosztályunk sikeresen végzi a feladatát, járja a találkozókat, szemléket. A népdalkörünk és a citerazenekarunk ezüst minősítésben részesült, a bajsai íjkészítők is az Év magyar íja elismeréssel térhettek haza Gödöllőről. A gyermekcsoportunk ugyanúgy a községi, mint a körzeti szemléken sikerrel vette az akadályokat. A kis citerásaink még egyenlőre kezdőnek számítanak, de annál lelkesebbek – nyilatkozta az elnök asszony, aki azt is elárulta, hogy az eredményes munkálkodás egyik záloga, hogy havonta átadnak egy-egy pályázatot, és rendszeresen szerveznek rendezvényeket.

– Hónapokra előre be vannak osztva a hétvégéink. Népdalosaink, citerásaink rendszeresen részt vesznek azokon a hazai és külföldi népzenei rendezvényeken, ahova várnak bennünket, illetve mi magunk is szervezünk találkozókat. Múlt héten Magyarországon jártunk, szombaton az Arad megyei Nagyiratosra készülünk. A tevékenységünk megszervezésében nagy segítségünkre vannak a Csóri Sándor Alap pályázati kiírásai. Az utainkat, oktatóinkat, viseletünket ezen keresztül tudjuk fedezni – mutatott rá Kókity Erika, aki elmondta azt is, hogy a tevékenységüket a helyi közösség mellett Topolya község és a Magyar Nemzeti Tanács is támogatja, a szervezet viszont önkéntes helyiek időt, erőt nem sajnáló hozzáállásának köszönhetően tud működni. A multietnikus, illetve a magyar hagyományőrző rendezvényeiket a tartományi titkárság is támogatja. Az elnök asszony elmondta azt is, hogy a falu lakosainak nem titkolt célja újra teljes pompában látni a település egykori gyöngyszemét, a Zákó-kastélyt. Ennek okán igyekeznek minden lehetőséget kihasználni. A közelmúltban sikerült letisztázni a leégett építmény tulajdonjogát az önkormányzat közreműködésével, ami után a falu 100 évre bérli azt. Mivel műemlék építményről beszélünk, rendkívül körültekintően kell kezelni az újjáépítését, és ennek fényében figyelik a rájuk vonatkozó pályázatokat a bajsaiak.