2024. március 29., péntek
SZÍRIA

Trump: Nem hagyjuk magukra a kurdokat

Donald Trump Törökország várható észak-szíriai offenzívája fényében közölte, nem hagyják magukra a szíriai kurdokat. Az amerikai elnök tegnap a Twitterén megerősítette, hogy az amerikai katonák elhagyják Szíriát, de – fogalmazott: „szó sincs róla, hogy magukra hagynánk a kurdokat, akik különleges emberek és kiváló harcosok”. Trump közölte: Washington anyagi eszközökkel és fegyverekkel támogatja majd a szíriai kurdokat.

Kitért Törökországra is és „nagyon jónak” minősítette az amerikai–török viszonyt, kiemelve a jó kereskedelmi kapcsolatokat, és megemlítve azt, hogy a szíriai Idlíb tartományban török segítséggel sikerült életeket menteni, ugyanakkor leszögezte: Törökország, ahol nagy lélekszámú kurd közösség él, tisztában van azzal, hogy „bármilyen szükségtelen és nem kikényszerített” harc feldúlja majd a gazdaságát és árt nagyon törékeny nemzeti valutájának.

Trump egy nappal azt követően tette közzé újabb Twitter-bejegyzését Szíriáról és Törökországról, hogy a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Ankarát, miután Törökország összevonta csapatait és közölte, hogy készen áll az észak-szíriai hadműveletre.

A Fehér Ház vasárnap este közleményben jelentette be, hogy nem támogatja a várható török hadműveleteket Észak-Szíriában. Az amerikai katonák hétfőn meg is kezdték a kivonulást Szíria északkeleti vidékeiről. A Pentagon szintén közölte, hogy nem helyeslik Törökország várható offenzíváját, és ezt az amerikai hadsereg semmi módon nem támogatja. A Pentagon szóvivője közölte, hogy Mark Esper védelmi miniszter és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője tudatta török partnereivel, hogy az „egyoldalú akciók kockázatot jelentenek Törökország számára”.

A szíriai csapatkivonásra az amerikai politikusok (demokraták és republikánusok egyaránt) éles bírálattal reagáltak. Lindsey Graham dél-karolinai szenátor szerint ez lehetőséget teremt az Iszlám Államnak, hogy újraszerveződjön. Elizabeth Cheney wyomingi képviselő azt vetette Trump szemére, hogy cserben hagyja a kurd harcosokat, akik az Egyesült Államok szoros és megbízható szövetségesei voltak a dzsihadisták elleni harcban és az IÁ „kalifátusának” felszámolásában.

@k = Ankara nem enged a fenyegetéseknek

A török kormány nem enged a fenyegetéseknek a Washington által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elleni északkelet-szíriai hadműveletet illetően – szögezte le tegnap Fuat Oktay török alelnök, miután Trump előző nap gazdasága teljes tönkretételével fenyegette meg Törökországot, amennyiben általa megengedhetetlennek ítélt lépéseket tesz Szíriában.

Oktay hangsúlyozta: ha Törökország biztonsága forog kockán, maga határozza meg, hogy milyen utat választ. A török kormány szerint ugyanis az SDF gerincét alkotó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségese, és így nemzetbiztonsági fenyegetést jelent.

Oktay kiemelte: Törökország semmi esetre sem fogja hagyni, hogy terrorállam jöjjön létre délkeleti határa mentén, legyen bármi is az ára. Nyomatékosította: a végsőkig eltökéltek a béke és a szomszédos Szíria területi integritása, valamint politikai egysége mellett.

Törökország meg fogja mutatni a terrorszervezeteknek, hogy hol a helyük, és biztosítja a szíriai menekültek hazatérését – tette hozzá, elsősorban arra utalva, hogy az SDF területein lévő börtönökben az IÁ több ezer dzsihadistáját tartják fogva.