Arany középúton

Közzétették a globális versenyképességi rangsort

(Tanjug)

2019. október 10., 09:28

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A világ 141 országa között Szerbia a 72. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum-WEF) idei globális versenyképességi listáján, amelynek az idén is Szingapúr áll az élén az Egyesült Államok és Hongkong előtt.

A WEF hivatalos honlapján közzétett jelentés szerint Szerbia összesített pontszáma 60,9, ugyanannyi, mint tavaly volt, noha az elemzett 12 versenyképességi „pillér” közül 8-ban haladást ért el. Mivel az utóbbi egy évben a világ legerősebb gazdaságai nagyobb léptekkel fejlődtek, Szerbia a globális listán 7 hellyel lejjebb került (!) A Szerbiai Üzletemberek Társulása (SAM) ezt azzal magyarázza, hogy mivel az ország tavaly óta a sikeres országok klubjának tagja, vagyis a lista első felében foglal helyet, szigorúbbak lettek számára a kritériumok, és nehezebben tud felfelé kapaszkodni.

Az utóbbi egy évben Szerbia az ügyviteli dinamika területén teljesített legjobban: 63,1 pontot ért el a tavalyi 60,9-hez képest. Sokat javított a pénzügyi rendszeren is, ebben a kategóriában 57,4 pontja van (tavaly 55,9 volt), előrelépés tapasztalható az intézmények működésében, a közműellátottságban és a munkapiacon is.

A makrogazdasági stabilitás tekintetében megtartotta a 64. helyet, rontott viszont az IKT (információs és kommunikációs technológiák) alkalmazását illetően, valamint az egészségügyi eredményeken és a termékek piacán.

Magyarország a globális listán az idén egy helyet lépett előre, így a 47. lett, a 28 tagú Európai Unióban pedig a 24. helyen van.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége