Japánfák a folyosón

Homolya Horváth Ágnes

2019. október 10., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Hétfő este bevittük a japánfákat, vagyis megkértem a férjemet, hogy cipelje be őket az udvarról, mert túl hidegek az éjszakák, még meg találnak fázni. Egyébként a növényhatározó szerint pozsgafának is nevezik, meg majomfának is, de nálunk odahaza mindig japánfa volt. Három is van belőlük, szép magasak, majdnem egyméteresre nőttek, és ami a legfontosabb, hogy gyermekkorom óta megvannak. Nem tudok visszaemlékezni, hogy mikor kerülhettek a mindig napfényes folyosónkra, mert olyan, mintha velem születtek volna. Részei az életnek, a háznak, a folyosónak, és olyan becsületük van, mint egy régi bútordarabnak, amire vigyázunk, ami elmúlt dolgokat idéz fel bennünk. Még emlékszem, amint a nagymamám meglocsolta őket, vagy ahogy édesapám meg a nagyapám nyár elején kiköltöztették az udvarra, aztán meg ősszel vissza be, vagy ahogy többen kellettünk ahhoz is, hogy átültessük egyiket-másikat. Sokszor örültünk az apró fehér virágaiknak, amiket a tél kellős közepén hoztak, és az is biztos, hogy ahová az ember ledugja, ott gyökeret ereszt. Ilyen szempontból teljesen igénytelen, képes a vízben is gyökerezni, meg csak úgy víz nélkül is. Ahogy leesik róla egy kisebb ág, az már kapaszkodik is a földbe, és már él is tovább. Eddig bárkinek adtunk, mindenhol megmaradt. Egy kis bibi van vele, hogy rettentően lassan nő. Nekem ez egyébként föl sem tűnik, mert a mieink hosszú ideje nagyok, terebélyesek, de látom, hogy másoknál évekig szinte alig van változás, meg ha belegondolok, a mieink sem nagyon magasodnak. Az is lehet, hogy ennél nagyobbra már nem is nőnek. Anyukámnál van egy tizenvalahány éves példány, de én azon is alig látok változást az öt-hat évvel ezelőtti állapothoz képest.

(Illusztráció – pinterest.com)

Szóval a japánfáink bekerültek a folyosóra, oda, ahol az elmúlt évtizedekben is mindig jól érezték magukat, pedig ott télen sosem volt valami kellemes a hőmérséklet, de úgy látszik, szeretik a kicsit hűvösebbet. Az is biztos, hogy a túl hideget sem bírják, mert ha egy kicsit megfáznak, mondjuk nullára csökken a hőmérséklet, akkor abban az évben a virágzásnak annyi. Ezt már két egymás után következő évben is eljátszottuk, valahogy túl későn hoztuk be őket, úgyhogy virágot utoljára három éve láttunk rajtuk. Remélem ezúttal még időben cselekedtünk, mert ha nem, akkor most is csak a megsárgult levelek hullásában „gyönyörködhetünk” Persze ez nem fog rögtön kiderülni, majd csak karácsony körül, mert ha jól tudom, olyankor szoktak virágaival megajándékozni bennünket.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége