2024. március 29., péntek

Hatvan külföldi kiadó

E hó 20-án nyílik Belgrádban a nemzetközi könyvvásár

Fej és írás címmel tartják meg az idén a Nemzetközi Könyvvásárt Belgrádban, ahol az eddigi bejelentések szerint több, mint 500 kiállító vesz részt, közöttük mintegy 60 külföldi kiadóval. A könyvvásárt immáron 64. alkalommal szervezik meg, és az egyik legnagyobb belgrádi rendezvénynek számít. Szervezők elmondásai szerint a franciaországi könyvvásár után Európa leglátogatottabb kiállításának számít.

– Ez a könyv iránt táplált érzelmeket mutatja. Amíg az okostelefon univerzális eszközzé válik, amelyen zenét hallgatunk, könyvet olvasunk..., addig a könyvvásár az egyik legjobb védekezőmechanizmus ez ellen – emelte ki a napokban megtartott sajtótájékoztatón Ivan Karl, Belgrád kultúrával megbízott titkára.

Dušan Kovačević akadémikus szerint a könyvvásár nem csak a könyvek védelméért száll síkra, hanem a kultúráért is. Az idei könyvvásár kiemelt figyelmet szentel Danilo Kiš munkásságának, de Milorad Pavić és Oskar Davičo munkásságának is.

Mint minden évben a vásár egy-egy országot emel ki, amikor is a látogatók megismerkedhetnek az adott állam kultúrájával, íróival, költőivel, művészetével. Ezúttal a könyvvásár kiemelt vendége Egyiptom lesz. Ettől a bemutatkozástól Amr Aljowaily, Egyiptom belgrádi nagykövete a szerb és az egyiptomi nép közeledésére számít. Kiemelte, Salwa Bakr, kritikus, író, Mai Khaled kortárs író, vagy Mamdouh Eldamaty munkájával is megismerkedhetnek az olvasás szerelmesei.

A könyvvásár nem csak a régi és az új kiadásoknak, de a kortárs íróknak is lehetőséget ad a bemutatkozásra, ugyanakkor számos témát is feldolgoz majd, így Puskin Jevgenyij Anyegin című könyvének Pavić-fordítását elemzik majd, Isak Samokovlija írónak is külön figyelem jut, aki hidat képez a szerb és a zsidó kultúra között. Az egyik kerekasztal során helyet cserélnek az írók és a könyvkritikusok, vagyis az írók beszélgetnek majd a könyvkritikusokkal.

A vásár helyet ad a filmnek is, vagyis a filmrendezők mesélnek majd arról, hogy egy-egy könyv milyen mértékben hatott ki a filmalkotásra. Ugyanakkor a tudomány és az irodalom kapcsolatát is feszegetik majd a kerekasztal-beszélgetések, valamint az újságírás és az irodalom kapcsolatát is.

A könyvvásár október 20-án nyitja meg kapit és 27-ig várja a látogatókat, a belépőjegy 250 dinárba kerül, azzal, hogy a csoportos jegy 150 dinárba kerül. A szervezők október 24-ét jelölték meg az iskolások napjának, így ezen a napon az ország minden részéről érkeznek majd iskolások a vásárra, illetve a programot is az ő érdeklődésükhöz mérten szerveik meg a szervezők.

Egyiptom mellett Horvátország, Algéria, Tunézia, Marokkó, Kína, Irán és más országok is képviseltetik magukat ez alatt az egy hét alatt Belgrádban. A szervezők vendégül várják David Vann népszerű amerikai írót, Sergei Shargunov orosz írót, Nermin Jildirim török írónőt, illetve a litván Laura Sintija Černiauskaite írónőt is.