2024. április 20., szombat

Keresettek a kőművesek és az informatikusok

A legfrissebb felmérések szerint a vendéglátó-, építő- és gépiparban mutatkozik munkaerőhiány

A hazai foglalkoztatási piacon az idei év nyolc hónapja alatt a legkeresettebb szakemberek a kereskedők, az informatikusok és a gépészek voltak. A múlt évi felmérésekhez hasonlóan az idén is a fodrászokból, szakácsokból, kőművesekből és az asztalosokból mutatkozott hiány – derült ki a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat adataiból.

Ugyanebben az időszakban – az említett forrás szerint – 17 százalékkal nőtt az álláshirdetések száma, vagyis az idén augusztus végéig 32.402 munkalehetőséget hirdettek meg, az előző év ugyanezen időszakában pedig 27.689 álláslehetőség jelent meg – áll a jelentésben. A megnövekedett álláshirdetésekkel egyidejűleg 3 százalékkal nőtt azoknak a jelentkezőknek a száma is, akik a meghirdetett munkahelyekre pályáztak. Az idei év nyolc hónapjában összesen 172 000 jelentkező volt. Leginkább a kereskedelem, informatika, adminisztráció és az elektrotechnika ágazataiban jelentek meg álláshirdetések. Az informatikusokon kívül a legkeresettebb szakemberek az eladók, a sofőrök, a raktárosok, a telefonos operátorok és az adminisztrációs munkások voltak. A foglalkoztatási ügynökség illetékesei rámutatnak arra is, hogy azokra a munkahelyekre legnehezebb munkaerőt találni, amelyek nem igényelnek magas iskolai végzettséget, mint amilyenek a szépség- és testápolási (fodrász és kozmetikus), vendéglátóipari (szakács, mészáros, pék), építőipari (vasbetonozó, kőműves) és gépipari (autóbádogos, asztalos) ágazatok. A jelentés szerint továbbra is a középiskolai végzettségű személyek a legkeresettebbek a munkaadók körében, hiszen a meghirdetett állások több mint a felénél ez volt az elvárás. Ugyanakkor az álláshirdetések mindössze 11 százalékánál volt követelmény az egyetemi vagy mesterképzés, és csupán 35 százalékuknál a főiskolai végzettség.

Az illetékesek egy különlegességre is rámutattak, gyakori jelenség volt, hogy a jelentkezők között több volt a magasabb fokú, vagyis az egyetemi és mesterképzéssel rendelkező pályázó, mint a középiskolai végzettségű.