2024. április 19., péntek

Aszfaltrajzokkal startolt a gyermekhét Óbecsén

Minden gyerek élvezhesse az őt megillető jogokat – szabad fordításban ez lenne a mottója a ma kezdődött gyermekhétnek Szerbiában. Óbecsén a programsorozatot a szokásokhoz híven ezúttal is az óvodások és az alsósok nyitották meg ma azzal, hogy képzeletvilágukat színes krétákkal a város központjának a burkolatára festették. A nap folyamán Dragan Tošić polgármester az irodájában is fogadta az óvodásokat, majd az iskolásokat, és ellátogatott szegény sorsú családokhoz is.

Sporteseményeket, játékos vetélkedőket és érdekes műhelymunkát is tartanak a héten, holnap például a Városi Múzeumban régi mesterségekkel ismerkedhetnek a gyerekek, az Egészségházba is ellátogatnak, a Közgazdasági-Kereskedelmi Iskolában pedig kis szakácsokká változnak át. Szerdán többek között jótékonysági futóverseny lesz az Erdőtelepítők Parkjában, karaokebuli a zeneiskolában és Játék határok nélkül a Műszaki Iskolában. Csütörtökön többek között tréfás történetek mesélésében vetélkednek majd a gyerekek a Népkönyvtárban, gyermekelőadást tűz műsorára a Városi Színház, és kiosztják a rajzpályázat díjait is. A péntek egyik fénypontja a Ki mit tud? vetélkedő lesz, de megszervezik a szokásos gyermekvásárt is. Este hatkor Péterrévén a könyvtárban a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör kis tamburásai lépnek fel.

Az idei rendezvényen több képzési program is szerepel a tervek között: ma a bácsföldvári könyvtárban Greta Thunberg esete címmel volt ismeretterjesztő műhelymunka, de lesz szó a gyermekmunkáról és a gyermekjogok érvényesüléséről is Óbecse községben.

A gyermekheti rendezvény keretében évről évre szerveznek adománygyűjtést is az iskolákban. A dobozokba csomagolt ruhaneműket, lábbeliket, tanszereket, játékokat csütörtökig várják a szervezők, azaz a Gyermekbarátok Egyesületének a munkatársai.