2024. április 19., péntek

Kékfestés a mai öltözetben

Mundrusz Anett kézműves alkotó fiatalos lendülettel hordható ruhákat tervez
Mundrusz Anett (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Mundrusz Anett (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A kékfestő a mi környezetünkben is leginkább lakástextilként jelenik meg, hol asztalterítőként, hol valamit szegélyezve, esetleg függönyként, viszont a viseletünknek ritkán része, esetleg csak kötényként, szoknyaként. Talán azért alakult ez így, mert kevesen tekintenek rá úgy, mint a magyarországi Mundrusz Anett terméktervező, aki a kékfestőben egy csodálatos és kihívásokkal teli textíliát lát, olyan anyagot, mely elindítja a fantáziáját, és amelyet szeretne beemelni a mindennapi viseletek közé.

A fiatal tervező alkotásait a zentai közönség is megcsodálhatta, hiszen múlt szombaton a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozón és Sokadalmon divatbemutatót rendeztek a munkáiból. Előző este pedig a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában a viseletkészítő tanfolyam résztvevőinek tartott előadást. Beszélgetésünket akkor rögzítettük.

• Honnan ered a kékfestő iránti rajongásod?

– A szülőhelyem és környéke is a palóc viselethez sorolandó, és mivel a palóc tájegységen nagyon sok kékfestő ruhát viseltek mind a nők, mind a férfiak, azok engem nagyon megfogtak. Az igazi útirányt azonban később találtam meg, amikor az Óbudai Egyetem könnyűipari mérnöki képzésén a kékfestőről és a palóc viseletről írtam a szakdolgozatomat. Biztos voltam benne, hogy a dolgozatomban olyan valamivel szeretnék foglalkozni, ami a magyar népviseletből ihletődik, az a forrása, és azt fogom újratervezni. Abban is biztos voltam, hogy nem matyót és nem kalocsait szeretnék, mert az már tényleg mindenhol megtalálható, hanem olyan dolgot, ami még nem annyira ismert. Már előtte is nagyon kedveltem a kékfestőt, és innen indult minden, innen formálódott kerek egésszé. Azóta azon munkálkodom, hogy a kékfestő ne úgy éljen az emberek tudatában, mint egy lakástextil. Szeretném megmutatni, hogy divatos, fiatalos ruhák, öltözékek, kiegészítők is készülhetnek belőle, és nemcsak nők számára, hanem a férfiaknak is, és így alkottam meg a KékSég márkát, ami a kékfestő anyag szépségeire hívja fel a figyelmet. Szinte csak kékfestő anyagokkal dolgozom, és mivel a palóc tájegységen nagyon sok kékfestő ruhát viseltek, sokszor oda nyúlok vissza. A nők hétköznapi és ünnepi viseletében is ott a kékfestő, a nagykendőik, a fejkendőik is azok, a férfiaknak a munkásöltözeteiben is jelen van, az iparosoknak abból van az inge, az aratók nagyon szerették a kékfestő nadrágokat hordani, illetve a csikósok a mai napig ezt a kékfestő bő gatyát használják.

• Mi az, ami inspirál, mi késztet egy-egy új darab megtervezésére, megvarrására?

– Sokszor maga a kékfestő anyag inspirál. Általában egy-egy viseleti tájegységhez nyúlok vissza, és van, amikor maga az anyag, a gyönyörű mintája ihlet meg és ösztönöz új ruha készítésére. A kékfestő palettája szinte végtelen, hiszen nagyon sokszor bordűrös mintákat készítenek, és attól függően, hogy milyen a bordűr, végtelen változata van. Attól is függ, hogy milyen a színárnyalata, hogy hányszor merítik meg a festőlében. Egy-egy műhelyben járva szinte nem találni kétszer ugyanolyan kékfestőt, hiszen ez is egy kézimunka.

A tervezésnél mindig először visszanyúlok az eredetihez, és azt tanulmányozom, ami sokszor hosszadalmas munka. A tervezés kezdetén még nagyon kötődök az eredetihez, és lassan kezdem átgondolni, hogy melyik az a része, amelyiket újra lehetne tervezni. Sokszor az öltözeti kép ihlet meg, és azt gondolom újra, máskor egy szabás, egy sziluett, egy forma fog meg, amit utána a szabásvonalak kialakításánál használok, és van, amikor csak egy anyag, egy mintadarab.

• Hol veszed a kékfestőt?

– A 18. században szinte minden nagyvárosban és mezővárosban volt egy kékfestő mester, aki a helyieknek készítette az anyagokat a geometrikus mintáktól egészen a bordűrös, virágos mintákig, de ma már alig van műhely. Az én fő beszerzési helyem a tiszakécskei Kovács család, akik már az 1800-as évek óta foglalkoznak kékfestéssel, és rajtuk kívül még Szentendrén, Bácsalmáson, Győrben, Tolnán és Nagynyárádon van műhely, valamint a pápai Kékfestő Múzeumban lehet még anyagot venni.

• A kékfestő nem mindig kék. Milyen változatai vannak?

– Nem mindig kék alapon fehér, hanem vannak többszín-nyomásos anyagok is. A világoskék alaptól az egészen sötétig, szinte már fekete alapig bármely árnyalat megtalálható, a minták lehetnek zöldes-sárgás nyomással készültek, és készülhetnek pirossal is. Ritkaság nem kék-fehér kékfestőt találni, és ha van is, nagyon gyorsan eladják. Én is lassan fél éve várom, hogy Tiszakécskén piros nyomásos kékfestőt készítsenek, és ígéretet kaptam, hogy idén októberben meglesz, amit már nagyon várok.

• Mivel kombinálod a kékfestő anyagokat, és mi készül még belőlük a ruhákon kívül?

– A kékfestőt egyrészt madeirával társítom, amit szintén nehéz beszerezni, mert legtöbb helyen a török és a fényes kínai madeirát árulják, és nehéz hozzájutni az igazi és matt cérnával hímzetthez. Farmerrel is kiegészítem a ruháimat, ami örökké divatos alapanyag, és ezáltal még könnyebben beilleszthető gyakorlatilag bárkinek a ruhatárába. Szeretek régi anyagokat is bedolgozni egy-egy új darabba, persze azokat nem mindig egyszerű. Édesanyámmal nagyon sok régi anyagot összegyűjtöttünk ágyneműk részleteiből, régi ruhákból, de ezek sokszor már annyira megsárgultak, hogy használhatatlanok, de azért találunk egy-egy megfelelő csíkot, részletet. Nagy hangsúlyt fektetek a míves gombokra, én magam is behúzom a gombokat, ékszereket is készítek a kékfestőből, övtáskákat, öveket, nyakkendőket, hátizsákokat. A legújabb szerelmeim a cipők, amikhez készen vehető, rafiaszerű talpat használok. A kiszabott kékfestő anyagból alakítom ki a cipőt, amit aztán kézzel varrok rájuk, és itt is nagyon sok ötletet meg lehet valósítani, és úgy látom, hogy tetszik a közönségnek, hiszen nagyon egyediek, vidámak, és sok mindenhez felvehetőek.

• Honnan érkeznek a megrendeléseid? Néptáncos körökből keresnek meg, vagy más közegekből is érdeklődnek a ruháid iránt?

– Nagyon változó. A célközönségem a 16 és 45 év közöttiek, ehhez képest nyugdíjasoknak is terveztem már, és nem csak néptáncosoknak, és ez is a fő célom, hogy a kékfestő ne csak úgy éljen a köztudatban, hogy azt a néptáncosok meg a népdalénekesek veszik fel, hanem tényleg minél szélesebb palettán a hétköznap embere is felvehesse. Tényleg van olyan, akit megfogott az, amiket én készítek, és nincs kötődése a népművészethez, csak szeretne egy különleges darabot. Kértek már tőlem menyecskeruhát is, meg sok fellépőruhát is tervezek.

• A te mindennapi öltözékednek mennyiben része a kékfestő?

– Nem járok mindennap ebben, de nagyon sokszor viselem. Ha bármi olyan rendezvényünk van mondjuk a Hagyományok Házával, ahol meg kell jelenni, akkor kötelezőnek tartom magammal szemben, hogy ezt viseljem. Nagyon vicces, mert mindenki azt gondolja, hogy a kék a kedvenc színem, pedig nem, hanem a zöld.

• Ez az egész tervezés, megálmodás, varrás neked munka, hobbi vagy szerelem?

– Mind együtt, de leginkább szerelem. Egyelőre még hobbi és másodállás, mert most még a fő munkámat a Hagyományok Házában végzem, de bízom benne, hogy egyszer majd ez lesz a fő tevékenységem. A Hagyományok Házában főként a kolléganőimmel a népi kézművesszakmák tanítását szervezzük a pár alkalmas workshopoktól a kétéves képzésekig.

• Odahaza van a műhelyed, a varrodád?

– Eddig Budapesten éltem, és most tavasszal költöztünk a párommal Agárdra, a Velencei-tó partjára, és ott a házban egy icipici műhelyszobám van, viszont az nagyon kékfestős, nagyon az én világomat tükrözi, és remélem, hogy egyszer majd lesz egy kényelmesen használható, ahol majd egy nagy szabóasztal is helyet kap, mert most egy pici asztalon kell elférnem.

Nyitókép: Mundrusz Anett (Homolya Horváth Ágnes felvétele)