2024. április 20., szombat
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Teremtő és megszüntető rituálé

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.

– Kedves tanácsadó, tavaly már segített letisztítani a negatív energiákat, azóta jobbra fordult a sorsunk, s úgy érzem, eljött az idő, hogy teljes boldogságban és jólétben éljünk, és hogy egészen kiiktassak bizonyos dolgokat az életemből, más dolgokat pedig bevonjak. Szerintem nem is kellene talán semmit se kiiktatni, elég a bevonzás, azzal már megkapnám azt, amit szeretnék. Mit gondol ön erről?

– Mindenképpen szükség lesz a kiiktatásra, a megszüntetésre is, mert ameddig valami elfoglalja a helyet, addig oda nem tudunk új dolgokat behozni. Ha például egy óriási régi szekrény ott van a szobájában, addig nem fér be az új szekrény, mert akadályoznák egymást. Vagy itt egy másik példa, mondja meg, hogyan állnak az ön szekrényeiben a holmik? Szép rend van bennük, csak olyan ruhák vannak ott, amiket ön visel és használ, és ugye van valamennyi hely benne új ruháknak is, amit mostanában szerezne be?

– Ó, dehogy van! Zsúfolva van, tudja, sajnálok eldobni holmikat, mert még jók lehetnek egykor. Van amit kihíztam, van olyan is, ami most nem divatos, de ahogy látjuk, a divat sokszor visszatér, s lehet még trendi az én ókori ruhám is. Vannak itt olyan holmik is, amiket nem szeretek, de valakitől kaptam, s hogyan is dobhatnám ki őket? Új ruhát venni, teli szekrény mellett? Nem is megyek én olyan helyre, ahol viselnék valami újat. Van egy kosztümöm, ha éppen temetésre vagy lakodalomba kell menni, itthon pedig elvagyok ebben a százéves otthonkámban.

– Ez amit mond, azt jelenti, hogy ön nem is nagyon akar változtatni semmin, ahogy a szekrénye tartalmában sem, úgy az életében sem. Mi is volna tulajdonképpen az ön célja?

– Ó, hát szeretnék nagy szerencsét, boldogságot, pénzt...

– Mennyi pénzt szeretne, vagyis tudja-e azt, hogy mire költené a pénzt? Mire kell önnek a pénz, mit vásárolna belőle?

– Hát nem is tudom, de majd azt azután eldönteném, mindenesetre biztos lenne helye neki, biztos elkölteném valahogy.

– Miben szeretne boldog lenni? Boldogtalan ön most valami miatt? Van olyan dolog, amitől a boldogsága függ? Mi tenné önt boldoggá?

– Hát nem is tudom, de jó lenne valamiért boldogságot érezni.

– Boldogtalan most valami miatt?

– Tulajdonképpen nem, de boldogságot sem érzek.

– Szerencsét emlegetett, miben szeretne szerencsés lenni? Van olyasmi, amiért szerencsétlennek érzi magát?

– Nem vagyok szerencsétlen, de szerencsésnek sem mondhatom magamat.

– Értem. No most figyeljen rám! Ilyen életfilozófiával és ilyen életcéllal nem fog messzire jutni, pontosabban egy helyben fog topogni. Ha önnek nincs célja, mármint konkrét célja, akkor nem halad előre. Képzelje el az életét úgy, hogy ön egy nagy csónakban van a vízen, vannak evezői, de nem használja őket, talán még motor is van a csónakon, üzemanyaggal együtt, de ön nem használja, talán a sok kacattól oda sem fér a motorhoz. Csak lebeg a vízen, sodródik, nincs célja, ahova el szeretne jutni, néha arról álmodozik, hogy majdcsak elsodorja önt a szél és a víz szép tájra, melyet élvezni fog, ám nagyobb a valószínűsége, hogy a víz közepe felé sodródik ön, ahol semmi újat nem talál, de az is lehetséges, hogy a csónakja elakad a part szélén, és sehova sem jut el. Szerintem ön most pont így éli az életét. Voltak nagyobb gondjai, amikor a negatív energia ott volt önön, sikeresen megszabadult tőle, de nem tűzött ki életcélt. Tehát, gondolkodjon el, hova szeretne eljutni, és mikor? Egy közeli és egy távoli célt határozzon meg. Hol szeretne lenni az életútján egy éven belül és hol szeretne lenni öt éven belül? Pénz kell? Sok pénz? Mindenkinek más érték jelent sok pénzt. Mit szeretne ön venni? Egy cipőt, egy ágyat, televíziót, esetleg egy házat? Legyen meg a konkrét cél. El szeretne utazni nyaralni? Legyen meg hova, valószínűleg nem mindegy, hogy tenger vagy hegyek, zsúfolt vagy csendes helység. A boldogság fogalma pedig szintén nem elég. Mi jelenti önnek a boldogságot? Ha nem tudja, akkor legyen szíves tegye fel magának ezeket a kérdéseket, hogy:

1. Van-e hol lakjon? Ha igen, legyen ön hálás, mondjon köszönetet akár Istennek, akár a sorsnak, akár saját magának, akár annak, aki által ez biztosítva van az ön számára. Gondoljon azokra, akik elvesztették otthonukat, vagy talán nem is volt nekik igazából. Próbáljon most örülni ennek a ténynek, hogy van otthona. Ha szeretne ettől szebbet és jobbat, tűzze ki céljaként, tegyen érte, hogy meglegyen, de addig se legyen boldogtalan és hálátlan, ameddig az ideális otthonát nem teremtette meg.

2. Van-e mit ennie? Ha igen, legyen hálás, ismét mondjon köszönetet, az égieknek, a földieknek s önmagának is, s gondoljon azokra, akik most éheznek, s akik nem tudják megteremteni a betevőt az elkövetkező napokra maguknak és szeretteiknek. Ha szeretne ön finomabb, drágább, minőségi ételt és italt meg ínyenc falatokat biztosítani saját és szerettei számára, tűzze ki ezt céljaként, tegyen érte, hogy megteremtse, de addig se legyen hálátlan és boldogtalan. Próbáljon most örülni annak a ténynek, hogy jól tud lakni.

3. Van-e egészsége? Ha igen, legyen érte nagyon hálás, s ismét mondjon köszönetet mind az égieknek, mind a földieknek, beleértve önmagát is. Gondoljon azokra, akik most szenvednek, küzdenek az életükért, az egészségükért. Gondoljon azokra, akik most fájdalmakkal birkóznak. Legyen hálás, hogy csak kisebb gondjai vannak. Ha szeretne javítani egészségén, tűzze ezt ki céljaként, tegyen érte, de addig is legyen boldog, érezze magát szerencsésnek, hogy az egészségi állapota elég jó, a másokéhoz viszonyítva.

4. Vannak önnek gyermekei, van tető a fejük fölött, éheznek-e, betegek-e, s ha kielégítő a válasz, adjon ön ismét hálát, és eszméljen végre rá, hogy mennyi mindene van, s milyen boldog. Hány embernek nem adatott meg, hogy szülői örömökben részesüljön, esetleg komolyabb problémái vannak gyermekükkel.

5. Van önnek párja, van-e valaki, aki önnek viszonozza a szeretetet? Ismét legyen hálás, és érezze magát ezért boldognak. Ha éppen valamilyen gond lenne a kapcsolatban, ha jobbá és szebbé akarja tenni, tűzze ki ezt céljaként, s tegyen érte.

Tehát, így tud teremteni, ha tudja, hogy mit akar. Ha megvan a cél, akkor először vegye észre, hogy mi az, ami az akadály, mit kell megszüntetni, hogy szabad legyen az út a cél felé. Ezért legelőször érdemes egy megszüntető rituálét megtenni, fogyó hold idején, amit részletesen leírok, s ezt egy speciális fekete keretű lyukas nyolcszögű tükrön keresztül kell végezni, melyet majd elküldök önnek. Mikor ez megvan, akkor egy hasonló speciális fehér keretű lyukas tükör segítségével egy teremtő rituálét kell megtenni. Egy hónapban egy célra összpontosítson.

– Köszönöm ezt a beszélgetést, máris boldogabbnak érzem magam, s azt hiszem, nagy lendületet kaptam, s meg is született néhány konkrét cél is, amit el akarok érni. Kérem tehát a lyukas tükröket a rítusokkal!