2024. április 17., szerda

Világszínvonalon muzsikálnak!

Király Ernőre emlékeztünk

A zentai Aleksandar S. Vujić Városi Hangversenyteremben Király Ernő zeneszerzőre, népdalgyűjtőre, zenészre emlékeztünk zongoraművei és kamaradarabjai által, a művész születésének századik évfordulója alkalmából.

Az estet megnyitó Gondi Martina, a VMMI igazgatója örömét fejezte ki afelett, hogy aránylag szép számmal gyűlt össze a közönség, mivel úgy véli, a kortárs zenét nagyon nehéz éltetni és továbbadni, de úgy tűnik, Zentán erre is van érdeklődés. Háláját fejezte ki az esten fellépő művészeknek, amiért felajánlották ezt a koncertet, hiszen ők azok, akik jeles zeneszerzőnk örökségét továbbviszik, és akik a jubileum alkalmából ezt a repertoárt is összeállították. Egyébként ez volt a második alkalom, amikor előadták; Újvidéken játszották el először idén márciusban. Gondit követően Nataša Penezić zongoraművész elmondta, ő és társai úgy vélik, Király Ernő az egyik legjelentősebb zeneszerző a délszláv térségben, és az egyik legizgalmasabb is mind közül, ezért az ő zenéjét játszani nagy kihívás és különleges játék, hatalmas élmény. Éppen ezért rendkívül sajnálatosnak tartja, amiért műveit igen ritkán adják elő. A repertoár összeállítása folyamán arra törekedtek, hogy a művész minden korszakából felvillantsanak egy-egy szeletet, és ízelítőt adjanak úgy a tradicionális, mint a kísérleti munkáiból. Bíznak benne, hogy ugyanakkora élmény mindezt meghallgatni, mint eljátszani.

Minderre nem lehetett panasz. A fellépő művészek – Branka Parlić (zongora), Jelena Simonović-Kovačević (zongora), Nataša Penezić (zongora), Szabó Tokodi Krisztina (mélyhegedű) és Mina Đekić (hegedű) – olyan abszolút professzionalizmussal, ugyanakkor már-már gyermeki örömmel és átéléssel játszottak az est folyamán, hogy az érzés a nézőre, hallgatóra is azonnal átragadt, végül pedig garantált volt a katarzis... Nagyon-nagyon bízom benne, hogy ez a turné folytatódni fog, és nem csupán Vajdaság községeibe jut el, hanem sokkal messzebbre is – mert ahogyan zeneszerzőnk életműve, úgy az itt fellépő művészek interpretációja is világszínvonalú.

A program a következőképpen alakult: Két szonáta (1957), előadta Branka Parlić; Tizenkét darab zongorára (1966), előadta Jelena Simonović-Kovačević; Toccata pentatonica (1972), előadta Nataša Penezić; Trió hegedűre, mélyhegedűre és zongorára (1981), előadták Mina Đekić, Szabó Tokodi Krisztina és Nataša Penezić.

A koncerten jelen volt Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a rendezvény létrejöttét az MNT támogatta.