2024. április 17., szerda

Született gyermekorvos

Szombatig szavazhatunk dr. Herbut Elvirára, A nemzet háziorvosa elnevezésű pályázat keretében

A nemzet háziorvosa elnevezésű pályázatot az interneten az 50 éves Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) indította útjára a szakmai és a civil társadalom soraiból kikerült védnökei és partnerei támogatásával. A döntőben 10 magyarországi és 10 határon túli háziorvos vesz részt, akikre október 5-éig, vagyis szombatig lehet szavazni a www.evpraxisa.hu honlapon.

Dr. Herbut Elvira a munkahelyén (Kazinczy Paszterkó DIana felvétele)

Dr. Herbut Elvira a munkahelyén (Kazinczy Paszterkó DIana felvétele)

A verseny egyik résztvevője Topolya népszerű gyermekorvosa, dr. Herbut Elvira, akitől a Dr. Hadzsy János Egészségház gyermekosztályán érdeklődtünk a szavazás részleteiről.

– Néhány héttel ezelőtt a községi elnök irodájából telefonon értesítettek, hogy jelöltek erre a díjra. Akkor tudtam meg, hogy még két olyan szülő megtisztelő ajánlását is megkaptam, akiknek rákban szenvedő gyermekét kezeltem néhány évvel ezelőtt, és ma is hozzám fordulnak kérdéseikkel – tudtuk meg a doktornőtől, aki hangsúlyozta, hogy éppen vezeti a szavazást, de függetlenül a voksolás eredményétől, ő már bekerült a megtisztelő „top 10”-be, s ez számára nagy elismerés.

– Hatéves korom óta tudom, hogy orvosként szeretnék dolgozni, a tanulmányaimat is ebben a tudatban folytattam, és ha újra megszületnék, akkor is ezt csinálnám, ez az életem. Újvidéken végeztem el a középfokú egészségügyi és a felsőfokú orvosi tanulmányaimat, ezenkívül a Belgrádi Egyetemen is végeztem specializációt. Nagyon vonzott mindig a genetika, a sejt-, illetve a rákkutatás, de ezzel élesben foglalkozni nem nyílott lehetőségem Topolyán, viszont a gyerekeken keresztül részem lehet benne. Mi tagadás, volt, amikor azon gondolkodtam, hogy máshol talán jobban megbecsülnék a munkámat, de végül az itthon maradás mellett döntöttem, és megtaláltam a boldogulásomat – nyilatkozta a doktornő, és elárulta azt is, hogy a családban korábban senki nem választott egészségügyi hivatást, a rokonságban azonban már több ifjú döntött e pálya mellett, így a doktornő fia is édesanyja nyomdokaiban járva végzi a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karát.

– A medicinát én egyfajta kirakós játéknak élem meg, sokszor amolyan tünet-mozaikkockákból kell kirakni a diagnózist, és ha hiányosak a részletek, akkor következtetni kell. Az az elvem, hogy ha mondjuk fájdalommal jelentkeznek nálam a gyerekek, akkor igyekszem kivizsgáltatni annak okát, majd felírni a megfelelő gyógyszert. A kis betegek gyógyítása során sajnos vannak nehéz pillanatok is. Borzasztó megélni azt, ha egy sikerekkel, lehetőségekkel, sok boldogsággal kecsegtető, élete elején járó kis páciens napjai szenvedéssel, és fájdalmakkal érnek véget, de ez is része ennek a hivatásnak. Nem mindegy az ilyen pillanatokban, hogy milyen válaszokat kapnak a gyerekek, illetve a szülők a megválaszolhatatlanra – tette hozzá a gyermekorvos, aki a mindennapi stresszhelyzetet aktív sportolással igyekszik oldani. Habár a vidékünket sújtó nagyarányú elvándorlási hullám az egészségügyben is érezteti negatív hatását, a gyermekrendelők várótermeiben mégsem csökken a páciensek száma. A doktornő naponta legalább hatvan kis „beteggel” találkozik az egészségházban, a magánpraxisában pedig legalább tízzel.

– Pályám 25 éve alatt azt tapasztalom, hogy mintha megnőtt volna a betegségek száma, és egy gyermekkel többször is találkozom az év folyamán. A gyerekek gyengébb immunitásának, ellenálló képességének többféle oka lehet, szerintem az utóbbi időben súlyosabb társadalmi-pszichikai és fizikai „stresszhatásnak” tudható be. Ami egyértelműen megemelkedett az utóbbi években, az a kábítószerek okozta hatalmas probléma, és a szülők bevonásával a kiskamaszokat igyekszem eltántorítani a káros szenvedélyeiktől – fogalmazott a doktornő, aki gyermekorvosként a topolyai szülészeten is ügyeleteskedik, illetve tagja a gyermekek állapotát felmérő községi bizottságnak is.

Nyitókép: Dr. Herbut Elvira a munkahelyén (Kazinczy Paszterkó DIana felvétele)