Vasárnap emlékezünk arra, hogy százhetven évvel ezelőtt Aradon kivégezték az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tizenkét tábornokát és egy ezredesét, valamint Pesten Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt. Ez volt a szabadságharc leverése utáni megtorlások tetőpontja. A megtorlások során összesen mintegy 120 embert végeztek ki, 1200-at börtönöztek be, 40–50 ezret kényszerítettek az osztrák hadseregbe. A bosszú Szabadkát sem kerülte el. Szerencsére városunkban senkit nem akasztottak fel, nem lőttek agyon a forradalomárok közül, de börtön, hadisarc vagy éppen kényszersorozás a szabadkaiakat is sújtotta.
Haynau haragja először az ország zsidósága ellen fordult, amiért a szabadságharc ügyét támogatták. Augusztus 6-án Szabadkán kihirdették a rettegett osztrák táborszernagy azon rendeletét, amely szerint az itt élő 119 zsidó családnak két hónap alatt 25 ezer bakancsot kellett fizetnie hadisarcként. Ez a hadisarc súlyos tehert jelentett a szabadkai zsidóságnak, hiszen a családok közül csak 58-nak volt valamilyen vagyona, a többiek bőrszedő zsellérek volt.
Október 3-án báró Moltke táborszernagy, a helyi katonai főparancsnok Czorda Béla alkapitányt és Sztipics Kristóf városi tanácsnokot felfüggesztette hivatalából, mint „politikailag bevádoltakat”.
Közben a császári hatóságok a honvédségben harcolt fiatal forradalmárokat „gyűjtötték be”, akiket aztán átadtak a császári hadseregnek és közkatonákként Csehországba és Olaszországba sorozták be. E sorsban részesült: Czorda Félix, Simony Mihály, Malahovszky László, Markovics Dániel, Hildenstáb Ferenc, Kurucz Antal, Matkovics Mikós, Vojnics Hajdú Géza, Madea Mátyás, Magyar Imre, Szucsich Béla, Kertész Nándor, Vojnics Tunics Nándor, Váli Béla, Balog József, Szabó János és Sándor. Az Antunovics testvéreket, Józsefet, Mátyást, Istvánt és Lajost szintén elfogták, de őket hazabocsátották. A besorozottak közül egyesek rövidebb-hosszabb szolgálat után 500 forint váltságdíj kifizetése után szabadultak, mások viszont tíz évet voltak kénytelenek leszolgálni. Azok, akiket nem fogtak el, évekig a Szabadka környéki szállásokon bujdostak. Lénárd Mátét, Végh Bertalant és Bíró Antalt viszont forradalmi szerepük miatt halálra ítélték, amit végül súlyos várfogságra változtattak.
A megtorlás még az egyházi személyeket is utolérte. A szabadkai papot, Szép Ferencet, a kalocsai érsek 1850. június 4-én négy hónap penitenciára ítélte. A hosszú egyházi vezeklést a szemináriumhoz tartozó papi fenyítőházban kellett letöltenie. Szép Ferenc bűne az volt, hogy a forradalom napjaiban útjára bocsátotta és szerkesztette a Honunk Állapota című lapot, amellyel a szabadkai polgárokat igyekezett tájékoztatni az akkori eseményekről és harctéri fejleményekről. Nem mellesleg a Honunk Állapota volt Szabadka első sajtóterméke.
De a szabadságharc leverése után nem kellett feltétlenül valakinek a forradalom résztvevőjének lennie ahhoz, hogy a császáriak megtorlásának áldozatává váljon. Elég volt csak a szabadságharc idején használt magyar pénzzel kereskednie. Erről tanúskodik egy augusztus 14-én keltezett kihallgatási jegyzőkönyv, amely Szkala János, Novákovits Márk és Bálizs Márton letartóztatását meséli el.
„Seibert Johan Ferenc Jósef Császár nevet viselő gyalog 1ő számú ezredbeli 22k csapatbeli őrmester a’ Kapitányi hivatallal tudatja: hogy tegnap délután a’ Csantavéri országúthoz közel eső Közlegelőn talált három embert, kik magyar bankjeggyel kereskedtek. Ő tehát azokat azonnal megmotozta, és talált náluk öszvessen pengő 700 ftot, ezen felül egy Schrott puskát töltve, 3 pisztolyt, melyek ketteje töltve, és kevés puska port. Mely motozás után őket behajtotta, és a’ helybeli Térparancsnokságnak átadta” – áll abban a dokumentumban, amely olvasható a Szabadka és vidéke 1848/49-ben című könyvben.
