2024. március 28., csütörtök

Tíz új autóbusz a Subotica-transban

Sikeres közbeszerzési pályázatot követően a szabadkai Subotica-trans Közúti Utasszállítók Közvállalat tíz új autóbusszal gazdagodott. A Törökországból érkezett járművek közül nyolcat a peremvárosi járatokon használnak majd, míg kettőt a városi közlekedésben. A beruházás értéke csaknem 200 millió dinárt tesz ki.

Szerdán a Subotica-trans székhelyére látogatott Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, aki Aleksandar Aleksić, a Subotica-trans igazgatója társaságában megtekintette az új járműveket.

Bogdan Laban a médiának nyilatkozva kifejtette, hogy a közvállalat történelmében ez az első alkalom, hogy egyszerre tíz új buszt sikerült beszerezni.

– A beruházás összértéke 197 millió dinár, és szem előtt tartva, hogy két évvel ezelőtt 17 autóbuszt sikerült beszereznünk, öt új és tizenkét használt járművet, látható az a törekvésünk, hogy minél előbb felújítsuk a Subotica-trans gépparkját, mindezt polgártársaink biztonsága és kényelme érdekében. Tavaly ugyanezen a helyen felújítottuk az üzemanyagtöltő állomást. Mindez azt bizonyítja, hogy jó irányba haladunk, és hogy a helyi önkormányzat gondot visel a polgárokról – fogalmazott a polgármester.

Aleksandar Aleksić elmondása szerint az új autóbuszok beszerzésével Szabadka felsorakozott az olyan városok mellé, mint Belgrád és Újvidék, hisz ezen települések esetében is megfigyelhető, hogy a helyi önkormányzat segít a saját utasszállító közvállalatainak az új járművek megvásárlásában. Mint az igazgatótól megtudtuk, a Subotica-trans autóbuszainak átlagos életkora 15,5 év, ami a mostani beruházásnak köszönhetően három évvel csökkent, és jövőre újabb járművek beszerzését tervezik.

A Subotica-transszal kapcsolatban az utóbbi időben sok szó esett a sofőrhiányról. Aleksandar Aleksić szavai szerint a probléma nem szűnt meg, de korántsem olyan drasztikus, mint tavaly volt. Az optimális működéshez 150 sofőrre volna szükségük. Jelenleg 142-en dolgoznak a cégnél ilyen minőségben, míg további négy személy jelenleg autóbusz-vezetői tanfolyamon vesz részt.