2024. március 28., csütörtök

Varga: A magyar gazdasági növekedés fenntartható

A globális gazdasági lassulás ellenére is fenntarthatónak nevezte a magyar gazdasági növekedést a pénzügyminiszter kedden a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett Inspiring Hungary konferencián, Budapesten.

Varga Mihály kifejtette: a német, az olasz, az angol gazdaság teljesítménye is gyengül, és Japán vagy az Amerikai Egyesült Államok kilátásai sem meggyőzőek.

Varga Mihály (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Varga Mihály (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az Európai Unión belül ugyanakkor Kelet-Közép-Európa gazdasági fejlődése kiemelkedő ütemű – mondta. Megjegyezte, ezen belül a magyar gazdaság egyre jobban teljesít, az idén az első negyedévet követően 2019 második negyedében is dinamikus, 5,2 százalékos volt a bővülés üteme. Ezzel Magyarország gazdasági növekedése az uniós tagállamok átlagát csaknem négyszeresen meghaladja – emelte ki Varga Mihály, és hangsúlyozta, hogy az eredményekhez és a folytatódó növekedéshez hozzájárulnak a kormányzati intézkedések, a családi adókedvezmények, a foglalkoztatottság növekedése és a bérpolitika által is támogatott lakossági fogyasztás emelkedése.

Az első félévi, 5,1 százalékos GDP-növekedésből 2,4 százalékot a belső motorok – így a lakossági fogyasztás és a beruházások – teremtettek meg, a kormányzati intézkedések 1,6 százalékot jelentettek, az adó- és bérmegállapodás, a lakhatást segítő intézkedések, az állami beruházások, a versenyképesebb Magyarországért program és a gazdaságvédelmi akcióterv révén. A külső kereslet 0,9 százalékot tett hozzá a növekedéshez, és csupán 0,2 százalékponttal járultak hozzá az uniós források – sorolta a miniszter.

Kitért arra is, hogy Magyarország egyre népszerűbb befektetési célpont, és jó jelnek nevezte azt is, hogy a magyar gazdaság szereplői – a 2008-as válsághoz képest – jelentős tartalékkal rendelkeznek. A lakosság és a vállalatok eladósodottsága alacsony, a magyar bankrendszer sokktűrő képessége erőteljes, több mint hat éve, töretlenül nőnek a reálbérek Magyarországon, csak az elmúlt egy évben hétszázalékos volt az emelkedés üteme, a költségvetés helyzete stabil, az államadósság folyamatosan csökken, az államháztartás tartalékai magasak, az államadósság devizaaránya és a külföldiek kezében lévő hányada jelentősen csökkent – sorolta Varga Mihály.

Emlékeztetett arra is, hogy kedvezően változott az ország hitelminősítése, s a nemzetközi hitelminősítő intézetek is elismerik az ország teljesítményét.

A növekedést támogató és a versenyképességet erősítő intézkedések között a pénzügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy 2020 január 1-jétől a kisvállalkozások adója (kiva) 1 százalékponttal csökken, a szálláshelyszolgáltatás áfája mérséklődik, bizonyos adónemeket összeolvasztanak vagy törölnek, a kistelepüléseken élők számára áfa-visszatérítést nyújtanak a lakásépítéshez.