2024. március 28., csütörtök

A sztereotípiák felszámolása érdekében

Szabadkán is megünnepelték az idősek világnapját

Október elseje az idősek világnapja, és erről a világ számos országában különböző rendezvényekkel emlékeznek meg. Szabadka Város területén mintegy 32 000 nyugdíjas él, és a lakosság átlagéletkora meghaladja a 42 esztendőt. Éppen ezért csakúgy, mint az elöregedő nyugati társadalmakban, rendkívül fontos az idős személyek bekapcsolódása a kulturális és civil életbe, hisz tapasztalatukkal nagy szerepet játszhatnak a régió életminőségének jobbá tételében. A szabadkai Gerontológiai Központ, a helybeli Caritas, valamint Szerbia kormánya emberi és kisebbségi jogi irodájának szervezésében a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is megemlékeztek az idősek világnapjáról, és a város főterén megrendezett rendezvénnyel igyekeztek felhívni a figyelmet az idős személyekkel szembeni megfelelő viszonyulásra.

Nenad Ivanišević, a Gerontológiai Központ igazgatója újságírói kérdésre elmondta, hogy a rendezvény legfontosabb üzenete az, hogy csakis összefogással tudunk pozitív eredményeket elérni.

– Az év 365 napján törődünk az idősekkel, és a mai rendezvény azt a célt szolgálja, hogy megmutassuk a polgároknak, hogy miből is áll a munkánk. A mai rendezvényen számos szervezet és egyesület képviselteti magát, és külön örömünkre szolgál a kisebbségek nemzeti tanácsainak jelenléte, hisz az öregség nem tesz különbséget sem nemzeti, sem vallási hovatartozás tekintetében, mindannyiunknak együtt és egyformán kell törődnünk idős polgártársainkkal – fogalmazott Ivanišević.

A rendezvényen jelen volt Suzana Paunović, Szerbia kormánya emberi és kisebbségi jogi irodájának igazgatója, aki kiemelte, az idősek világnapjának megünneplése mindannyiunk számára fontos, hisz az idős személyek társadalmunk jelentős részét képviselik.

– Az államvezetés elkötelezett az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésében, az elmúlt két évben több, mint 350 000 ingyenes orvosi vizsgálatot támogattunk, amelynek felhasználói elsősorban az idős személyek, emellett lépéseket tettünk a szociális védelem fejlesztésében, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy mindannyiunknak, közösségként kell dolgoznunk az idősekkel szembeni előítéletek és sztereotípiák felszámolásán. Az ilyen rendezvények is azt hivatottak bemutatni, hogy az öregek nem magatehetetlen és beteg emberek, hanem a társadalom aktív tagjai, akiktől sokat tanulhatunk – mondta Suzana Paunović.

Ilija Đukanović, a Szabadkai Városi Tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja azokról a támogatási formákról beszélt, amelyekkel a helyi önkormányzat igyekszik javítani az idősek életkörülményein.

A több órás rendezvényen az Egészségház munkatársai vérnyomás- és vércukorszint-mérést végeztek, a Gyógyszertár alkalmazottjai tanácsadással szolgáltak, ugyanakkor a résztvevők megismerkedhettek a Caritas nyújtotta lehetőségekkel, illetve több egyesület, például a Vöröskereszt, valamint a Szerb Nővérek Köre munkájába is betekintést nyerhettek. A rendezvény keretein belül a Gerontológiai Központ szolgáltatásainak felhasználói zenés művelődési műsorral kedveskedtek a résztvevőknek.