2024. március 28., csütörtök

Véget ért a HegyesiLITERAtúra

Irodalmi emléknappal ért véget a háromnapos HegyesiLITERAtúra rendezvénysorozat.

A címzett: Bori Imre című könyvbemutató Kishegyesen (Lakatos János felvétele)

A címzett: Bori Imre című könyvbemutató Kishegyesen (Lakatos János felvétele)

Az emléknap hagyományosan Csépe Imre emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött a Kishegyesi Könyvtár előtt, majd helyi írók műveiből kiállítás nyílt a könyvtár előcsarnokában. Ezt egy újabb kiállítás megnyitója követte a kishegyesi helyi közösség tetőterében, amely anyaga Bori Imre könyveiből állt össze. A kiállítást Berényi Emőke nyitotta meg. Az irodalmi emléknap ünnepi műsorára ugyancsak a helyi közösség tetőterében került sor, és hagyományosan az Aranyeső községi vers- és prózamondó verseny győzteseinek produkciójával kezdődött. Az első előadás ugyancsak Bori Imréhez fűződött, Berény Emőke Ózer Ágnessel beszélgetett A címzett: Bori Imre című kötetről. Berényi a kötet szerkesztője, Ózer Bori Imre lánya, a könyv pedig Borinak írt levelekből állt össze. Az irodalmi emléknap visszatérő előadója dr. Virág Gábor, aki ez alkalommal Kishegyes újratelepítése és a Némedyek címen tartott előadást. Az ünnepi műsor a Kishegyes 250 című kötet bemutatásával ért véget. Ez a könyv Kishegyes újratelepítésének 250. évfordulója alkalmából jelent meg a helyi Szó-Beszéd lap gondozásában. A könyvet Csőke Márk, a lap főszerkesztője mutatta be.

Az ünnepi műsort követően az általános iskola galériájában Kovács Pécskai Emese képeiből összeállított Morajlás című kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást Vass Szabolcs kishegyesi képzőművész nyitotta meg. Az emléknap a békésszentandrási Viila Martini trió Mennyi oltalom című koncertjével ért véget a helyi közösség tetőterében.

A HegyesiLITERAtúra rendezvénysorozatot az idei évben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és a kishegyesi helyi közösség támogatták. Együttműködő partner az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola volt. A HegyesiLITERAtúra a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvénye.