2024. április 20., szombat

Útlezárás Szenttamásnál

Három hétre lezárják a Verbász felé vezető szakaszt

A Putevi Srbije (Szerbiai Utak Közvállalat) közleményben jelezte, hogy útfelújítási munkálatok miatt 2019. október 2-ától 21-éig nem lehet majd közlekedni a Szenttamás és Verbász közötti főút egy részén. Az útlezárás az M–75-ös autópályánál lévő felüljárótól Verbász bejáratáig, azaz mintegy 4,5 kilométer hosszúságban történik. Ez annyit jelent, hogy az említett időszakban Szenttamásról a tartomány nyugati részére, azaz Zombor irányába csak kerülőúton, Bácsfeketehegyen, illetve Szőregen és Ókéren keresztül lehet eljutni. Verbászról Szenttamásra ugyanígy. A személy- és teherforgalom mellett az autóbuszok is a fent említett kerülőutakon érkeznek Szenttamásra és Verbászra, ezért késéssel kell számolni. A Severtrans utasszállító vállalat jelezte, hogy autóbuszai a bácsfeketehegyi kerülőt használják.

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

A helyszínen járva megtudtuk, hogy a Szenttamás és Verbász közötti I. B. osztályú 15-ös számú főút lezárására azért van szükség, mert egy-egy részén, azaz Szenttamás felől az idén június és július folyamán már elvégezték a felújítást, ugyanakkor Verbász kijáratánál, az Ivan Milutinović utcától az említett főút kereszteződéséig október 1-jéig ugyancsak elkészült az új aszfaltburkolat. Ez volt a munkálatok első fázisa, vagyis hátra van még az ún. ,,középső rész” felújítása. Ez annyit jelent, hogy ideiglenesen lezárul az E–75-ös autópályára való csatlakozás, valamint a 9,5 kilométeres út ezen szakaszán (mintegy 4,5 km hosszúságban) teljesen leáll forgalom.

A szenttamási és verbászi irányból érkezőknek az autópályára való csatlakozásként a  bácsfeketehegyi lejáratot ajánlják.

A mintegy 100 kilométeres főút, amely egyébként teljes hosszában Zombort és Újvidéket köti össze, a tartomány egyik legforgalmasabb útjának számít, ezért egy-egy szakasz lezárása komoly problémát jelent az itt közlekedőknek. Elsősorban az ingázó diákoknak, akik naponta utaznak a szenttamási illetve verbászi gimnáziumba és középiskolába. Ezen az úton zajlik továbbá a teherforgalom is, hiszen az őszi idényben több száz nyergesvontató szállítja a cukorrépát a verbászi cukorgyárba. Nem utolsósorban, sürgős esetekben a szenttamási betegeket a mentők a legközelebbi, tehát a Verbászi Általános Kórházba szállítják. Mindez most kerülő úton – Bácsfeketehegyen illetve Ókéren és Szőregen keresztül történik, csaknem 20 kilométeres kerülővel.

A jó hír az, hogy a munkálatokat előreláthatólag három hét alatt (október 21-éig) befejezik, hallottuk a helyísznen.