Pakolászván a bögréimet, megakadt a szemem egy igazi olaszos csiri-csári darabon. Luccában vettem sok évvel ezelőtt. Arra emlékeztem, hogy toszkánai utamról hoztam, meg hogy Firenzétől, Pisától és Sienától sokkal jobban tetszett a város, de első pillanatban más nemigen jutott eszembe az Appenninek lejtői és a Földközi-tenger között épült kétezer éves városkáról. Aztán szép lassan beugrottak az emlékek: a fórum, a tornyok, a Dóm a kereszttel, Puccini, az elsüllyedt amfiteátrum…
Azt írják a száz templom városáról, hogy elkerülték a háborúk, uralkodóik mindig lefaragtak a szomszédos erősebb városoknak fizetendő adóból, így Lucca évszázadokon át virágzott, épült, fejlődött. Erős szövetségben állt Rómával, így nem merték megtámadni a szomszédos kiskirályok. Tízezer férőhelyes amfiteátrumát idővel szétbontották, eredeti kövei ma 2-3 méter mélyen vannak a Piazza Anfiteatro alatt. Nagyságát és formáját ma is őrzik a szorosan mellé épített és máig megmaradt középkori épületek, és a térre vezető négy utca, amelyek az amfiteátrum négy bejáratához vezettek. Később piactér lett az amfiteátrum helyén, majd bírósági tárgyalások helyszíne, mígnem elnyerte mai olaszos formáját – tele pici kávézókkal, fagylaltárusokkal és fontanával. Az egymásra épült korok más luccai épületen is megfigyelhetőek. Itt van például a Torre delle Ore óratorony. A város legmagasabb építményét az 1200-as években egy jómódú család építtette. Akkoriban versengés folyt a családok között, hogy kié lesz a legmagasabb torony, de az is lehet, hogy az állam és egyház (császárság és pápaság) harcában magasabb épületeket kellett emelni a templomtornyoktól.
A tornyot 1390-ben megvásárolta a város, és órát szerelt rá. A ma is működő szerkezet 1752 óta mutatja a pontos időt, ezzel Európa egyik legöregebb óraműve. Érdekessége, hogy a kisebb harangok minden negyedkor ütnek, majd egy percre rá ismét, hogy akik esetleg nem figyeltek, azok is tudják a pontos időt. Ha már az érdekességeknél tartunk: egy korabeli legenda szerint az óra mindössze egyszer állt meg. Egy fiatal nő eladta a lelkét az ördögnek, de az ördög rajtakapta, ahogy megpróbálta megállítani az időt. A torre tetejére ma is fel lehet menni a nyolcszáz éves falépcsőkön. De a látogatók inkább a másik épen maradt tornyot hódítják meg, a 45 méter magas Torre Guinigit. A mai taljánok 5 euróért azzal csalogatják a turistákat a toronyba, hogy park van a tetején. Aztán szépítenek, hogy kert, felérve 8-10 tölgyfa, néhány bokor és virágágyások fogadják a látogatót. Mindenesetre el kell ismerni: nem sok torony tetején vannak százéves fák. Egyébként a liget kedvenc helye a luccai jegyeseknek, 300 euróért ki lehet bérelni egy órára, amíg egybekelnek.
A San Martino dóm egy pici kápolnájában őrzik a város legértékesebb emlékét, egy cédrusfából faragott feszületet Krisztus testével, a Volto Santo di Lucca-t (Lucca Szent Arca). A középkori keresztény hagyomány szerint ezt a korpuszt az a Nikodémusz faragta, aki segített Arimateai Józsefnek Jézus testét a sírba helyezni. A szűk kisutcák között két – a sziesztát leszámítva – állandóan nyüzsgő tér bújik meg. A Piazza San Michele a város főtere, ide fut össze megannyi kis utca. Itt áll a Szent Mihály arkangyalról elnevezett bazilika, melynek homlokzatán rengeteg mitológiai lény kúszik a tető felé, ahol Mihály arkangyal már várja őket. Az angyalszobor egyik ujja gyémántból van, legalábbis az olaszok szerint. A Piazza Napoleon téren valaha templom állt. A közelmúltban egy titokzatos alagút lejáratát fedezték fel a tér alatt, amely a valamikori városfalakon kívülre vezet. De hamarjában be is temették, még mielőtt megállapították volna pontos vonalát, korát, funkcióját és hogy kik jöttek-mentek rajta titokban a templomba, így a helyieket továbbra is foglalkoztatja őseik titka.
Lucca szülötte a legnépszerűbb olasz operaszerző, Giacomo Puccini. A nagy nőfaló hírében álló művész műveiben az egzotikus helyeken élő egyszerű emberek mindennapi örömét és bánatát komponálta meg. Így ismerte meg a világ Toscát, Turandot hercegnőt, Minnie csapos lányt a Nyugat lányából, Cso-cso-szan gésát a Pillangókisasszonyból vagy a hímzőnő Mimí történetét a Bohéméletből.
