2024. április 19., péntek

Káosz a túlzsúfolt leszboszi menekülttáborban

Legkevesebb egy ember életét vesztette a görögországi Leszbosz szigetén található menekülttáborban, miután az egyik lakókonténerben tűz ütött ki. Helyi médiaértesülések szerint egy kisgyerek is meghalt, de az ő testét a hozzátartozók nem engedték kivinni a táborból.

A használaton kívüli katonai bázisból átalakított Moria talán a legzsúfoltabb menekülttábor Európában. 3100 fő befogadására alkalmas, de nagyjából négyszer ennyien élnek benne.

A tűz kitörése után eluralkodott a káosz, melyről ellentmondó hírek láttak napvilágot. Egy helyi beszámoló szerint a bevándorlók egy csoportja nem engedte a tűz közelébe a tűzoltókat, míg más értesülések alapján úgy látszik, hogy a tűzoltók lassúsága és tehetetlensége miatt dühödött fel a tömeg. A tábor lakói összecsaptak az ott elszállásolt rendőrökkel, akik könnygázt is bevetettek.

A tüzet végül három-négy óra alatt sikerült eloltani, de így is ezrek hagyták el Moria területét, hogy máshol keressenek biztonságot. A rendőrség különleges egységei is a helyszínre érkeztek.

Az elmúlt hetekben egyre több illegális bevándorló érkezik Görögországba. Augusztusban kilencezer embert regisztráltak, ez a legmagasabb szám azóta, hogy három éve az Európai Unió és Törökország megállapodott az Égei-tengeri útvonal lezárásáról.