Egy karikacsapásra mindent megold. Esetleg kettőre, de úgy már biztosan. Csak szavazzanak rá, hogy államfő lehessen. Alberto Fernández lényegében ezt ígéri argentin honfitársainak az októberben esedékes elnökválasztást megelőző kampányában, amely a napokban újabb lendületet vett.
A volt kormányfő a baloldal jelöltjeként alternatív gazdaságpolitikát kínál, ám a részletek ismertetésével nemigen bajlódik. Csak általánosságokat tartalmazó üzeneteket fogalmaz meg. Különben is elégedjenek meg az emberek annyival, hogy megoldja a gondokat, és az országban ismét jóra fordul minden. Merthogy most óriási a baj, amiért (szerinte) a hivatalban levő jobboldali elnök, a 2015-ben megválasztott Mauricio Macri a fő felelős.
Kampányelemként jól hat a bűnbakkeresés, ám a valóság egészen más. Macri már a Casa Rosadaként (Rózsaszín Házként) ismert elnöki palotába történt beköltözésekor egy csőd szélén álló országot vett át hivatali elődjétől, a baloldali Cristina Fernández de Kirchnertől, aki ismét vissza akar kapaszkodni a hatalomba. (Éppen Alberto Fernández segítségével).
Ahhoz, hogy kivezesse hazáját (nem mellesleg Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdaságát) a válságból, Macri több népszerűtlen intézkedést vezetett be. A nehézségekből azonban a változtatások segítségével sem sikerült kilábalni. Tavaly ráadásul recesszióba süllyedt az ország, amelyből azóta sem tudott kiszabadulni. Pedig amikor megválasztották Macrit, sokan abban reménykedtek, hogy ő ügyesebb és eredményesebb lesz az elődeinél, s a fuldokló gazdaságot a jó útra téríti.
Nem sikerült, jóllehet az elnök nemcsak gazdaságélénkítéssel, hanem reformokkal is próbálkozott. Igaz, megszorításokhoz is folyamodott. A kőkemény intézkedések ellenére a –különösen fontosnak tartott – költségvetési egyensúlyt nem sikerült megteremteni. A tetemes hiányt ezért csak külföldi hitelből tudták lejjebb vinni.
Argentína tavaly akkora összeget kért és kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), amekkorát még senki sem: a hároméves készenléti hitelmegállapodás értéke ugyanis 57.1 milliárd dollár. Nyilván a kényszer vitte rá az országvezetést, hogy ekkora összeget kérjen, ám a lakosság ennek ellenére már régóta gyűlöli az IMF-et. Sokan jól emlékeznek még az ezredfordulón átélt súlyos belső (pénzügyi-gazdasági) válságra, amiért a hitelező által megkövetelt megszorító intézkedéseket okolják.
Buenos Aires azzal a feltétellel kapta (tavaly) a horribilis összeget, hogy tovább csökkenti a költségvetési hiányt. Az intézkedés újabb népszerűtlen intézkedésekkel járt, ami csak fokozta a lakosság elégedetlenségét, türelmetlenségét. Macri gazdaságpolitikája ellen már korábban is rendszeresen tömegek tüntettek. Az IMF-el kötött egyezség csak fokozta az ellenszenvüket. Sokan gondolják ugyanis azt, hogy sorsuk azért fordult rosszabbra, mert a külföldi hitelezők már megint beavatkoztak az ország dolgaiba.
Ám nem csak az IMF-megállapodás kezdte ki Macri népszerűségét. A lakosság egy része azért is neheztel rá, mert megnyirbálta a finanszírozhatatlan szociális ellátórendszert (csökkentette például a nyugdíjakat), az alapvető árucikkek állami támogatását pedig megszüntette, miközben az oktatási és az egészségügyi hálózatnak biztosított költségvetési kifizetéseket is visszafogta.
Ezért aligha meglepő, hogy a választók tömegesen fordultak el tőle. Inkább a protekcionista gazdaságpolitikával kampányoló Fernándezre szavaznának. Az elnökválasztást megelőző, ámde (közjogi) tét nélküli nyár végi próbavoksoláson már meg is tették.
Fernández az akkori erőpróbán majdnem 48 százalék szavazatot kapott; Macrinak meg kellett elégedni a voksok 32 százalékával. A közvélemény-kutatások szerint Fernández azóta tovább növelte előnyét, így esélyes arra, hogy ő legyen az új államfő. Az elégedetlenkedő tömegek tehát meg akarják futamítani jelenlegi elnöküket.
Minden jel arra utal, hogy Argentínának új vezetője lehet, aki a leendő helyettesével (Cristina Fernández de Kirchnerrel) vélhetően visszatér a régi, felelőtlen és elhibázott gazdaságpolitikához. Kirchner ugyanis (2007-ben kezdődött nyolcéves megbízatási ideje alatt) erőteljes protekcionista politikát folytatott, s ezzel majdnem csődbe vitte hazáját.
Az augusztusi próbaválasztás eredményének hírére óriásit zuhant a nemzeti valuta, a peso árfolyama és az argentin tőzsdeindex is. Főleg azért, mert a befektetők attól félnek, hogy új vezetőként Fernández ráerősítene a populizmusra, továbbá visszahozná az állami beavatkozás és a protekcionizmus politikáját. A piacok azt sem tartják kizártnak, hogy tőkekorlátozásokat vezetne be és megpróbálná újratárgyalni az IMF-megállapodást, esetleg felfüggeszteni a hitelek visszafizetését. Még az sem kizárt, hogy államcsődöt jelentene, akár már jövőre, ha képtelen lesz előteremteni az adósság finanszírozásához szükséges 30 milliárd dollárt.
A pénzügyi világ attól tart, hogy Fernández hatalomra jutásával tovább mélyül a válság a jelenleg még „csak” 40 százalékos inflációval és tíz százalékos munkanélküliséggel küszködő országban. Esetleg még az is előfordulhat, hogy Argentína csődbe megy, s a hitelezők futhatnak a pénzük után. Egy ilyen fordulat azért is lenne különösen veszélyes, mert az egész kontinens helyzetét kedvezőtlenül befolyásolná.
